Endrődy Ágoston Give your horse a chance (Adj esélyt a lovadnak) című könyve a magyar lovas szakirodalomnak talán legalapvetőbb, legátfogóbb munkája. A könyvnek különös története van. Alapgondolata még Örkénytáborban született. A megvalósítás esélyét azonban a világháború egy időre elsodorta. Endrődy orosz hadifogságba esett, ott kezdte könyvének részletesebb tervét fejben kidolgozni. Az első megfogalmazás azután már angol emigrációban, Badmintonban, magyarul készült. Ezt először Endrődy egy szintén emigrációban élő magyar barátja fordította angolra, ami azután anyanyelvi korrektúra, szaknyelvi tökéletesítés után megjelenik angolul. Ebből készült ismét magyar fordítás, ami A military ló kiképzése címmel jelent meg. A magyar lovaskultúra pótolhatatlan vesztesége, ha az eredeti magyar kézirat véglegesen elveszett. Csak reménykedhetünk benne, hogy valahonnan egyszer előkerül, vagy hogy akad valaki, aki fölkutatja.

A könyvnek ez a bonyodalmas története, természetesen a szövegre is kihat. Egyebek közt ez teszi szükségessé, hogy írjunk róla. Amikor Széchényi Dénesnek a Szemelvények a lovaglás és kocsizás köréből című könyvét kezdtem ismertetni a Lovas Nemzetben, akkor az a megfontolás vezérelt, hogy a könyv veretes, XIX. századi nyelvezete talán első nekifutásra sokakat visszariaszt attól, hogy az eredeti művet elolvassák. Amúgy elég lett volna annyit írni róla, hogy ezt a könyvet minden magyar lovasnak hátulról előre, s előröl hátulra ismerni kell. Endrődy modern szövegezésű művének nyelvezet nem okozhat gondot. A sokszoros fordítás azonban óhatatlanul nehézségekhez vezet. Ezért egy-egy nehezebben érthető kifejezésre bukkanva érdemes az angol kiadáshoz visszanyúlni. Ezt viszont, vagyis az Endrődy által végül is jóváhagyott, „hitelesített” angol szöveget már nem mindenki tudja eredetiben olvasni (nemcsak a nyelvtudás, hanem a nehezebb hozzáférés okán is). De van még egy másik – talán súlyosabb – szempont, ami indokolja, hogy megpróbáljuk „tolmácsolni” a könyv üzeneteit. Ez pedig Endrődy hihetetlen profizmusa. Minden kérdés olyan részletességgel és olyan terjedelemben van kifejtve, hogy a gyakorló lovas könnyen úgy érezheti, sem ideje, se kapacitása nincs elmélyedni benne. A szerző könyvét első helyen azoknak ajánlja, akik nemzetközi szinten szeretnének militaryban vagy díjugratásban versenyezni, így érthetően magasra teszi a mércét. A „tolmácsolással” én sem a mércét szeretném alacsonyabbra srófolni. Cikksorozatunkkal inkább azt szeretném megmutatni, hogy mégis megéri az időt és a fáradtságot rászánni erre a könyvre minden lovasnak.

Az olvasónapló kifejezés nem véletlenül szerepel a sorozat címében. Ami itt következik, nem sokkal több, mint afféle jegyzet, amit olvasás közben készít az ember magának. Ráadásul nem is úgy készül ez a sorozat, mint a Széchényi könyv ismertetője: azt a könyvet (ami egyébként egy méretesebb farzsebben is elfér) vagy kétszer elolvastam, mielőtt belefogtam volna az ismertető cikksorozatba.

Endrődy könyvét – némi előzetes belelapozgatások után – hónapról hónapra, a magyar és az angol szöveg összevetésével, és nem okvetlenül a lapszámozás sorrendjében tervezem olvasni, a róla szóló cikksorozat írásával párhuzamosan. Ez persze kicsit olyannak tűnhet, mint a rossz tanár, aki mindig csak egy leckével jár a tanulók előtt. Mentségemre: nem kívánok én semmiféle tanári szerepben tetszelegni, erre nem is jogosítana föl semmi. Csupán azokat az élményeimet szeretném megosztani a Lovas Nemzet olvasóival, amelyeket akkor élek át, amikor a tanulás vágyával fölütöm Endrődy Ágoston könyvét.

