2017-05-24 

Lovas Nemzet 2017 március

Egyensúly-zavar


Talán semmi nem olyan nehezen érthető és zavaros a tájékozódni kívánó kedvtelési lovas számára, mint az egyensúllyal, azon belül a lovas súlypontjának különböző feladatok során történő helyváltoztatásával kapcsolatos – egymásnak gyakorta ellentmondó – leírások, illetve elméletek. Sok ellentmondás akörül van, hogy a különböző oldaljárások esetén merre kell a lovasnak a testsúlyát helyeznie. Az egyik vélemény szerint mindig a hajlítás felőli, belső oldalra, a másik szerint mindig a mozgás irányába. Tehát például bal kézre egyenes vonalon végzett vállat be gyakorlat esetén az előbbi vélemény szerint balra, az utóbbi szerint jobbra kell vinni a testsúlyunkat. Kinek van igaza? Mindkét irányzat képviselői közt találni kiváló lovasokat, akik láthatólag egyaránt harmonikusan hajtják végre ugyanazokat a feladatokat.


Gustav Steinbrecht a modern díjlovaglást megalapozó, Das Gymnasium des Pferdes (1886) című művében azt írja, hogy ha egy egyensúlyozó művész egy labdán áll, és azt akarja, hogy a labda előrefelé mozduljon el, akkor a súlypontját hátra viszi, ha pedig hátra akarja mozdítani a labdát, akkor előre. Amikor ezt először olvastam, nem akartam hinni a szememnek. Ha ugyanis a labdán álló ember hátrafelé viszi a testsúlyát, és a labda előrefelé kimozdul, akkor az ember egész egyszerűen leesik. Aztán rájöttem, hogy ebben az egyetlen mondatban benne rejlik a magyarázata az összes súlypontáthelyezéssel kapcsolatos félreértésnek. Kétségtelen – az erő-ellenerő törvényével magyarázható –, hogy a labda valóban az ember mozgásával ellentétesen mozdul el. Steinbrecht azonban arról az esetről beszél, amikor a mutatványos csupán fönn akar maradni a labda tetején, lényegében álló helyzetben és korrigálnia akarja elbillent egyensúlyát. Ha azonban emberünk valamerre haladni akar, akkor más taktikát kell választania. Ha előrefelé szeretne indulni a labdával, akkor nem hátra, hanem előre fogja dönteni a testét, közben pedig a lábával folyton a saját súlypontja alá, vagyis előre görgeti a labdát. A hátrafelé haladáshoz természetesen pont fordítva kell eljárnia. Steinbrecht azonban a lovaglásra azt az elvet alkalmazza, amit a labda tetején egy helyben állva egyensúlyozó mutatványos használ, és elmélete igazolására a gyakorlatra hivatkozik. Azt mondja, hogy egy menős lovat le tudunk lassítani, ha testsúlyunkat előre visszük, ezzel szemben a lomha lovat előre fogja hajtani ha testünket erőteljesen hátra visszük. A dolog nyitja az 'erőteljesen' szóban rejlik, azért emeltem ki dőlt betűvel. Két különböző fizikai jelenségről van ugyanis szó. Hogy ezt megértsük, próbáljuk kivagy legalább képzeljük ela következő kísérletet: Üljünk rá egy olyan székre, aminek a lábaira görgőket szereltek, és próbáljuk kizárólag testünk mozgatásával elmozdítani a széket valamilyen irányba. (Tehát semmilyen egyéb eszközbe nem kapaszkodhatunk, vagy támaszkodhatunk.) Ha elég erőteljesen előre hajolunk, azt fogjuk tapasztalni, amiről Steinbrecht beszél: a szék hátra mozdul, ha pedig hasonlóan erőteljesen hátra hajolunk, akkor előre. A jelenség azonban csak addig tart, amíg testünk gyorsul valamerre. Ha hirtelen megállítjuk a mozgást, a szék épp ellentétes irányba fog mozdulni. Ezért csupán ide oda tudunk velehintázni, de nem haladunk semmilyen irányba. De ha elég ravaszak vagyunk, mégis el tudjuk érni, hogy székünk egy irányba haladjon. Mégpedig úgy, hogy az egyik irányba nagyon lassan finoman, az ellenkező irányban pedig gyorsan, erőteljesen mozdulunk el. Ha ugyanis csak lassan mozgunk, a kifejtett erő nem lesz elegendő a súrlódás leküzdéséhez. Az egész történetben tehát nem a testsúly helyzete, hanem az az impulzus játszik szerepet, amit testünk elmozdításával, a már említett erő-ellenerő törvény révén hozunk létre. Ezért mondja tehát Steinbrecht is, hogy erőteljesen mozdítsuk hátra a törzsünket, ha a lovat előre akarjuk hajtani. Vagyis nem egy statikus hatásról van szó, amit testsúlyunk megváltozott helyzete okoz, hanem a mozgás által létrehozott dinamikus hatásról. Nyilván nem tudjuk testünket akármeddig hátrafelé vinni, mert egyszer csak elfogy a alólunk. Ahhoz, hogy a hatást ismét ki tudjuk váltani, a hátrahajlás után előre kell hajolnunk. Igen ám, de ennek épp ellentétes hatása lesz. Ha azonban előrefelé lassan, hátrafelé erőteljesen, gyorsan mozdulunk, akkor valóban az előre ható impulzus nagyobb lesz, mint a hátrafelé ható. Ez az a hatás amiről Steinbrecht beszél.

