Magyar Lovaskultúra


 

 

 

 

Lovas napló

 

Gyerekkorában majd mindenki próbálkozik naplót vezetni. Én már akkor is rendetlen voltam, pedig milyen érdekes lenne ma elolvasni, mikor volt sárgaborsó főzelék ebédre tízéves koromban.

A lovas napló úgy kezdődött, hogy Sárffy Tamás egyik cikkében olvastam egyszer, hogy írjuk fel, mikor mennyit lovagoltunk. Mozgalmat akart indítani, hogy az emberek minél többet foglalkozzanak a lovaikkal. Először egy kicsit furcsállottam, hogy strigulákat húzogassak minden lovaglás után, de aztán gondoltam, kipróbálom. Bár a  mozgalomból nem lett semmi, mégis valamennyire követhetővé vált egy folyamat. A kétszázadik nyeregben töltött órán túl aztán rájöttem, hogy valami fontos dolog kimaradt az effajta naplózásból. Majd minden lovaglásnak van valami tanulsága. Majd minden alkalommal van valami, ami jól sikerül, s van ami kevésbé vagy éppen rosszul. Ha csak az órákat írjuk föl, ez a tapasztalat könnyen feledésbe megy.  Hát most megpróbálok váltani: az órák és percek amúgyis pontatlan rögzítése helyett ezeket  a tapasztalatokat próbálom meg följegyezni.

 

2013-02-08  

   Éppen elhatároztam, hogy 2012-vel abbahagyom a naplóírásnak ezt a formáját, amikor a Lovas Nemzet februári számában rábukkantam dr Lassó Istvánnak egy érdekes írására. Ez a címe: A szavak ereje és fontossága a lovaglás tanulása során. A cím alapján azt hittem, arról szól, hogy tanítsuk meg a lovainkat arra, hogy szavakkal is tudjuk irányítani őket. Meglepetésemre azonban arról szól, hogy szoktassuk rá a gyerekeket arra, hogy vezessenek lovas naplót maguknak. Bizony, ez a megértésnek nagyon jó módszere, majdnem olyan alapos átgondolásra késztet, mint amikor az embernek tanítania kell az éppen csak megtanult dolgokat. Érdemes ezen elgondolkoznia mindenkinek, aki gyermekeket tanít lovagolni, vagy lovas tábort vezet. Amúgy a napló írást magam se szándékoztam föladni, csak ezentúl magamnak írom - s majd csak akkor teszem közzé, ha kellő idő távlatából is helytállónak találom.

A NapLÓ tehát most egy kicsit megpihen. Az elmúlt két év élményei továbbra is olvashatók, mostmár időrendbe rakva. Ez tehát kedves Olvasó éppen a hatodik "kötet", az elejéhez lapozz - azaz kattints - >>ide<<

 

 

2012-08-05

Mivel az elmúlt hetekben néhány nagyszerű terepet jártunk be, tegnap és ma csak a pályán gyakoroltam, és csak szőrén. Philipe Karl könyve meggyőzőtt arról,  hogy csak a sokirányúan képzett ló lesz "kerek". - Erről majd külön írok egyszer. A mai napon az volt a célom, hogy lépésben és ügetésben a ló mozgását függetlenítsem az állítástól illetve a hajlítástól, vagyis a fejtartástól függetlenül bármilyen irányban tudjam mozgatni a lovat. Először egyenes vonalon kértem külső és belső állítást a megfelelő oldali szár megemelésével és kitartásával. Minimális térdnyomással el tudtam érni, hogy ettől függetlenül tartsa az egyenes irányt. Majd kigyóvonalakat és kis köröket csináltunk hol külső, hol belső állítással. Egyedül a jobbra kiskör külső állítással bizonyult porblémásnak, amúgy a dolog olyan símán ment, hogy a végén "kipottyant" belőle a vállat ki - vállat be mutatvány, amit korábban sokat próbáltam - kevés eredménnyel. A legvégén vágtában is próbáltuk a külső - belső állítást, érdekes módon ez jobb kézre ment jobban, de ennek külső oka lehetett, amit nem tudtam pontosan tisztázni, tény hogy a pálya adott pontján Különc igyekezett behúzni középre. Tehát ez a gyakorlat két szempontból előnyös: előkészíti az oldaljárások különböző formáit, és nagy mértékben fejleszti a szárfüggetlen (szár nélküli) lovaglást, mivel az irányt a testsúly és lábsegítség határozza meg. De miért nincsenek ezek az egyszerű gyakorlatok leírva a lovas könyvekben?