2018-01-22

Lovas Nemzet 2017 október

Endrődy olvasónapló  - 1 rész

A ferdeségről

Endrődy először is megkülönbözteti a természetes ferdeséget a lovaglás közben tapasztalható ferdeségtől. Az előbbiről ezt írja: „A természetes ferdeség a mar tájáról indul ki és enyhe kitérést mutat a gerinc vonalában, ezzel a far oldalirányú eltolódását okozza. Ez valójában öröklött felépítésbeli hiba, és csaknem minden négylábúra jellemző, a legnyilvánvalóbb a kutyáknál.” Hogy mennyire igaza van, azt saját kiskutyánkon tudom bemutatni (1.-2. kép) Ekkor tehát a ló vagy kutya fara tér ki, vagyis ezt én „farat be” típusú ferdeségnek nevezném. Ezután Endrődy külön tárgyalja a gerinc hosszirányú (föl-le) görbületeit, amikor a ló púposítja vagy beejti a hátát. Utána következik az oldalirányú (tehát horizontális síkú) ferdeség leírása, amivel most foglalkozni szeretnék.

A lovaglás során tapasztalható ferdeséget, amit a lovaglás legáltalánosabb problémájának tart, további két fő típusba sorolja. Az egyik esetben a ferdeséget Endrődy szerint féloldali izom-összehúzódás, a másikat a ló ellenfeszítése okozza. Az előbbi könnyen érthető. Ha valamelyik oldali gerincizomzat erősebben húzódik össze, akkor ez a lovat meghajlítja, és ez lesz a homorú oldal. Az utóbbi eset azonban sokkal nehezebben érthető, többszöri átolvasás után sem biztos, hogy helyesen értelmezem. Az ellenfeszítés olyan ferdeség, ami a ló ellenállásából az „átengedőség” hiányából származik – írja Endrődy. Ha a szó alapjelentéséből indulunk ki, akkor azt kell gondolnunk, hogy ellenfeszítés csak valami másik erő ellen képzelhető el. De mi ez a másik erő? Nem lehet a gerinc oldalirányú hajlító izomzata, mert az a külső oldalon feszül. Lehet a futószár, amikor a ló ellenáll a futószárral kikényszerített hajlításnak és körön maradásnak. Ilyenkor csakugyan a ló ellenállásáról van szó. De akkor ez csak futószárazáskor léphetne föl, Endrődy kifejezetten lovaglásról beszél. Lehetne maga a lovas, ha a szár húzása révén erővel akarná meghajlítani a lovat. De ha erről lenne szó, azt Endrődy okvetlenül említené, hiszen az lovaglási hiba volna. Azt hiszem, az egyetlen ésszerű válasz az, hogy ez a másik erő nem a ló gerincének hajlítóizomzatából ered, hanem a hátsó lábak aszimmetrikus tolóerejének a következménye. A ló, mint talán minden négylábú állat, „farmotoros”. A mellső lábak a teherhordozásban, a hátsók pedig az előrehaladásban játszanak nagyobb szerepet. Ha a két hátsó láb izomzata nem egyformán fejlett akkor az egyik oldalon jelentkező erősebb tolóerő a ló gerincét meghajlítja. Ennek megértéséhez bárki elvégezhet egy nagyon egyszerű kísérletet. Helyezzünk el három parafadugót egymás mögé úgy, hogy lapos felszínükkel érintkezzenek egymással. Ha az utolsó dugót pontosan középen ujjunkkal megtoljuk, akkor az egész „szerelvény” egyenesen előre tolódik. (3. kép) Ha azonban a leghátsó dugót mondjuk a jobb szélénél toljuk meg, akkor a szerelvény bebicsaklik (4. kép). A gerinc csigolyái hasonlóan viselkednek, mint a parafadugók. A jobb hátsó láb tolóerejének túlsúlya a gerinc jobbra hajlását fogja okozni. Ez az az erő, aminek aztán a ló „ellenfeszít” vagyis a gerinc bal oldali hajlító izmai reflexesen megfeszülnek, ezzel igyekezvén stabilizálni a bebicsaklott csigolyákat.

