Magyar Lovaskultúra


2016-02-14

 

 

Lovaglás - sielés

 

 

 

Aránylag kicsi gyermek koromban kezdtem el síelni. Persze ma már aligha neveznénk síelésnek azt , amit az akkori egy szál deszkából készült, fix kötéssel fölszerelt lécekkel, s a hozzá való bőrbakanccsal csinálni lehetett. Kisebb-nagyobb szünetekkel később is űztem ezt a sportot, időről-időre újabb fölszerelésre váltva, lassanként követve a technika fejlődését. Így aztán, amikor már felnőtt fejjel elkezdtem lovagolni, megmaradt bennem egy gyerekkorból hozott síelő reflex. Ha ugyanis a lécen kibillentünk az egyensúlyból, a legjobb megoldás az volt, hogy előre hajolva leguggoltunk, a botokat a hónunk alá kapva, „tojásban” száguldottunk lefelé. Ebben a tartásban ugyanis nehéz volt elesni, s ha netán mégis fölborultunk, nem estünk nagyot, hisz nem volt messze a föld (azaz a hó).

Ez a reflex kezdetben nagyon károsnak bizonyult a lovaglás során. Ha ugyanis a ló kibakol alattunk, az előrehajolás szinte egyenlő az azonnali leeséssel. Ilyenkor épp ellenkezőleg hátra kellene hajolni. (Más kérdés, hogy azóta nem kiülni, hanem elkerülni szeretem a bakolást, merthogy „nem az a jó lovas, akit nem tud ledobni a ló, hanem akit nem akar.”)

Elkönyveltem tehát, hogy a lovaglás és a síelés nem „rokon szakma” vagyis igyekeztem a kettőt szétválasztani magamban.

Mostanában azonban arra jöttem rá, hogy a két dolog bizonyos értelemben nem is áll olyan távol egymástól. Közös bennük ugyanis a tökéletes egyensúly megtalálásának meghatározó szerepe. Egyik sportban sem elég, hogy a fizikai egyensúlyt fönntartsuk, vagyis ne essünk le, ne boruljunk föl. Azt az egyensúlyi pontot kell megtalálnunk, amelyben a legkisebb izomerővel tudjuk megtartani magunkat, vagyis amikor a súlyunk teljesen egyenletesen oszlik el az alátámasztási felületen. A lovaglás persze annyival bonyolultabb, hogy ott ennek a követelménynek a lóra nézve is teljesülnie kell. Síeléskor azonban feltűnőbbek a következmények, ha hibázunk. A viszonylagos egyensúlyvesztés is azt eredményezi ugyanis, hogy azonnal hatalmas erők lépnek föl combjainkban, ha állva akarunk maradni a léceken. Lovagláskor ezek a kompenzáló izomfeszülések alig érezhető mértékben jelentkeznek. Észre sem vesszük, amíg nem sikerült elérni a kellően laza testtartást. Mégis merevvé teszik a ló és a lovas mozgását. Ez a merevség pedig megakadályozza, hogy súlypontunk finom áthelyezésével szabjuk meg a mozgás irányát. Bár maga a technika nagyon különböző, ez is közös a lovaglásban és a síelésben, hogy a súlypont alkalmas áthelyezése a kulcsa a fordulatok kivitelezésének, főleg szép kivitelezésének.

A két sport tehát segíti egymást, annak ellenére, hogy a technika, az egyes mozdulatok kivitelezése, és a szükséges reflexek egészen mások.

 

 

Kezdőlap > Írások > A lovasképzés nehézségei: Lovaglás, sielés