2018-04-25
Lovas Nemzet 2017 december
Endrődy olvasónapló
3. rész Lovas érzés lépésben
Az előző részben Endrődy Ágoston könyve nyomán részletesen leírtuk, hogy a ló lábai a lépés jármódban hogyan mozognak egymáshoz viszonyítva. Aki olvasta a cikket, nem teljesen alaptalanul gondolhatott arra, hogy a gyakorló kedvtelési lovasnak talán nincs szüksége arra, hogy ennyire részletesen foglalkozzon a kérdéssel. Én sem gondolom, hogy lovaglás közben azzal kellene bárkinek foglalkoznia, hogy éppen hány lába van a földön a lónak. De mit is ír erről maga Endrődy (saját fordításban):
„Ahhoz, hogy [a lovas] tevékenységét a ló mozgásával összhangban végezze, folyamatosan követni tudja ezeket a mozdulatokat, és fel tudja fogni a ló mentalitását, lényeges, hogy megértse annak mozgási rendszerét. Ennek a megértésnek a fontossága miatt föl kell fedeznünk a mozgás alapvető jellemzőit, a lépések sorrendjét – még ha unalmasnak tűnik is – , és le kell írnunk azokat az érzeteket, amelyek a ló jármódjából következnek. Mielőtt a lovas elkezdené ösztönösen érzeni mindezt, a különböző mozdulatok fölismeréséhez szüksége van arra, hogy
- tanulmányozza a ló vállainak mozgását
- megvizsgálja a ló árnyékképét mozgás közben”
A szöveg tehát világosan utal arra, hogy a jól képzett lovas mindenféle méricskélés és gondolkozás nélkül egyszerűen „érzi”, hogy hogyan mozog a ló, és képes ösztönösen együtt mozogni vele. Ez az érzés nem pótolható elméleti ismeretekkel. Az előző havi cikkben leírt mozgási fázisok – bár csak lépésről van szó – olyan gyorsan követik egymást, hogy gondolkozásra lovaglás közben egyáltalán nincs idő. Hiszen a teljes lépésciklust, ami 1-2 másodperc alatt lezajlik, nyolc részre osztottuk, egy-egy fázis mindössze pár tized másodpercig tart. A lépés fázisainak pontos ismerete tehát nem azért szükséges, hogy lovaglás közben utánagondoljunk, hol is tart éppen a ló, melyik fázisban. Mindezt éreznünk kell, pont úgy, ahogy saját lábaink pillanatnyi helyzetével sem foglalkozunk tudatosan járás közben. Bizonyára vannak irigylésre méltó kivételes egyének, akikben ez az említett érzés csakugyan ösztönösen kialakul, vagy eleve megvan. Endrődy idézett gondolataiból azonban világos, hogy nekünk viszont, egyszerű földi halandóknak, ez a ráérzési képesség csak úgy érhető el, ha megértjük, mi is történik lovaglás közben.
A ló mozgását érzékeinkkel fogjuk föl. Bármilyen meglepő, minden érzékelés tanult funkció. Egy kisbaba a kezével megfogott tárgyakat megnézi, szájba veszi, s az érzetek összevetése révén tanul meg látni és tapintani. De pl. a színek érzékelését már a szüleinktől tanuljuk, magunktól sose jönnénk rá arra, mi piros, mi kék. (Nem az egyes színeket jelölő szavak megtanulásáról van szó, hanem arról, hogy fölismerjük, mi a közös azokban a dolgokban, amiket kéknek mondunk.)
Szóval a ló testének mozgása által közvetített érzeteket is tanulnunk kell. A következők megértéséhez ismét használjuk a múlt hónapi írásunkban bemutatott ábrát.
Endrődy már a könyv bevezetőjében írja, hogy a legtöbb szerző beéri a ló megkívánt mozgásának és a lovas feladatainak leírásával. Általában gondosan kerülik azt a kérdést, hogy mit érez a lovas eközben, mi az a hatás, amit a ló közvetít. Ő ellenben nagy súlyt fektet erre. Valóban, „lovas érzés”-ről sok szerző beszél ugyan, de többnyire azt sugallva, hogy ez tehetség kérdése vagy esetleg sok gyakorlattal megszerezhető. De a hogyan-ról általában nem esik szól. Endrődy szerint gyakran arra hivatkozva hárítják el a dolgot, hogy a ló által közvetített érzés minden lovon más és más.
