Magyar Lovaskultúra


Bőrművesség

 

Bizony a bőrrel való bánás tudománya is azok közé a dolgok közé tartozik, amelyek kiveszőfélben vannak. Vásárokon itt-ott találkozni még egy-egy szíjjártóval, ostorkészítővel. De a városi bőrdíszműves boltokban jobbára bőrnek látszó műanyag - kishiján fröccsöntöttnek is mondható - hamisítványokat látni leginkább.  (Tisztelet a kivételnek, s akinek nem inge, ne vegye magára). Bizony a lovas szaküzletekben is elfog a kétség néha, hogy a bőrként árult kengyelszíj miből is készül valójában. Pedig a bőr nemes anyag, s használatára még akkor is szüksége lesz az emberiségnek, amikor a kőolaj készletek fogytával vége szakad a műanyagok rémuralmának.

A bőr feldolgozása nagy és komoly tudomány. Nem is egy tudomány, hiszen a tímártól, cserzővargától  a szíjjártóig egész sor mesterség  tartozik hozzá.

Bőr is vagy ezerféle van, nemcsak aszerint, hogy milyen állatról való, hanem annak testtájai, a feldolgozás, kikészítés módja szerint is.

Aki ízelítőt szeretne kapni mindezen tudományokból, s netán kedvet érez egy-egy kis rész elsajátítására, annak jó szívvel tudom ajánlani Lukovszky Ilona Bőrmívesség című könyvét.

Lovas embernek mindenesetre nem árt, ha egy két apróbb fogást elsajátít. Szíjakra csatot varrni, netán szakadt szerszámot megjavítani nem túl nehéz. Nemrégiben magam is rákényszerültem, hogy szakadt kantáromat megfoltozzam. A legnagyobb gondot a szerszámok beszerzése jelenti. Szerencsére a Nyeregszemlén bevásároltam a legfontosabbakat: árat, bőrvarró tűt, fonalat. Persze, mint utóbb kiderült, nem eleget, s nem a legmegfelelőbbet.

 

A bőrvarrás alapvető trükkje, hogy a bőrvarró tű nem hegyes. A bőr ugyanis nem a tűvel kell átszúrni, hanem a tű egy árral előzetesen kifúrt lukon vezeti át a cérnát.  

1. kép

Ahhoz, hogy ezt könnyen megtehessük, és a két bőr ne csússzon el egymáson, célszerű rögzíteni a bőrdarabokat. Igazi "fapofa" hiányában erre két pillanatszorítóval összefogott fadarab is megfelel, az 1. képen látható módon. A képen látható parafadugó saját ötlet: a lószerszám általában elég erős bőrből készül, árral átszúrni csak aránylag nagy erőkifejtéssel lehet. Ehhez viszont célszerű az ellenoldalról megtámasztani a bőrt, így kevésbé hajlik el, könnyebb egyenes furatot készíteni. (2. kép) A parafadugó azért jó erre, mert elég puha, a hegyes, könnyen görbülő ár nem csorbul ki rajta.

2. kép

3. kép

A 3. képen az árral kifúrt lyukba vezetett tű látható. Éles szeműeknek feltűnhet, hogy a tű kissé ferdén áll. Ennek gyakorlatlanságom, ha tetszik ügyetlenségem az oka, merthogy az árral célozni nem is olyan egyszerű. A jó helyen induló szúrás olykor meglepő helyeken bukkan ki a másik oldalon.

Az ár egyébként úgy van kiképezve, hogy fölfelé egyre szélesedik. Nem elég annyira átszúrni, hogy a hegye kikukcsáljon a másik oldalon, hanem rendesen ki kell tágítani a lukat. Nem baj, ha aztán lötyög benne a tű! A bőr ugyanis még feldolgozva is "élő" anyag, a kifúrt luk idővel beszűkül.

 

Ráadásul az igazi bőrvarrás két tűvel, két fonallal, kétoldalról történik, a luknak akkorának kell lennie, hogy az egyszer már befűzött fonal mellett még egyszer átférjen a másik tű fonalastul.

