2019-02-25
Lovas Nemzet 2018 augusztus
Endrődy olvasónapló
10. rész – A kontaktus
A múlt havi, a szárkezelésről szóló rész logikus folytatásaként ebben a hónapban a ló és lovas közötti kontaktus témáját járjuk körbe Endrődy Ágoston Give Your Horse a Chance (Adj esélyt a lovadnak) című könyve alapján. A kontaktus egyik, de nem egyetlen eleme ugyanis a szárak és a zabla (vagy a zabla nélküli kantár) révén megvalósuló kapcsolat.
Szándékosan használom az idegen kontaktus szót, amit magyarul lehetne kapcsolatnak meg érintkezésnek is fordítani, a két szó együtt fejezné ki nagyjából azt, amit Endrődy kontaktusnak (contact) nevez. Az ő gondolkodásmódja szerint – ez a korábban írtak fényében egyáltalán nem meglepő – a kontaktus egyszerre jelent mentális és fizikai kapcsolatot. A mentális kontaktus megléte előfeltétele annak, hogy a fizikai kontaktus annak ellenére eredményes legyen, hogy szinte láthatatlanul finom jelzések révén valósul meg.
Idézzük Endrődy meghatározását:
„A kontaktus a ló és lovas közötti olyan viszony, amelyben a két lény akarata egyesül és egymásnak megfelelő testrészeik érintkezésbe kerülnek egymással. Ily módon egy mentális és egy fizikai elemet foglal magába.”(A szerző fordítása)
Sokan talán hajlamosak a mentális kontaktust valami kissé misztikus dolognak, afféle közelebbről meg nem határozott metakommunikációnak gondolni. Talán ez a felfogás sem egészen alaptalan, de amiről Endrődy beszél, az egészen racionális dolog, lényegében a ló és lovas figyelmének összecsiszolása. Ennek egyszerű, könnyen kivitelezhető technikáját is leírja: a lovaglás, vagy akár a földi munka elején különböző feladatokat adjunk a lónak sűrű váltogatásban, de simán egymásba illesztve, átmeneteket, fordulatokat, úgy minden akciót engedéssel zárjunk le. Rövidesen a ló is engedni kezd, és ekkor jön létre a mentális kontaktus állapota. Endrődy ugyan nem említi, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy az ilyen gyakorlatok a lovas figyelmét is ráhangolják a lóra. Ha ugyanis a lovas figyelmetlen, a ló nem rá fog figyelni, mert úgy érzi, hogy ha a lovas „másutt van”, akkor neki kell az irányítást átvenni.
Mentális értelemben nyilván csak egyféle kontaktusról beszélhetünk, ami van, vagy nincs. A fizikai kontaktusnak azonban három formáját említi Endrődy, a szárkontaktust, a lábszárakkal, illetve az ülés révén megvalósuló kontaktust. Ez utóbbi kettőről, főleg az ülésről azt gondolhatnánk, hogy az magától létrejön, és nem is lehet úgy lovagolni, hogy a lovas ülepe ne lenne a lóval kapcsolatban. Ez azonban nem egészen igaz, mert a kontaktus nem pusztán a fizikai érintkezést jelenti. Ha a fenti definícióra visszapillantunk, világos, hogy az, hogy rajta ülök a lovon, még nem jelenti azt, hogy az ülésemen keresztül kapcsolatot létesítettem vele. Ez nincs így, mint ahogyan a szárkontaktus sem jön létre pusztán attól, hogy kezembe fogom a szárakat. Kontaktusról mindhárom esetben csak akkor beszélhetünk, ha a fizikai érintkezés alkalmas arra, hogy kétoldalú kommunikációt közvetítsen.
A lábszárakkal való kontaktus Endrődy szerint automatikusan jön létre akkor, amikor a ló elkezd ütemesen, hajlékonyan és összeszedetten mozogni. Ekkor a lovas azt kezdi érezni, mintha valami mágnes vonzaná a lábszárát a ló oldalához, és ettől kezdve a ló a lábak legkisebb nyomására fokozottan előre törekszik, kitartott hatásra pedig oldalra mozdul. Amíg a nadrág kidörzsöli a lábunkat, addig nem értük el ezt az állapotot.
