Magyar Lovaskultúra


Kezdőlap > Nyelvi kultúra és irodalom >Amire nincs szavunk

Amire nincs szavunk

A nyelvi kultúra szempontjából  nemcsak az  lehet érdekes, hogy milyen szókincse van egy adott kultúrkörnyezetnek, hanem az is, hogy mi hiányzik belőle. Az eszkimók nyelvében - úgy mondják - vagy tíz különböző szó van a különböző állagú hó kifejezésére. Johnatan Swift híres könyvében, a Gulliver utazásaiban viszont arról olvasunk, hogy a nemes lovak, a Yahoo-k (a magyar fordításban Nyihahák) országában nincs szó arra, hogy hazugság.

Nekem úgy tűnik, hogy ha a régi magyar lovas nyelvet vizsgáljuk, bőséges szókincset találunk a lovak színére, mintáira, jármódjaira s a különféle lovas felszerelésekre vonatkozóan - bár ez utóbbiból kellemesen hiányzik egy-két olyan eszköz neve (pl. martingál) amelyektől lovunk egy félresikeredett karácsonyfához kezd hasonlítani.

Ugyanakkor nem ismerek ősi szavaink között olyanokat, amelyek megfelelői lennének az újkori lovas oktatás rafinált kifejezéseinek. Ilyenekre gondolok, mint "segítség", "félfelvétel", "combra engedtetés", stb. Aligha veszhettek ki éppen az ilyen szavak, miközben a 'nyereg', a 'kengyel'  legősibb szavaink közé tartoznak.  Hihetőbbnek tűnik számomra, hogy eleink nemigen használtak ilyesfajta kifejezéseket. S ha nem használtak, akkor nem is volt rá szükségük. Igaz, nem is díjlovas négyszögben figuráztak lovaikkal. De  a munkalovaglás, a vadászat és  a harci lovaglás egyaránt tökéletesen együttműködő lovat föltételez, s kellett, hogy legyen egy jelrendszer, amit a lovagláshoz használtak.

Nagyon izgalmas lenne föllelni ilyen értelmű szavakat - ha ugyan voltak egyáltalán. Mert ha a gyermekek jószerével lóháton születtek, könnyen lehet, hogy szinte ösztönösen tanulták a lovaglást, és nem kellett senkinek szóban, elméletben tanítani semmit ezzel kapcsolatban. 

De mit is keresünk? A magyar hagyományban azokat a szavakat, amelyek az ember és ló közti kommunikációval kapcsolatosak.
Hány helyen olvastuk, hogy mivel a ló nem érti az emberi beszédet, nekünk kell megtanulnunk a lovak "nyelvét".  Evvel kapcsolatos fönntartásainkat már elmondtuk (Lásd: Hogyan beszélnek a lovak? ).

De nem lehet-e, hogy a hagyományunkból éppen azért hiányoznak ezek a szavak, mert eleinknek volt valami - aligha tudatos - belátásuk arról, hogy éppen a szavak azok, amik használhatatlanok ember és ló kapcsolatában. Ennek látszólag ellentmond az a honlapunkon is olvasható szép kazak népdal (A pej ló panasza), amely a ló "szájába ad" szavakat;  s számos magyar népdal és mese is, ahol valaki beszél a lovához. Ez az ellentmondás azonban csakugyan látszólagos. Hiszen ezek a szövegek - mint minden igazán veretes irodalom, éppen arra vállalkoznak, hogy szavakba öntsenek valamit, ami hétköznapi módon kimondhatatlan.

Az sem mond ellent föltételezésünknek, hogy a lovak akár hanggal is irányíthatóak. A "hőő", "hők" és a "gyí" nyelvi értelemben jelentés nélküli hangsorok, amelyek alkalmasak ugyan arra, hogy ezekhez lovunkban a megállást illetve az elindulást társítsuk. (Ezek egyébként akár ősiek is lehetnének, bár lóhátról nemigen használatosak, inkább csak fogatoláskor - ami a magyaroknál tudtommal jóval újabb keletű, mint a lovaglás.) 

