2018-10-24

Lovas Nemzet 2018 június

 Endrődy olvasónapló 8. rész

A kiegyensúlyozott lovaglás

Folytatva Endrődy Ágoston Adj esélyt a lovadnak című könyvének ismertetését, most a következő mondatot vesszük górcső alá: "A lovat minden egyes helyzetben kiegyensúlyozó módon kell vezetni, nem pedig egyetlen, hosszan tartó hatással mereven kényszeríteni valamilyen feladat elvégzésére." (a szerző fordítása)
 

A kiegyensúlyozó mód itt nem a ló vagy a lovas súlypontjának a helyzetére vonatkozik, hanem arra, hogy különböző váltakozó hatások egyensúlyát keresve érjük el a kívánt célt. A kifejezést Endrődy egy hasonlattal magyarázza meg: olyan ez, mint amikor az ujjunk hegyén egy rudat (seprűnyelet) akarunk függőleges helyzetben egyensúlyozni. (Lásd a képet. Lovon csak az próbálja, aki biztos benne, hogy a lova nem fog megijedni, ha eldől a rúd!) Ez sohasem sikerülhet úgy, hogy egyetlen ponton megtartjuk a kezünket. Az egyetlen mód, hogy állandóan – de nagyon finoman – korrigálunk. Ha a rúd el akarna dőlni egyik irányba, rögtön alátoljuk a kezünket, ezzel a másik irányba térítjük. Valószínűleg ezután épp ellentétes irányba kell majd korrigálnunk. Hasonló módon, váltakozó hatások egyensúlyát kell megteremtenünk lovalás közben, mert ennek hiányában, valamely monoton hatással a lovat ingerültté vagy éppen fásulttá tehetjük. Tehát például előre hajtás közben – akár csak egy-egy rövid pillanatra – visszatartó jelzést adva tartjuk ébren a ló figyelmét. (Vigyázat! Az ellentétes hatásokat sohasem egyidejűleg, hanem váltakozva alkalmazzuk.)
Nagyon érdekes, hogy Széchényi Dénestől is olvastunk nagyon hasonló gondolatot. (Lovas Nemzet 2016 Január)  
"Azért egy gondos lovas, ha nincs is oka tempóját változtatni, mégis olykor-olykor tudakolni fog aziránt, hogy kész volna-e az ő lova minden váratlan kívánságának eleget tenni és annak tüstént engedelmeskedni. Ez okból néha valamivel el fog maradni, hogy lássa, vajon miképp figyel lova a marokra, és ha kielégítő választ kap, folytatja útját.”
 
A különbség, hogy Endrődy nem csupán alkalmanként javasolja a ló készségét tesztelni, hanem a váltakozó hatások alkalmazását állandóan szükségesnek tartja. És nemcsak az előrehajtás – visszatartás vonatkozásban, hanem bármilyen feladat végrehajtásában szükségesnek tartja az ellentétes hatások váltakozó alkalmazását. Az ő véleménye szerint ennek a módszernek a következő előnyei vannak:
 

• Az ilyen módon történő lovaglás Endrődy szerint helyettesíti a lókiképzésben annyira hiányzó szavakkal történő kommunikációt. Ez a kitétel nem egészen magától értetődő. Talán olyasmire gondolhatunk, hogy az állandóan váltakozó jelzések révén egyfajta párbeszédet tarthatunk fönn, hiszen a ló közben folyamatosan vissza fog jelezni nekünk, hogy megérttette-e, végre tudja-e hajtani, amit kértünk tőle.
• A folyton változó jelzések feloldják a ló ellenállását és testi merevségét. Az előbbit részben azért, mert minden pillanatban valami másnak kellene ellenállnia, részben pedig azért mert közben figyelmét folyamatosan magunkra vonjuk, így előbb-utóbb ki tudjuk zárni a zavaró külső hatásokat. A ló testi merevségét pedig az izmok változó igénybevétele fogja ellazítani.
• Közvetett előny, hogy ha valamilyen jelzést nem megfelelően adtunk, a hiba nem lesz tartós, a váltás után lehetőségünk van a korrekcióra: a következő azonos jelzés adásakor már kijavíthatjuk korábbi hibánkat.
• Végül pedig ezek a gyakorlatok a lovast is ellazítják, megtanítják kezeit, lábait, ülését összehangoltan használni, mindezzel fokozzák a jelzések hatását, élénkségét.
• Az előző havi Olvasónaplóban arról volt szó, hogy Endrődy szerint minden jelzést engedésnek kell lezárnia, mégpedig az előtt hogy a ló megkezdené a végrehajtást. Most pedig már arról olvasunk, hogy minden jelzést az ellenkezőjével váltakozva kell használni. A hatás – engedés fázisát tehát egy ellenkező hatás követi, amit persze ugyanúgy engedés zár le. A "képlet" tehát így fest: hatás – engedés – ellenhatás – engedés. Joggal merül föl bennünk az a kérdés, hogy hogyan is fog a ló erre reagálni. Honnan fogja tudni, hogy mindebből mi az, amit kívánunk tőle? A hatásnak vagy az ellenhatásnak engedelmeskedjen inkább? A rúdegyensúlyozós hasonlatból persze világos, hogy a hatás – ellenhatás erősségét állandóan a helyzethez igazodva változtatnunk kell, és mindig a kívánt hatásnak kell kifejezettebbnek lennie. Ha az egyensúlyozó művész nem csak megállítani akarja a rudat az ujja hegyén, hanem mondjuk sétálni vele, akkor egy kicsit előre fogja dönteni a rudat, majd mielőtt az eldőlne, elindul, hogy ezzel ismét alátámassza. Haladás közben pedig a kezével mindig a szükséges mértékben korrigálja a rúd pozícióját. Ugyanez történik lovagláskor is.
  Senki ne értse tehát úgy, hogy Endrődy szerint a lovat folyamatosan ellenkező utasításokkal kell "bombázni". Nem arról van szó, hogy padlógáz után satuféket nyomunk. Az ide-oda rángatott ló elég hamar ellenkezésbe kezd vagy elfásul. (A rudat se tudjuk sokáig az ujjunkkal megtartani, ha nagymértékben hol erre, hol arra döntjük.) Lehelet-finom hatásokról van csupán szó, ami épp csak apró korrekciókat jelent, annak érdekében, hogy a feladat végrehajtása finom, könnyed legyen. Tévedés tehát azt gondolni, hogy aki Endrődy módszere szerint úgy kell lovagolni, hogy a ló hol meglódul, hol belassít, aszerint ahogy a váltakozó jelzéseket kapja. Ellenkezőleg, a külső szemlélő az egészből épp csak azt veszi észre, hogy a ló az átmeneteket, fordulatokat, ütem és tempóváltásokat simán, mindenféle zökkenő nélkül hajtja végre.
  Érdemes alkalmazni ezt a módszert, szerintem már a földről történő foglalkozások során is. Egy egyébként ló és ember számára egyformán unalmas futószárazás is érdekesebbé tehető, ha ilyen állandó "vibrálással" állítjuk be mondjuk a kívánt tempót, s nem monoton ismételt  jelzésekkel hajtjuk körbe-körbe a lovat.