2018-07-12

Lovas Nemzet 2018 március

Endrődy olvasónapló 5. rész

A kiegyenlítő funkció

Az előző havi cikkünkben arról írtunk, hogy a lóval való kommunikáció – az emberi beszédhez némileg hasonlóan – elemi jelekből fölépített üzenetekből áll. A testsúllyal, üléssel, lábszárakkal, és zablával (szárakkal) közvetíthető elemi jelekből mondatok építhetők, melyekkel valamilyen komplex cselekvést kérhetünk lovunktól. Ez utóbbira vonatkozó "segítség" szót ezért érdemes megkülönböztetni a "jelzés"-től. Ahogy a nyelvben a betűk és a mondat között ott vannak a szavak, úgy a lóval való kommunikációnak is van egy köztes szintje, amit Endrődy funkcióknak nevez (a magyar kiadásban "hatás"-nak fordítva)
A "követő" és "engedő" funkciót a múlt hónapban ismertettük. A "kiegyenlítő" funkció ezeknél jóval összetettebb és kevésbé ismert eszköz. A lovas szakirodalom általában nem taglalja, annyira, hogy a funkció elnevezése is Endrődy találmánya. Más szerzőknél tehát hiába is keressük a leírását. Ugyanakkor ez az eljárás Endődy módszerének meghatározó, lényegei részét képezi. Ez a lényegi elem pedig abban áll, hogy a lóra gyakorolt hatásainknak sohasem szabad tartós, statikus jellegűnek lenniük, hanem egymásba átmenő ellentétek sorozataként kell alkalmaznunk. Minden jelzés akkor lesz teljes, és pont akkor fejti ki igazán a hatását, amikor megszüntetjük, alkalmasint épp az ellentétével fölváltjuk. Egy szárra gyakorolt húzás pl. akkor válik igazán fölvevő hatásúvá, amikor a ló akár csak jelzésszerű reakciója után a szárakat ellazítjuk, és szinte eltoljuk magunktól. Első hallásra furcsának tűnik, de ha kipróbáljuk, kiderül, hogy a gyakorlat messzemenően igazolja. Sok lovas panaszkodik arról, hogy a lova lusta, visszatart, nem akar előre menni. Ezek a lovasok kétségbeesetten egyre csak hajtják előre a lovukat, combbal, pálcával, sarkantyúval – s az eredmény egyre elkeserítőbb. Mások, épp ellenkezőleg, azzal küzdenek, hogy a lovuk nem akar megállni, nem lehet visszafogni, terepen esetleg elrohan stb. Az állandó, hasonlóan kétségbeesett szárhúzás mit sem ér. Ezeknek a problémáknak sokszor ugyanaz lehet a forrása: a tartósan, statikusan alkalmazott egyféle jelzés, amely sosem megy át engedésbe vagy az ellentétébe. Emiatt a ló tompulttá és frusztrálttá válik. Nem tanácsokat akarok adni bárkinek, pláne nem látatlanban, mégis azt gyanítom, hogy az ilyen problémák épp az Endrődy által javasolt kiegyenlítő funkció gyakorlásával orvosolhatók.
Mi is hát ez a funkció? Nem egyéb, mint előre hajtó, visszatartó és oldal irányú (hajlító) jelzések ritmikusan váltakozó sorozata.  A jelzések sorrendje nem szigorúan kötött, mindössze két szabályt kell megtartani:
1. Tilos ellentétes hatású jeleket egyszerre alkalmazni.
2. Minden jelzést izmaink teljes ellazításával járó engedésnek kell követnie, mielőtt áttérnénk a következő jelzésre.
A lovas tehát kreatívan alkalmazhatja ezeket a szabályokat – ha már kellő gyakorlatra tett szert. A különböző jelzések ritmikus, egymás után való váltakozó alkalmazása azonban nem is olyan könnyű, mint első hallásra tűnik. (Aki nem hiszi, próbálja ki.) Endrődy ezért egy öt fokozatú, egymásra épülő gyakorlatokból álló skálát ír le, amelyek segítségével megtanulható az egész folyamat. A skála fokaink akkor érdemes tovább lépni, ha az előző szint már nehézség nélkül, könnyedén megy.
Az első fokozat az aktivitás- engedés gyakorlása. Hogy ez az aktivitás pontosan micsoda, az nincs meghatározva, lehet előre hajtó vagy visszatartó jelzés, szárakat azonban egészen az utolsó fokozatig nem használunk. A lényeg, hogy minden esetben az éppen használt izmaink teljes ellazításának kell követnie. Az aktivitás-engedés ritmikusan, szabályos ütemben váltakozzon. Endrődy nem írja, de az első próbálkozáskor világos lesz, hogy mindennek a ló lépésnek ritmusához kell igazodnia.