 

Itt megint elakadnak a gondolataim. Nehezen tudnám folytatni a gondolatsort, s ráadásul az eddigi okfejtés is csupán föltételezésen alapul. Bátor az a régész, aki egy elméletet azokra a leletekre alapoz, amit nem talált meg: nem tudhatja, hogy nem létezett-e mégis, vagy akár létezik is, csak még nem sikerült megtalálni. Ugyanilyen bátor dolog bizonyos ősi  szavak hiányából messzemenő következtetésekre jutni. Nem is akarok.  

Beérem azzal, hogy az egész dolog érdekes.

Hozzászólások:

Molnár  Attila:

... de ezen is el lehet agyalni egy csomót. szerintem kimarad belőle egy fontos szempont. az idő. a honfoglaláskori lovas modor és tudás, lóhasználat idején nem volt lőfegyver és mikor kefejlesztették a nehézlovasságot és a nyilvesszőálló vértezetet, el is kalapáltak minket. a sztyeppéken élő nomád törzsek a tágas legelőkön nincsenek rákényszerítve egy sor műveletre. pl. a spanyol lovasiskola magasiskolai elemei (levád, kurbett, krupád, ballotád, kapriol) sem öncélú szórakoztatás okán alakultak ki, csupán a haditechnika fejlődése tette őket túlhaladottá. a lovas közelharcban volt rájuk szükség ha teret kellett nyerni, menekülni, stb. face to face karddal egymás ellen. itt viszont szükség van a kis helyen manőverezés képességére és csatzajban nincs helye a finomkodásnak (bazi nagy sarkantyú, feszítőzabla), mert a lét a tét. a hátranyilazós nomád harcmodor más fegyverzet és más eszközök (ló is).

Ádám Barnabás 

honvéd korona őr ezredes
MH Támogató Dandár
Nemzeti Honvéd Díszegység
Honvéd Korona őrség  parancsnok:

 

Gratulálok! Egy olyan területre engedted a szárat, amely valóban kutatást érdemelne.

Ebbe a nomád-lovas lókiképzésbe Varsóban bonyolódtam bele, amikor az egyetemen úgy engedett vizsgára a hadtörténelem tanárom, hogy írnom kellett egy esszét a hunok harcmodoráról és kielemezni a catallaumi csatát és a hozzá vezető felvonulási műveletet. Jelenteném tisztelettel, hogy sikerült rengeteg irodalmat szereznem, német, angol, orosz és kínait is (voltak kínai évfolyamtársaim), melyek átnyalása után arra a következtetésre jutottam, hogy:

1. A lovakat ménesben tömegben képezték, általában másod füves koruktól ötöd füves korukig.Ez azt jelenti, hogy a kürtjeleket tanították meg nekik ( támadás, térj ki jobbra, térj ki balra, lépcső jobbra és balra, vissza stb), továbbá méneseket hajtottak egymásnak (szemből), hogy szokják a tömegharcot a kavarodást.Tudni kell ugyanis, hogy a csatában a vezér kürtjeleit a harcosok nem feltétlen hallották, mivel a kurjongatás és a patazaj elnyomott mindent és persze ott volt még a harci zaj, a küzdelem zaja, a lovak viszont jó fülüknek köszönhetően meghallották a jelzéseket.

2. Egy  nomád lovasnak 5 lova volt a hadműveletek során, három méretre gyártott nyereggel és teljes harci fegyverzettel, két ló volt a menetre a felvonulásra, könnyű felszereléssel.Az a ló amelyik naponta menetelt 80 km átlagban az nem harcolt!!!! Gondoljátok el, 1000 lovast 5000 ló kisért a hadművelet során, melyeket el kellett látni viszont a hadicselekhez ezen tartalék lovak feltétlen szükségesek voltak. A roham után visszatérve rögtön lovat cseréltek és máris indultak a következő rohamra. (erről Gárdonyi bővebben ír a "Láthatatlan ember"-ben.)