 

 

2012-08-20

Szent István király napját a magunk módján ünnepeltük Margittal. Egy nemzeti színű lobogóval föllovagoltunk kedvenc "honfoglaló" dombunkra.  A Tinnye-Jászfalu közti úton átkelve, majd egy ideig az út melletti réten lovagolva nyilván meglepő látványt nyújtottunk az arra járó autósoknak, igazából azonban nem az ő szórakoztatásuk volt a fő célunk. A játékos ünneplésen túl - talán nem szentségtörés - igazából az izgatott, hogy egyrészt a ló végig nyugodt marad-e a lobogó zászló mellett, másrészt hogy mivel fél kézzel a zászlórudat kellett tartani, garantáltan egykezes szárkezeléssel kellett tudnunk teljesíteni a távot, vagyis hat kilóméteren keresztül egyszer sem lehetett két kézzel nyúlni a szárhoz. Mindkét feladványt lényegében sikerült megoldani. Sőt, ahogy visszafelé indultunk, összetalálkoztunk egy idegen lovassal - mint kiderült a közeli lovardából jött. Egy darabig hárman együtt haladtunk, s mindhárom ló becsületére legyen mondva, remekül viselkedtek idegen társaságban is. 

 

2012-09-08

Ma egyéni rekordot állítottunk föl. Ellovagoltunk Anyácsapusztára, ahova elénk jött Springinzeisz János barátunk - sajnos csak kocsin, de egy flaska vízzel várt bennünket, amit a koraőszi majdnem kánikulában nagyra értékelnünk.  A lovardából kijött egy fiatalember, megtudtuk, hogy újabban ő bérli a lovardát, minden kicserélődött azóta, hogy ott lovagoltunk. Aztán innen még vagy két kilómétert mentünk a közeli tóig. A meleg ellenére a lovak épphogy csak belekóstoltak a vízbe. Visszafelé "átvágtunk" az erdőn, ami egy darabig jónak látszott a dolog, de egy helyen cserbenhagytak a régi emlékek, s a valaha sokat járt utat öt méterrel elvétettük. Ez a kis tévedés azzal járt, hogy egy ösvényre keveredtünk, ami idővel átváltozott galagonyabokrok közt haladó rókacsapássá. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a táj hiteles térképét a tüskés ágak rajzolták ki az arcunkon és a karunkon. Végül vissza kellett fordulnunk, s ekkor végre megláttuk azt az utat, amit elvétettünk. Innen már síma volt a hazaút, de az erdei "átvágás" jó öt kilóméterrel meghosszabbította az utunkat, így egy szép 32 km-es túrával dicsekedhetünk, amit a megállásokkal együtt 6 óra alatt lenyomtunk.

 

2012-09-16

A naplóírásnak megvan a maga nehézsége. Több rendszerességet kívánna, de nem ez a fő dolog. A mai nap például leírhatatlan, mert igazából nem történet semmi. Egy kis pályázás, egy kis terep. Itt-ott ügetés, semmi vágta. Kinga szőrén Kabával, Margit meg én nyeregben. Egyszerűen jókedvünk volt. Hazafelé az utolsó pár tíz méteren már ökörködtünk. Kiszáltam a nyeregből és a ló oldalán fél lábbal a kengyelbe támaszkodva fityegtem. Ekkor bukkant föl egy lovas lány a közeli lovardából, hibátlan szerelésben, fényesre subickolt fakó lovon. Valami azt súgta, hogy a produkcióm nem fogja elnyerni a tetszését, visszakászálódtam a nyeregbe. Kaba és Különc jóformán rá se hederített az idegen lóra, aki kissé nyugtalanul reagált a társaságunkra, s néhány szépen kivitelezett piruettel adta lovasa tudtára, hogy ő tulajdonképpen jobban érezné magát otthon. Mi tagadás, a lány ügyes volt, megnyugtatta a lovat és tovább ment. Én meg visszamentem fityegni még egy kicsit a ló oldalán, majd megbeszéltük Kingával, hogy díjlovas szempontból valószínűleg nem volt kifogástalan a viselkedésünk. A lovaink azonban ezt biztosan nem bánták, mi pedig féktelen jókedvben értünk haza. Mostanában az az érzésem, hogy kezdek elszemtelenedni a lovaglást illetően. Rámférne egy mogorva oktató, mert nagyon elbíztam magam.

 

2012-09-29

Ma egy kis vendégsereggel - zömében 12 év körüli kislányok - négy ló társaságában kisétáltunk egy közeli domboldalra, ahol is egy magasles tövében készültünk elkölteni az ebédünket. Elkövettük azonban azt a hibát, hogy csak két lóra elegendő kötélet hoztunk a kikötéshez. Mivel kantárhoz kötni nem szerencsés (néhányat már szétszaggattunk ilymódon), gondoltam hazaugrok kötélért. Gyalog vagy negyed óra az út, lovon, ha kicsit nekieresztem, tíz perc alatt oda-vissza megjárható. Valóban hamar meg is jártam, s a rövid idő ellenére különös élmény volt. Ezuttal ugyanis nem puszta kedvtelésből lovagoltam, hanem egy feladatot kellett végrehajtani, aminek egész egyszerűen az volt az egyetlen módja, hogy lóra szállok. Ott és akkor se autó, se semmi más kézenfekvő megoldás nem volt, ha gyalog megyek, az ebéd végére értem volna vissza. Nehezen tudom a különbséget megfogalmazni, de lónak is, lovasnak is egészen más érzés a munkalovaglás, mint a kedvtelési. Persze korábban is volt már ilyesféle helyzet, először akkor, amikor elveszett lovunkat mentünk keresni. De ezekhez akkor mind valami negatív érzés kötődött, s nem értem rá a lovaglás hangulatára figyelni. Most a feladat lényegében tét nélküli volt, de mégis feladat. Hát mondhatom, igen jó érzés volt egy ilyet úgy végrehajtani, hogy egy négylábú munkatársa van az embernek.

