Magyar Lovaskultúra


(2011-05-02)

Lovaglás és őstörténet

 
Elég gyakori, hogy akik a lovaglásban valamilyen természetközeli tevékenységet látnak, egyszercsak érdeklődni kezdenek a múlt iránt. Én ezt nem azzal magyarázom, hogy a lovaglás ma már, az autók, repülők, tankok és munkagépek korában elvesztette minden eredeti célját és rendeltetését. Ha ez önmagában oka lenne a múlt iránti érdeklődésnek, akkor például lennének a Balatonon és a tengereken hagyományörző vitorlázók (nem mondom, hogy szórványosan nincs ilyen), hiszen a vitorláshajó ma éppúgy sport és kedvtelés, éppúgy leváltották a gépek, mint a lovakat. 
A lovakat azonban kevésbé lehet modernizálni. A sportvitorlások az újabb és újabb technika csodái -  a lovak a régiek. Ősi ösztöneiket sokkal inkább megőrzték, mint a kutya. A múlt iránti kíváncsiság egyik ébresztője tehát maga a ló.  
Egy másik tényező lehet, hogy a régiek vélhetőleg jobban tudtak lovagolni - hiszen naponta gyakorolták, s nem mondhatták, hogy "ma nem megyek ki terepre, mert ideges a lovam".
Egy harmadik tényező lehet, hogy már eleve azokban ébred föl az érdeklődés a lovak iránt, akik tudva-tudatlanul úgy érzik, hogy ez a mi modern világunk valahol utat tévesztett. Keressük azt a pontot, ahol elvétettük az irányt, remélve, hogy onnan egy élhetőbb jövő felé találunk ösvényt.
Végezetül lehet, hogy rossz a lelkiismeretünk, mert ahogy Huszárik Zoltán Elégia című kisfilmje mutatta, a lovak máig hűek maradtak ahhoz a szövetséghez, amit mi durván fölmondtunk. S még ki tudja, hány okunk lehet erre, de akárhogyan is van, a múlt elkezd izgalmas lenni.
Ló és ember alsó hangon is négyezer éves története (ami akár harmincezer év is lehet, lásd a Chauvet pont d'arc-i barlangrajzokról írottakat itt<<) persze hallatlanul bő választékot kínál, amiben időben, térben és jellegben mindenki kiválaszthatja a magának valót. Persze minél messzebbre merészkedünk, annál több a bizonytalanság, annál kevésbé tudhatóak a dolgok - de annál több tere marad a beleérzésnek. Ne becsüljük ezt se alá, csak ne tévesszük össze a tényekre, bizonyítékokra építő tudományos kutatással.
Mert a kettőnek nem egy a tárgya. Hogy a beleérzés mire képes, és mi a tárgya, azt kedves ismerősünk, Lang Ferenc nagyszerű írásával lehet bemutatni:  
 
"A múltkor volt egy villanásom.. egyedül voltam a Tamáséknál, nem voltak otthon.. Kimentem a fenti nagy karámba az Árnyékhoz. Gyönyörű őszelő, csend, sehol egy ember.. Elindultam a lovak felé, lassan sétálva.. észleltem az első felemelt fejet, amivel azt mondta az egyik, hogy jön valaki.. Minden fej fent,megmozdultak. Elkezdtem hajtani őket de csak lassan sétáltam utánuk.. Vágta,egymásba bújva rohanás az ismeretlen elől.. takarásba kerülni az üldözőszeme elől.. az a magabiztos rohanás, tudják, hogy gyorsabbak mindennél és tudják, hogy mindent ott tudnak hagyni.. tudják, hogy együtt méggyorsabbak.. gyönyörűek, ahogy elvágtáznak..
De az ember figyel és megtalál egy rést a pajzson.. elég egy rossz pillanat és az együtt száguldókból ki lehet rekeszteni egyet.. és akkor megbillen a gyönyörű száguldó, elveszít egy kicsi csatát.. az ember észreveszi a felbukkanó bizonytalanságot és azt kihasználva beleerősít kicsit.. az egyedül maradottat fárasztani kezdi. Nem fizikailag, mert ahhoz kevés, hanem lelkileg, mert előtte már évekig figyelte a vadon élő lovakat és ismeri őket.. figyelte ahogy elüldözi a csődör a fiatal hímeket, figyelte, ahogy az első kanca ki tud zárni egy-egy szemtelenebbet a csapatból, figyelte a kizártak visszafelé könyörgését.. És mivel az ember figyelt és jól megfigyelt, tudott alkut kötni a lóval..észlelni tudta a ló első, kicsit talán még bizonytalan kérdését az ember felé.. egy felé foruló fület, egy kicsit lejjebb eresztett fejet, stb.. és ha ezekre nem marad el az érthető válasz az embertől, akkor itt kezdődik a kapcsolat ember és ló között.. és ez félelmetes és csodálatos érzés. Ez egy kapu ebből az eltekeredett mai világból valami régi, egyszerűen egyértelmű
és igazságos, minden részletében tiszta korba.
 
Van ez a kapu. Csak eléggé benőtte már ez, meg az. De kutyával, vagy lóval a közelébe lehet kerülni.  Persze ehhez nem elég egy kutya, vagy egy ló...  :)
Szóval kint voltam a legelőn, az Árnyék a többiekkel együtt csodálatos magabiztossággal vágtázik el... de egyszer csak kiválik a csapatból és egyedül rohan.. elévágok és el tudom választani a többiektől.. rohan tovább.. lobog a nagy haja.. de már mintha figyelne rám és kérdezné, hogy nem kötünk-e alkut..
 
És itt volt a villanás... mintha az az ember, aki először élte át ezt valamikor sok-sok idővel ezelőtt, mintha ott lett volna valahol.. nyugalomban, mintha ismerném..
Tudom most van, aki azt mondja, hogy nem is így történt az első kapcsolatba lépés, hanem egy nagy csapat lovat behajtottak nagy kerítések közé és ott már az ember kezébe kerültek, aztán a többit már tudjuk.. ilyen is lehetett, sőt akkor is ők lehettek többen..
Nekem az villant, hogy azt az embert aki először került olyan szerencsés helyzetbe, hogy sikerült megbarátkoznia egy lóval, valahol messze az időben, ismerem.
szóval az a kapu van. Már láttam, csak nekem nehéz egyáltalán a közelébe férkőzni.. de ha valaki tud valamit, ami közelebb visz, vagy esetleg át rajta, akkor az szóljon.. Igazából keresem azt, vagy azokat az embereket, akik tudnak ezekről..
Abban biztos vagyok, hogy a kutya és a ló ma azok a még létező kapcsok, akik segíthetnek visszajutni oda. Biztos van más is, mondjuk a népzenéink, meg más népek zenéi, dobok, hangok, népmesék, stb..
Na, minden jót, nem fárasztom tovább a csapatot a zavaros gondolatfolyamaimmal...
Ezeket is kár volt szerintem ideírnom, mert mintha ezekről nem kellene beszélni.. nem tudom..
"
 

" Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem."

 

József Attila: A Dunánál

Kezdőlap > Írások > Lovaglás és őstörténet