Valójában nagyon nehéz érzeteket érthetően leírni, ahogyan azt is nehéz elmagyarázni, hogy milyen a piros szín, annak aki nem lát. Ezek a részek Endrődy könyvében sem egyszerűek, főleg nem könnyű őket saját tapasztalásunkkal összehozni. A bonyolult, három dimenziós jelenségekről két dimenziós rajzokat se könnyű készíteni. A lépés esetében Endrődy arról beszél, hogy abban a pillanatban amikor a hátsó lábak váltanak, a lovas egy kifejezett lökést érez fölfelé. Ez az érzet valamivel erősebb azon az oldalon, amelyiken a ló éppen lép (vagyis amelyiket éppen előre lendíti). A diagonális támasztás szakaszában (ábránkon a 4-es ill. a 8-as fázis) a lovas ülepe előre tolódik, majd amikor a mellső lábak váltanak (5-ös, ill. 1-es fázis) akkor visszazökken eredeti helyére. Ilymódon egy alternáló, hullámzó mozgás jön létre. Érdekes, hogy Endrődy nem követi végig a ciklust, hiszen ebben a pillanatban a hátsó láb még csak félúton van az előrelendülésben. Majd csak ekkor következik be ugyanis a laterális lábpár támasztó szakasza (2-es ill. 6-os fázis). Gőblyös Istvántól azt tanultam, hogy a ló gerince ilyenkor oldalirányban meghajlik és egy rotációs mozgást is végez, a lovas azt érzi, hogy azon az oldalon, ahol a ló mindkét lába a levegőben van, a lovas csípője lesüllyed. Bevallom, ezt nekem könnyebb fölismerni, mint az Endrődy által leírt mozgást.
Endrődy aztán még arról is beszél, hogy minél szabályosabb, ütemesebb a ló lépése, annál könnyebb felismerni ezeket a hatásokat, így a lovas könnyen észreveszi, ha a ló járása bizonytalanná rendezetlenné válik. Arról érdekes módon nem tesz említést, hogy a lovas részéről is van egy feltétele annak, hogy megérezze a ló által közvetített mozgást. Ez pedig az ülés fesztelensége, lazasága. Ha ugyanis a lovas feszes izmokkal ül, lábaival „kapaszkodik” a lóba, vagy a talpát erővel nyomja lefelé a kengyelbe, akkor az izmok feszessége megakadályozza, hogy csípője, ülepe, combjai kövesség a ló testének finom mozgását. Az, hogy erről Endrődy nem beszél, alighanem azért lehet, mert számára mindez magától értetődő dolog. Hiszen a bevezetőben említi, hogy könyvét azoknak szánja, akik már megtanultak szilárdan ülni a lovon – ennek pedig éppen az a föltétele, hogy a lovas minden fölösleges izomfeszítéstől mentesen üljön.
A lovas érzés tehát a megértés és a gyakorlás (visszajelzés) együtteséből alakulhat ki. De amennyire nehéz a gyakorlott lovasnak leírni azokat az érzéseket, amellyel a ló mozgását érzékeli, ugyanannyira nehéz az elméleti leírásokból gyakorlatilag használható „lovas érzés”-re szert tenni. Ehhez célszerű segítséget igénybe venni. Visszajelzés az is, ha – mint Endrődy javasolja – a ló árnyékát nézegetjük. Szerelhetünk tükröt is a lovarda falára, már aki négy fal közt lovagol. Ma már könnyen megoldható video-felvétel készítése is, ami ugyan sokszor hasznos, de épp a mozgásérzékelés kialakítására nem tökéletes, mert nem azonnali a visszajelzés.
Nagy segítség tehát, ha valakit megkérhetünk, hogy például vezesse a lovunkat úgy, hogy mi csukott szemmel ülhessünk rajta (ilyenkor testhelyzet-érzékelésünk, a mélyérzés sokkal kifejezettebbé válik). A vezető úgy haladjon, hogy a ló lábait lássa. Először kérjük meg a segítőnket, hogy mindig jelezze, hogy mondjuk a ló épp mikor teszi le a bal hátsó lábát („bal”,... „bal”,... „bal”) s közben figyeljük, hogy mit érzünk épp abban a pillanatban. Meg kell próbálnunk a dobbantás pillanatát megérezni, pontosabban azt a fázist, amikor a hátsó lábak éppen váltanak. Mint említettük, ez tizedmásodperceket jelent, kevesebb időt, mint amíg a „bal” szót kimondjuk. Ha aztán az érzés már kezd kialakulni, szerepet cserélhetünk: mi jelezzük, hogy érzésünk szerint mikor lép bal vagy jobb lábával a ló. A segítőnk csak akkor szóljon, ha hibáztunk. Játszhatjuk ugyanezt nemcsak a dobbantás, hanem a lendítés pillanatával is. Ha már csukott szemmel kellő biztonsággal megtaláljuk a helyes pillanatot, akkor nyitott szemmel is menni fog. Következő lépésként pedig kézbe vehetjük a szárakat, és önállóan lovagolva ismételjük el ugyanezt. Végül aztán már segítőre sem lesz szükségünk.
Szeretném, ha minél több lovas kipróbálná ezt a módszert, illetve minél több lovas oktató tesztelné tanítványain. Miután Endrődy nyomán részleteiben megértettük, hogyan kapcsolódnak a lépés jármód egyes fázisai egymáshoz, próbáljuk meg a hozzá tartozó érzést is kifejleszteni, akár az általam fent leírt úton, akár más rávezető módszerrel. A surjan@magyar-lovaskultura.hu címen örömmel fogadunk bármilyen visszajelzést, kritikát, észrevételt mindezzel kapcsolatban.
Surján György