Ha azonban pusztán súlypontunk helyzetének megváltoztatásával próbálunk hatni, akkor a helyzet pont fordított. A reflexesen is előre viszi a testsúlyát, amikor megindul (vagyis gyorsít) és hátra, amikor fékez ill. megáll. Ha pedig súlypontunk előbbre vagy hátrább vitelével mi változtatjuk a ló-lovas együttes súlypontjának helyzetét, akkor az előre vitellel gyorsításra, a hátra vitellel lassításra késztetjük a lovat, mert így gyorsulása illetve lassulása kiegyenlíti a súlypont-eltolódás hatását. (Más szóval: a ösztönösen alálép a súlypontunknak, hogy megtartsa az egyensúlyi helyzetet)

Ugyanez a kétféle jelenség lép föl oldalirányban is, amikor fordulatokat vagy oldaljárást végzünk. Épp ebből adódnak a leírásokban tapasztalható ellentmondások. A Youtube-on „Classical Dressage Vol. 1: School of Aidscímen található egy nem egészen három perces video Philippe Karl egyik oktatófilmjéből vett kivonatokkal. 2 perc 30 és 40 mp között van egy részlet, ahol Karl ügetésben vállat befarat be átmenetet mutat be a hosszú fal mellett. A két feladatot és a váltást úgy hajtja végre, hogy szinte teljesen csak a testsúlyával játszik, érdemi szárhatás nélkül. Ha ezt részt sokszor, figyelmesen megnézzük, észre lehet venni, hogy felső teste az ügetés ütemébenigaz, nagyon kis mértékbenbilleg. Mégpedig úgy, hogy az így kiváltott impulzus mindig a megfelelő pillanatbantoljaa lovat a mozgás irányába. Ez egy dinamikus hatás, miközben a súlypont kifelé vagy befelé helyezés statikus hatást közvetít. (A kettő persze nem választható szét, mert súlypontunk állandóan mozog, de az első magából a mozgásból, a második annak az elvi középpontnak a helyzetéből adódik, ami körül a mozgást végezzük.)