Gyanítom, hogy a hátsó lábak eltérő mértékű tolóereje hozza létre a természetes ferdeséget is, az azonban még nem okoz jelentős ellenfeszülést. A szökdécselő csikó könnyen elferdül, de laza, rugalmas marad. Számot tevő feszülés valószínűleg akkor lép fel, amikor a lovas súlya is megterheli a lovat. Egyrészt azért, mert a lovas a ló marja mögött helyezkedik el, lényegében pont ott, ahol a természetes ferdeség következtében a ló gerincvonala megtörik, tehát ennek a meghajlott tartószerkezetnek kell a lovas súlyát viselnie. Másrészt a megnövekedett tömeg mozgatása nagyobb tolóerőt fog igényelni, a hátsó lábak munkája megnő, ezért a két oldal közötti erőkülönbség is nagyobb lesz. (Próbáljuk meg a fenti dugós kísérletet nagyobb erővel végrehajtani. Igen pontosan középre kell „céloznunk”, ha a dugóinkat egyenes vonalban akarjuk tartani.) Ez a két hatás együtt már olyan terhelést jelenthet a gerinc izomrendszerére, ami kiváltja a gerinc oldalsó izomzatának megfeszülését, mégpedig a külső oldalon.

A jobb oldali fokozott tolóerő azonban lovat nemcsak hajlítja, hanem forgatónyomatékot is gyakorol, vagyis súlypontja körüli elfordulásra is készteti. Mégpedig úgy, hogy a hátulja jobbra, az eleje pedig balra tér ki. Ezért csak úgy tud egyenesen haladni, ha a mellső lábaival ellentart, tovább terhelve a bal vállat. A ló tehát a bal válla felé kezd sodródni, így az eredetileg inkább „farat be” típusú ferdeség (a ló a homorú oldala felé halad) egyre inkább „vállat be” típusúvá (a ló a domború oldala felé halad) alakul. Ezzel van összefüggésben, hogy az ilyen lovat Endrődy szerint nehezen lehet jobb kézre körön lovagolni, annak ellenére, hogy a ló jobbra hajlik. Az Endrődy által említett „átendedőség hiánya” talán nem is annyira oka, mint következménye ennek a típusú ferdeségnek.

A dolgot tovább bonyolítja, hogy Endrődy az ellenfeszítésnek is három formáját különbözteti meg, aszerint, hogy a feszülés inkább a ló vállánál, csípőjénél kifejezetteb-e, illetve egyformán mutatkozik mindkét területen. Mindaz, amit elmondunk az utóbbi két esetre érvényes. Ha ugyanis a feszülés a ló vállainál mutatkozik, a mar mögötti területen a gerinc egyenes marad. Erre a helyzetre nehéz magyarázatot találni, igaz, Endrődy szerint ez az eset nagyon ritka. Ilyenkor a belső vállra kerül nagyobb teher, pont úgy, mint az egyoldali izom-összehúzódás esetén. Ennek megfelelően a ló a belső válla felé sodródik. A lovaglás – és a korrekció – szempontjából tehát fontos tisztázni, hogy a ló belső vagy külső vállára esik-e nagyobb teher, ezt pedig világosan megmutatja, hogy a ló merre „sodródik”. A „vállat be” típusú ferdeség esetében a külső, a „farat be” típusú ferdeség esetében a belső válla felé fog mozogni a ló. Abban bizonyosak lehetünk, hogy a korrekció sosem történhet úgy, hogy a szárak használatával megpróbáljuk „izomból” áthajlítani a lovat. Ha pedig elgondolásunk az ellenfeszülés kialakulásáról alapvetően helyes, akkor az is sejthető, hogy a hátsó lábak tornáztatása, erősítése, a lendületes, ütemes járás fönntartása fontos lehet a ferdeségből adódó problémák megoldásában, sőt akár a komolyabb problémák megelőzésében is. Arra is gondolhatunk, hogy ha a természetes ferdeség egy csikókon feltűnően mutatkozik, akkor célszerű oldaljárások gyakorlásával erősíteni a csikó izomzatát, mielőtt a felüléssel elkezdenénk megterhelni a hátát.

Surján György

Kövektező rész»