 

Nekem sajnos egyelőre csak egy alakalmas tűm van, ezért kénytelen voltam úgy megoldani a dolgot, hogy a túloldalon az előző öltésbe belehurkolva a fonalat, ugyanazzal a szállal öltsek vissza. Ez is megfelel ugyan, de nem túl szép. Ráadásul nem is elég biztonságos: ha valahol elszakad a fonal, akkor nem bízhatunk abban, hogy a másik szál még tart egy darabig.  Lehetne persze úgy is dolgozni, hogy egy szállal végigölti az ember, aztán visszafordul és szembe vezeti a másik szálat. Ehhez viszont vagy nagyon hosszú fonalat kell befűzni a tűbe, vagy gyakran toldani a fonalat.

 

Amikor a második szálat öltjük egy lukba, előfordulhat, hogy megszorul a tű. Erre az esetre szolgál a képeken látható hosszúfejű laposfogó. Nem elegáns megoldás ugyan, de működik. Szerencsére a bőrvarró tű nem törik olyan könnyen, mint a sima varrótű, de azért ügyelni kell, hogy ha fogóval tolja vagy húzza át az ember, akkor ne gyakoroljon oldalirányú erőt a tűre.

4. kép

5. kép

A 4. és 5. kép a végeredményt mutatja. A 4. képen még csak a csat és a karika rögzítése készült el, a visszahajtott szíj két végét a túloldalon középen még le kellett varrni, de az már igazán egyszerű.

 

6. kép

Hasíték készítése

2013-03-18

Szíjhasítás

 

Ez már egy kicsit nehezebb, de haladósabb munka. Többféle eszköz létezik e célra, akár házilag el is készíthető, de csak annak érdemes megcsinálni, akinek rendszeresen szüksége van rá. Ha alkalmilag kell csak szíjat hasítani, akkor elegendő egy munkaasztal, éles PVC vágó kés, meg néhány jó hosszú vasvonalzó szorítókkal.

Az alkalmas bőr kiválasztásáról külön kellene írni. Most csak a hasítás technikáját mutatjuk be.

A nehézséget az adja, hogy a bőr - még ha elég vastag is - nyúlik, hajlik, s ha pl. csak a két végén szorítjuk le, az egyenesnek látszó vágásvonal végül nem lesz egyenes. Ha pedig csak egy vonalzó mentén vágunk, könnyen előfordulhat, hogy a pengetartásunk nem végig egyforma. S ha a kés oldal irányban elbillen, a vágásvonal megintcsak ívelt lesz. A két vonalzó közt való vágás azonban tűrhető eredményt ad, ahogy a bal oldali kép mutatja.

 

 

 

 

 

Alább bemutatjuk a használható lyukasztókat, és a technikát is.

2013-03-19

Bőrlyukasztás

A bármely barkácsboltban kapható kézi bőrlyukasztót jobb elfelejteni (bal felső kép). Erőt kifejteni nem lehet vele, ha jobban megmarkolja az ember, esetleg szétmegy az egész szerkezet. De ha nem, akkor is kifordul a kerék, és a lyuk félrecsúszik. A bal oldalt alul látható szerkezet masszívabb, vékonyabb bőrre, nadrágszíjra megteszi, de kengyelszíjhoz, felrántó szíjhoz ez se igazán alkalmas.  A megfelelő eszköz a jobb oldali képen látható típus. Ebből persze méret szerint többet is kell venni, drágább is, de lovas embernek megéri. A  két szürke színű kevésbé kónuszos, nem nyomja szét annyira a bőrt, de a kékek is megfelelőek.

Mindkét technikánál fontos, hogy az lyukasztást a bőr felső felszínéről kezdjük, az alsó mindig roncsolódik egy kicsit. A kézi lyukasztó esetében a bőr alá kell tenni valami ócska szakadt bőrdarabot (szakadt szíjat, rossz nyeregszárnyat sose dobjunk ki!)  a kalapálós lyukasztáskor meg puha fát tegyünk alulra. A lyuk helyét érdemes gondosan kimérni, szemmértékkel bajos eltalálni egy szíj közepét.