3. A lovaknak adott szavaink, pl gyí, hő vagy hó, mind a harcok során adott parancsok rövídítések ill azok módosulásai. Pl. gyí : gyí -lkos vágta parancsa, a hő: a lovak által végzett hírtelen megállást nevezzük hőkölésnek.

4. A lovas népek nem alkalmaztak spanyol elemeket a lovak oktatásánál, sokkal fontosabb volt a gyors tömeges manőver, mint az egyéni párküzdelem, ahol a spanyol elemek életeket menthettek.

5. A páncélos lovasság elleni harc alapja a tömeges csapás, először távolról nyilazni majd egyre közelebb és megtévesztő támadásokkal megbontani a harcrendet. A nehézlovasság rohamait pedig műszaki eszközökkel ( muhinál egyes leírások szerint a tatárok szökes tüskéket szórtak arra a talajta amit előtte lovakkal keményre tapostattak) és a terep adta lehetőségek kihasználásával fékezték és lassították. Olvassatok egy kicsit az első győri csatáról, amikor 1030-ban a német lovagi haderőt egy sokkal kisebb létszámú vegyes, tehát nehézlovassági és nomádharcmodort alkalmazó magyar haderő úgy győzte le, hogy békét kellett, hogy kössenek. Ma ezt amerikában tanítják itthon szót sem ejtenek róla.

6. A csata kimenetelét a lovak minősége és mennyisége meghatározta ha el nem döntötte. Muhinál és Mohácsnál is a fáradt lovak illetve a pihent lovak hiánya miatt vesztettünk!!! Mondhatnám Napoleont is Waterloo-nál, ahol az arab lovakon ülő franciák csűdig sárban, dombnak felfelé vágtattak neki a magasabb és tömegesebb pihent lovakon ülő angoloknak.

7. A lőfegyver alkalmazásával a harcmodor nem változott oly jelentősen egyszerűen a nyilak helyett használták, viszont a tömeges lóveszteségeket lehetettlen volt pótolni, mivel a hadműveletek során ezek az állatok szenvedték a legtöbb veszteséget.

Papp György

 

Ne szerénykedj az írás végén, nincs okod, hiszen az okfejtés hibátlan!!!
Hanem a válasz is ott van, hiszen írod: beleszületett a korabeli magyar a ló - ember kapcsolatba. Azt pedig már felesleges ragozni, ami eleve
működik.
Csak gondold el: egy nagycsalád - egy 17 tagú ménes. Aztán egy másik "apróság": arab szemtanúk szerint a gyerekek minden négylábún lovagoltak,
kuvasz forma nagy pásztorkutyán, juhon, kecskén, csakhogy lovagolhassanak idő előtt... :)
És még egy: az igazi lovas kultúrákban a gyerekek kiemelkedő szerepet kapnak a csikók betanításában, sőt, a kazak, mongol lovasversenyeken tíz év
körüli pehelysúlyú versenyzőkkel indítják még napjainkban is a távlovas galopp versenyeket.
No de nem úgy volt az, hogy elment a nagycsalád a teszkóba ménest venni... a lovak 17-28 évig élnek, vagy még tovább is. Biztosan jutott nekik elég
tapasztalat ember gyerek dolgában, akár több is. És a ló nem felejt, a gyermeket szereti, még ma  is szereti a mai "romlandó" gyerekeket.
A másik: Te is tudod, hogy nem lovas tudás, hanem szellemi erő kérdése a ló irányítása - ezért nem lehet nekik hazudni - a gyerekek pedig később
tanulnak meg hazudni, talán ezt a ló is tudja. :)
Eleinknek volt ideje erre rájönni, nem kellett a felesleges duma. Ja, és marha tartásra sincs kapcsolati szókincs, pedig a magyar szürke se
buta állat... :)

Text (double-click to edit)