A második fokozatban a combokkal adott előrehajtó jelzést az ülőcsontok fokozott megterhelésével adott visszatartó jelzéssel váltakozva alkalmazzuk. Mind az angol, mind a magyar változat némi értelmezési nehézséget okoz, mivel a szöveg úgy szól, hogy kettő-négy combnyomást alkalmazzunk fölváltva ugyanilyen ülőcsont-megterheléssel. Sajnos nem világos, hogy kettő-négy combnyomás után kell kettő-négyszer ülésünket megterhelni, vagy egy combnyomás után egy ülőcsont terhelés és ez kettő-négy alkalommal ismételve. Ez utóbbi esetben a ciklusok számának korlátozása azonban nem tűnik értelmesnek, ezért inkább az első változatról lehet szó. A lényeg mindenképpen az, hogy ne feledkezzünk meg a két fő szabályról: az ellentétes jelzések egyidejűleg nem adhatók, s közöttük a lovasnak teljesen el kell lazulnia. Fontos az is, hogy a visszatartó jelzést kizárólag ülésünkkel közvetítsük ebben a fokozatban (az ülőcsontok fokozott megterhelése), a szárakat használni majd csak a hatodik, utolsó szinten szabad. Ez a hatás teljesen és kizárólag hosszirányban hat, célja illetve eredménye a ló hajlékonyságának és élénkségének fokozódása.
A harmadik fokozatban törzsünket – a térdből kiindulva – hajlítsuk meg oldal irányban váltakozva jobb- és baloldalra – egy lassú keringő ritmusában. Eközben azonos oldali ülőcsontunkat megterheljük, és a csizmával finom nyomást adunk azon az oldalon, amelyre éppen elhajlunk. Ha ez már jól megy, akkor mindezt kiegészíthetjük a hajlítás szerinti oldalon a kengyel fokozott megterhelésével. Ezeknek együttesen azt kell eredményeznie, hogy a ló gerince finoman kitér a másik oldalra. Ez tehát egy kizárólag oldalirányú hatás.
A negyedik fokozatban a második és harmadik fokozat elemeit kombináljuk, ügyelni kell azonban arra, hogy az előrehajtó (nyomás combbal, lábszárral) és visszatartó (ülőcsontok megterhelése) jelzéseket egyidejűleg nem szabad használnunk, ezeknek mindig váltaniuk kell egymást. Ezzel tehát már hosszirányú és oldalirányú hatást is gyakorlunk, ami által a ló laza, hajlékony lesz.
Végül az ötödik fokozatban mindezt kiegészítjük a szárakkal adott jelzésekkel, mégpedig oly módon, hogy amikor valamelyik oldalra hajlítjuk a testünket, akkor az azonos oldali szárra nyomást gyakorlunk, miközben kezünket az ellentétes oldal felé mozdítjuk. Ez tehát azt jelenti, hogy pl. balra hajláskor a bal szárral direkt (nyomás a zablára) és indirekt (nyomás a szárral a ló nyakára) hatást egyszerre fejtünk ki. Ennek nyilván az az értelme, hogy csupán hajlítást akarunk elérni, s nem azt hogy a ló el is forduljon a hajlítás irányába.
Ezeket az elemeket azután a lovasnak úgy kell kevergetnie, hogy az egész egy belső vibráció érzésével töltse ki.
Mindezt nem azért írtam le aránylag részletesen, hogy bárkinek is megspóroljam az eredeti szöveg olvasását. Aki ki szeretné próbálni ezeket a gyakorlatokat, okvetlenül olvassa el Endrődy teljes leírását (aki teheti, angolul), mert minden részlet fontos, de minden részletet csak úgy adhattam volna vissza, ha szó szerint kimásolom a könyvet.
Amiért mégis fontosnak tartottam legalább kivonatosa ismertetni a kiegyenlítő funkciót, az az, hogy nagyon világosan mutatja Endrődy "filozófiájának" néhány alapvető elemét. Kettőt már említettünk. Az egyik hogy soha semmilyen hatást ne alkalmazzunk tartósan. Még ha elsőre nem is váltotta ki valamilyen jelzésünk a kívánt mértékben azt, amit szerettünk volna, akkor is a hatást engedésnek kell követnie. A másik, hogy a lovat nem érhetik egyszerre ellentétes hatások. Végül pedig, hogy minden külső hatás csak akkor ér igazán valamit, ha belső érzéssel egészül ki, pontosabban egy belső lelki állapotból indul, annak kifejeződését jelenti.  
 
Surján György
magyar-lovaskutura.hu