2018-07-16

Lovas Nemzet 2018 április

Endrődy olvasónapló 6. rész

A kétoldaú kapcsolat

Ebben a részben Endrődy Ágoston Give Your Horse a Chance (Adj esélyt a lovadnak) című könyvének egyetlen bekezdését vizsgáljuk meg, mely a ló és lovas közötti kapcsolat kétoldalúságáról szól, és első látásra úgy tűnik, több ellentmondást is tartalmaz. A bekezdést az angol szövegből saját fordításban idézem:
"A ló és a lovas közötti kommunikáció olyan kétirányú folyamat, amelyben mindegyik résztvevő meghatározott szerepet játszik. A lovas feladata, hogy megfontoltan közvetítse akaratát, a ló feladata, hogy végrehajtsa. A lovas követel, a ló teljesít. A követelés sohasem lehet meggondolatlan, a teljesítés nem lehet kierőszakolt. Ebben a társas kapcsolatban a lovas képviseli a magasabb rendű értelmet, ezért neki kell a lélektanilag legmegfelelőbb utakat és eszközöket megválasztania, hogy a ló megértse és engedelmeskedjék kívánságainak. És a lovasnak kell képesnek lennie arra, hogy fönntartsa a harmonikus viszonyt azáltal, hogy a ló akaratát befolyásolja, vagy azáltal, hogy maga alkalmazkodik a ló akaratához."
Mindjárt az első két mondatban ellentmondás látszik, hiszen ha a ló-lovas kapcsolat azt jelenti, hogy a lovas parancsol, a ló végrehajt, akkor mitől kétirányú a kommunikáció? A ló legföljebb az "Igenis, értettem!", vagy a "Parancs végrehajtva" jelzésre szorítkozhat. Ilyeneket azonban a lovak nem szoktak "mondani". Az idézett bekezdés utolsó mondata pedig újabb ellentmondásnak tűnik, hiszen arról beszél, hogy adott esetben mégiscsak a lovasnak kell a ló szándékához alkalmazkodnia.
Ha azt keressük, hogy hogyan oldható föl ez a kettős ellentmondás, akkor – azt hiszem – a harmónia szóból kell kiindulnunk, és egy kicsit el kell rugaszkodnunk Endrődy – neveltetése folytán – helyenként kifejezetten katonás szóhasználatától. A harmónia ebben az esetben azt jelenti, hogy a lovas és a ló akarata nem feszülhet egymással szembe – hiszen ekkor a végrehajtás csak kierőszakolt lehet. A lovas kommunikációjának tehát nem az a célja, hogy a ló valahogyan végrehajtsa a feladatot, hanem azt kell elérnie, hogy a ló akarja végrehajtani. Persze ennek csak akkor van értelme, ha képes is ezt megtenni, ezért nem lehet a lovas követelése megfontolatlan. A lovas jelzéseinek tehát végső fokon nem a ló izomzatára, ízületeire kell hatnia, hanem a gondolataira, szándékára.
Ha ehhez még hozzávesszük azt, ami előző havi cikkünk záró mondata volt, hogy ti. Endrődy gondolkodásmódjának egyik alapeleme, hogy miden külső hatás (amit a lovas a lóra gyakorol) csak akkor ér igazán valamit, ha belső érzésből indul ki, annak kifejeződése – akkor összeáll a kép:
A lovas fejében megszületik valamilyen gondolat, szándék. Ez a szándék mozdulatok (kéz, szárkezelés, láb, ülés, testsúly, stb.) formájában fejeződik ki fizikailag, mely fizikai hatásokat a ló érzékel, ez azután a ló értelmére, akaratára hat, és végül ez a ló saját akaratából hajtja végre fizikailag a lovas által jelzett mozdulatot.
Ezt a folyamatot próbáljuk a mellékelt sematikus ábrával érzékeltetni. Ezek szerint a lovaglás szempontjából a ló bármilyen mozdulatsorának akkor és csak akkor van értéke, ha azt a ló –ugyan a lovas szándéka szerint, a lovas jelzésére, de szabad elhatározásból, maga hajtja végre, nem pedig a mindenféle szárak, kötelek és nyomkodások közvetlen hatására, mint valami zsinórokon ide-oda rángatott bábfigura.
 

Ha tehát elvonatkoztatunk a katonaias szóhasználattól (követel, végrehajt, teljesít stb.), akkor lovat és lovasát egy organikus egységként látjuk magunk előtt, ahol persze az irányító és végrehajtó szerepek fölismerhetőek, de ez az irányítás nem mechanikus úton, és éppenséggel nem katonai jellegű, parancs – föltétlen engedelmesség viszonylatában valósul meg, hanem egy társas kapcsolatban. Épp ebből következik a visszafogott eszközhasználat: egyrészt kevés eszközre van szükségünk, másrészt azokat is csupán jelzésre és nem kényszerítésre használjuk. 
Mindezzel azonban még nem magyaráztuk meg, mitől kétirányú ez a kommunikáció, és mikor lehet, vagy kell a lovasnak a ló akaratához igazodnia, lemondva a sajátjáról. Amint arról már írtunk, Endrődy az egyes feladatok leírásakor nemcsak azzal foglalkozik, hogy milyen mozdulatokat kell a lovasnak végeznie, hanem azzal is, hogy milyen érzéseket közvetít a ló teste a lovasnak, amikor a feladatot helyesen végrehajtja. A kommunikáció fizikai szinten így lesz kétirányú. Abból azonban, hogy a ló teste puhán, könnyedén és fölösleges feszültségektől mentesen mozog, a lovas nemcsak a feladat fizikai végrehajtásáról értesül, hanem a ló együttműködő és nyugodt mentális állapotáról is. Ez a harmónia, amit a lovasnak fönn kell tartania. Ha viszont a ló mozgása merevvé, feszültté válik, akkor ezt a lovas saját testén szintén érezni fogja, és ebből tudja meg, hogy a ló nincs kiegyensúlyozott mentális állapotban. Ilyenkor a lovasnak valamit változtatnia kell. Egyszer ugyan visszakérdezhet, azaz megpróbálhatja megismételni az adott feladatot, de ha ekkor sem kap megnyugtató választ, akkor a további erőltetés végképp a harmónia rovására megy. Ekkor tehát korábbi akaratunkat korrigáljuk. El kell fogadnunk, hogy amit szerettünk volna, azt most nem tudjuk végrehajtani. Ilyenkor kell – éppen magasabb rendű értelmünk folytán – nekünk alkalmazkodnunk a ló akaratához.
Sokszor halljuk, olvassuk, hogy "Nekem a ló nem eszköz, hanem sporttárs" vagy éppen barát. És sajnos csaknem ugyanolyan gyakran látunk érzéketlen lovaglást, ahol a lónak még arra sincs semmilyen esélye, hogy eljuttassa jelzéseit a lovasnak. Az pedig szóba se jön, hogy a lovas figyelembe is vegye. Az, hogy a lovat társunknak tekintjük, nem lehet puszta érzelgős kijelentés, hanem konkrét tartalma kell legyen, s ennek az alapfeltétele a csakugyan két irányú kommunikáció. Az Endrődy könyvéből most idézett bekezdésben az a gyönyörű, hogy az ember magasabb rendű értelmi képességéhez nem jogokat, hanem kötelességeket rendel. Aki csakugyan vezetője, s nem zsarnoka akar lenni a lovának, annak meg kell tanulnia észlelni és megérteni a ló jelzéseit.

 
Surján György
www.magyar-lovaskultura.hu