 

2012-10-19,20

Ez a mostani, gyönyörű őszi idő igen kedvez annak az elvárásnélküliségnek, amiről többször írtunk (Lovas Napló 2011-11-20, A lovas akarata és a megvilágosodás) Olyan az idő, hogy az ember csak kimegy a lovakhoz, és rögtön minden jó. És a lovak is élvezik, kicsit álmosak, de azért ha úgy adódik fölélénkülnek, és szaladnak egy jót. De könnyen vissza lehet őket csöndesíteni. Ki kell használni ezt az időt, minél jobban rögzíteni a kapcsolatnak ezt a minőségét; ámbár nem szabad, hogy engedjük becsapni magunkat. Lovaink kifogástalan viselkedése nem a mi lovas tudásunk eredménye, hanem a szelíd őszé.

 

2012-11-25

Megpróbálom leírni, bár csaknem lehetetlen. Úgy alakult, hogy délutánra értem csak ki a tanyára, mikorra Margit és Kinga már éppen haza indultak. Még el is vackoltam egy kis időt ezzel-azzal, így aztán áthágtam a szabályt, és mindenféle földről való gyakorlatozás és a kapcsolat minőségének tesztelése nélkül nyeregeltem, és elindultunk. (A kacspolat minőségét persze előzetesen már jelezte, hogy Különc zokszó nélkül hagyta ott a friss szénát, amikor kivezettem nyergeléshez.) A szomszéd réten még rámköszönt egy lovas lány, aztán senki. Normális ember a szeles, bornogós novemberi alkonyatban nem mászkál odakünn. Hát csak mentünk Különccel a párás levegőben, mindenféle komolyabb terv nélkül. Dombra föl, völgybe le, átvágtunk a műúton, aztán egy nagy szaladás, és hátulról föl a "Honfoglaló" dombra.  Máskor is van ennek a helynek valami különös kisugárzása, de most, az őszi alkonyatban, ahogy a felhőkön áttört jobbról a lemenő nap, balról a kelő Hold, s középen a domb, a ló és én, és a belátható irdatlan messzeségben senki... s mintha mégis megelevenedett volna minden, s mintha minden bokor mögül nézne valaki, aki ezer vagy ki tudja hány év óta lóháton erre járt, s némán, megütközve figyelték volna a  kései utódot, s kajla lovát...  

Kezdőlap > NapLÓ

 A korábbi NapLÓ oldalakat az archívumba tettük:

 

>> 2011 január - március

>> 2011 április - június

>> 2011 július - szeptember

>> 2011 október - december 

>> 2012 január - június  

2012-09-27

Ez is egy naplóbejegyzés:

 

"Úgy érzem le kell írjam a mai élményemet. Munka után mentem ki, csak épp ránézni a lovakra. Mertem nekik a kádakba vizet, adtam mind a hat lónak egy kis kupac répát, és aztán el is indultam visszafelé. Amikor a villanypásztoron kiléptem a gondolataimban már a további teendők sorakoztak, de még egy percre visszanéztem a hat lóra. Most sajnos nem tudok mindegyikről képet küldeni, de nem is az a fontos. Magamban végíg mondtam a neveiket, és a hozzájuk tartozó színeket. Így sorban, ahogy sötétülnek: Abdul tiszta fehér, Mirza arany színű, a farka és a sörénye fehér, Kaba kicsit sötétebb arany színű, sörénye és farka fekete, Holdi rozsdabarna, a sörénye, farka ugyanolyan, Különc a rozsdabarnának kicsit sötétebb árnyalata, rozsdás sörénnyel és farokkal, Bűvész egészen sötét barna, majdnem fekete. A színek sorozatából talán csak a sötétebb szürke hiányzott, de egy ilyen sötét szürke foltos van a szomszéd karámban. Mindenki, a mieink, és a szomszéd karám lovai,  a szamár a két kis fekete póni, és a kecske békésen táplálkozott. A mi hat lovunk külön-külön egy-egy kis kupac lucernát ropogtattak. Olyan időtlen volt ez a látvány, hogy belefeledkeztem a nézésbe. Mögöttem kb 200 méterre dübörgött a 10-es út zaja, és én csak azt a békét és időtlenséget éreztem, amit a legelőn lévő lovak látványa adott. Már régóta nem lovagolni járok ki, hanem a lovainkkal lenni, és nem is csak a sajátommal, hanem mindegyikkel. Gyakran már csak a békéért megyek."

 

Margit