Ugyanez – az ütemes, hajlékony és összeszedett mozgás – a föltétele az üléskontaktus létrejöttének, a kettő tehát egyszerre valósul meg. Ettől kezdve a szárak szerepe másodlagos lesz a mozgás iramának meghatározásában.
Ha érzékeny és kétirányú kontaktus helyett a lovat durva hatásoknak tesszük ki, akkor ezzel arra késztetjük, hogy szabadulni próbáljon tőle.
Az ülés- és lábszárkontaktus elől a ló kitérni csak úgy tud, ha ledobja a lovasát, ami azért szélsőséges eset. Sokkal gyakoribb, hogy a ló a szárkontaktustól akar szabadulni. Nyilván azért is van ez, mert a szárakkal a zablán keresztül sokkal több kellemetlenséget tudunk okozni, mint az ülésünkkel vagy a lábszárunkkal – bár a lovak gerince és bordái lehet, hogy más véleményen lennének ebben a kérdésben. Endrődy mindenesetre részletesen taglalja a szárkontaktus elől való kitérés formáit, és ezek kezelési módját. Hosszadalmas volna ezeket ismertetni, és talán nincs is értelme. Aki ezzel a problémával találja szembe magát, annak érdemes eredetiben és részletesen tanulmányozni Endrődy leírását. Itt talán elég annyit mondanunk, hogy bár a szárkontaktus elől való menekülés formái változatosak, a megoldás nagyjából azonos elveken nyugszik. Az ellenállás minden formája ugyanis a ló mentális ellenállásának a megnyilvánulása, amelyet a két szár egyszerre történő megfeszítéséből vagy általában a túl erős, engedési fázis nélküli szárkezelésből származnak. Hogy aztán ennek eredményeként a ló szár mögé bújik, vagy éppenséggel beledől a szárba, hogy inkább elrohanós lesz vagy megtagadja az előremenést – az már részletkérdés. A megoldás lényege ennek megfelelően minden esetben a könnyed szárhasználat, az engedő fázis hangsúlyozásával. Nem kielégítő eredmény esetén sem szabad általában a szárhatás erejét fokoznunk, ehelyett a türelmes, sokszori ismétlés vezet eredményre.
Lábainkkal – nem is beszélve a sarkantyúról –, sőt az ülésünkkel is tudunk durvák lenni a lóhoz. Ez szintén ellenállást vált ki belőle, még ha ez nem is olyan kifejezett és látványos, mint a szárhatással szembeni ellenállás. Érdemes tehát mind a kezünket, mind a lábunkat és az ülésünket folyamatosan „ellenőrizni”: vajon egy eleven és kétirányú kommunikáció eszközei ezek, vagy „halott” fizikai hatást gyakorlunk csak velük. Ha sikerül mindhárom „csatornát” életre keltenünk, akkor ez Endrődy szavával „szárnyakat ad” a ló mozgásának. Az így képzett ló ezután már hajlamos lesz inkább ellenállni a durva és erős ingereknek. Ez lehet az oka Endrődy szerint annak, hogy a legjobban képzett lovakkal a képzetlen lovas sokszor nem egyáltalán nem tud boldogulni.
Végére értünk egy fejezetnek a könyvben, és most azt látjuk, hogy az Olvasónaplóban jó fél éven át szinte ugyanazzal a kérdéssel foglalkoztunk. Endrődy lovas filozófiájának lényegét jártuk körbe. Azt remélem, a lovaglás szépségének megértéséhez jutottunk közelebb. Arra jöttünk rá, hogy a lóval való foglalkozás során minden jelként működik, minden mozdulatunk, sőt minden gondolatunk üzeneteket közvetít a lónak, aki szintén minden mozdulatával visszajelez. Vagy elfogadást és harmóniát, vagy feszültséget és ellenállást közöl velünk. Semmi nem véletlen, semmi nem puszta fizikai hatás. Az, hogy felülünk a ló hátára, és súlyunk ránehezedik, az sem szabad élettelen teherként hasson a lóra, hanem folyton változó eleven, élettel teli jelzőrendszerként kell működnie.
Surján György