2014-09-28 

Oktató CD

 

A Hagyományok Háza kiadásában egy elég hasznos oktató CD jelent meg A bőrművesség címmel. Interneten is megrendelhető, illetve kapható a Hagyományok Háza boltjában (MesterPorta, 1011 Budapest, Corvin tér 7).

A tárgyi kultúra c. fejezet a bőr legkülönfélébb alkalmazásait mutatja be, mint öltözék, hajlék, közlekedés, vadászat, s mindezt Grönlandtól Afirkáig, Dél-Amerikától Jakutföldig, s benne nagy hangsúllyal persze a magyar kultúrális tárgyi emlékek. Nekünk, lovasoknak persze kiemelten érdekesek a lószerszámokkal, nyergekkel, kantárokkal foglalkozó részek, ezek  kiemelten szerepelnek az anyagban.

A második fejezet az anyagismeret, amelyben a nyersbőr szerkezetét, a bőr cserzésének, kikészítésének módjait, a kész bőrök fajtáit ismerjük meg. Talán a harmadik rész a legérdekesebb, ahol a bőrtárgyak készítésének technikájáról olvashatunk. A negyedik rész a különféle bőrös mesterségekről szól, az ötödik a bőrtárgyak esztétikai jellemzőiről szól, valamint kortárs bőrös mesterek művészi alkotásait mutatja be. A gazdag anyagot végül szakirodalom jegyzék teszi teljessé.

Az oktatási anyag mindenkinek rendkívül hasznos, aki lovas szerszámait részben maga szeretné elkészíteni, vagy akkor is, ha csak itt-ott kisebb javításokra vállalkozik. De az is sok érdekességet találhat benne, aki csak egyszerűen tájékozódni akar.

Fapofa és társai  

 

Nemegyszer ránk marad egy-egy szó a régi világból, aminek eredeti jelentését már elfeledtük, s csak valami átvitt értelemben használjuk. Ilyen szavunk a fapofa, ami ma sivár érzelmű, vagy érzéseit jól titkoló embert jelent. Valójában bőrműves szerszámról van szó, két, hajlított peremű, csavarral összeszorítható deszkadarab, ami az összevarrandó bőrdarabokat egymáshoz rögzíti a varrás idejére.  

A csat bevarrásához középen egy hasítást is kellett csinálnom, hogy a csat nyelve tudjon mozogni.

 

Ehhez mindenképpen bőrlyukasztóra van szükség, ugyanis a hasítékot úgy kell készíteni, hogy  két végén lyukat készítünk, olyan átmérőjűt, mint a csat nyelve, s a két lyuk közötti bőrrészt kivágjuk. Ha ugyanis késsel próbálnánk a hasítékot készíteni, a bőr könnyen hosszában  tovább repedhetne. 

A 6. képen rajzzal próbáljuk ezt az eljárást illusztrálni.

2014-10-31

A rádli

 

A kézzel történő bőrvarrás egyik legnagyobb nehézsége, hogy csak igen nagy gyakorlattal lehet egyelneletes távolságot tartani az öltések közt, illetve az öltés és a bőrszél között. Ezen segít a képen látható eszköz, jó magyar szóval a rádli, amit nemrég sikerült a Vaterán keresztül beszereznem. Nem egyéb ez, mint egy fogazott kerék, amit a bőrön - akár vonalzó mellett - végighúzva kijelölhetjük az öltés helyét. Bizonyára vannak különböző tüsketávolságú rádlik, de az se baj, ha pl. vastagabb bőr varrásakor csak minden második lukat használunk, hiszen a rádli nem szúrja át a bőrt, csak bejelöli a szúrások helyét.

Nem minden sarkon árulnak manapság rádlit, de egy kis ügyességgel akár házliag is elkészíthető, hiszen csak egy fémkerék kell, amibe fűrészfogakat vágunk, aztán befogjuk egy rúdba, az már akár keményfából is lehetne.