A fenti két hatáson kívül testhelyzetünk még egy harmadik módon is hatást gyakorolhat a lóra. Amikor ugyanis a valamelyik irányba meghajlítja a testét, akkor a gerince nemcsak vízszintes síkban hajlik, hanem egyúttal saját hossztengelye mentén csavarodó (rotációs) mozgást is végez, amit az egész mellkas követ. Mégpedig oly módon, hogy a hajlítás szerint belső oldalon a bordakosár lefelé fog süllyedni. Kérdés, hogy ennek a fordítottja is működik-e? Vagyis az az egyik oldali kengyel lenyomása, illetve azonos oldali ülőcsontunk fokozott terhelése (amit a medence előre tolása és döntése vált ki) segíti-e az azonos oldalra történő hajlítást? Kicsit nehezen hihető, hogy egy lovat pusztán ilyen módon meg tudnánk görbíteni, mit Uri Geller a kanalat. Az azonban bizonyos, hogy a képzés során érdemes törekedni arra, hogy a ló ennek a jelzésnek a hatására meghajlítsa magát. Egész egyszerűen azért, mert minden olyan jelzés, ami a ló mozgásával összhangban van, alkalmas arra, hogy harmonikus, finom, kívülről csaknem teljesen láthatatlan kommunikációt alakítsunk ki.

Összességében tehát három dologról van szó:

A súlypontunk középhelyzetének előre-hátra ill. jobbra-balra történő áthelyezése. Ez a lovat arra készteti, hogy a megváltozott helyzetű súlypont alá lépjen. Ez a hatás annál nagyobb, minél nagyobb a kitérés súlypontunk eredeti helyzetéhez képest.

Törzsünk ritmikus elmozdítása egy erőteljes gyors és egy ellentétes irányú finom lassú fázis váltakozásával. Az így kiváltott impulzus a lovat arra készteti, hogy a gyors fázissal ellentétes irányba mozduljon. Ez a hatás annál nagyobb, minél gyorsabb felső testünk elmozdulása. (Pontosabban: minél nagyobb a sebesség változás mértéke.)

  • Az egyik oldali ülőcsont és kengyel fokozott terhelése, ami a lovat arra készteti, hogy a terhelésnek megfelelő irányba hajlítsa a testét. Ez a hatás annál nagyobb, minél erősebben terhelünk a kengyelre illetve ülőcsontunkra.

  • Ezzel a három eszköz áll tehát a lovasnak a rendelkezésére ahhoz, hogy súlypontjának mozgatásával illetve súlyeloszlásával hasson a lóra.

    Kérdés, hogy ennek fényében fel tudjuk-e oldani a bevezetőben említett ellentmondásokat. Részben igen, részben nem. Magától értetődő, hogy az ülőcsont ill. a kengyel megterhelésének csak a hajlítás szerinti belső oldalon van értelme, hiszen ezzel épp a hajlítást támogatjuk. Az is világos, hogy a súlypont statikus elmozdításának a kívánt mozgás irányában van csak értelme, hiszen azt várjuk, hogy a ló a megváltozott helyzetű súlypont alá lépjen. Az impulzusra vonatkozóan azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet, mert itt nem a kitérés, hanem az erőteljes gyorsulás iránya számít (beleértve a lassulást is – csak az épp fordított irányú impulzust jelent). Ennek megértéséhez használjuk ismét a kerekes széket, de most úgy, hogy törzsünket fokozatosan gyorsítva előrefelé mozdítjuk, majd hirtelen megállítjuk. Ekkor azt tapasztaljuk, hogy a szék a megállítás pillanatában előrefelé lökődik el. Vagyis nemcsak a gyorsítással, hanem a lassítással is tudunk impulzus hatást kiváltani. Mondhatnánk azt is, hogy az impulzus hatás tekintetében a lovasnak némi szabadsága van, a lényeg csak az, hogy mindig legyen tisztában azzal, hogy melyik pillanatban és milyen irányú impulzussal akar hatni a lovára. Hogy aztán ezt lassítás vagy gyorsítás révén akarja kiváltani, az már csak rajta múlik, de ennek függvényében kell ellentétes vagy azonos irányba mozdulnia. A – többnyire öntudatlan – választás persze attól is függ, hogy hogyan tudja mindezt a másik két hatással összekombinálni. Világos ugyanis, hogy ezek nem lehetnek teljesen függetlenek egymástól. Hiszen pl. súlypontunk áthelyezése csak törzsünk elmozdításával lehetséges, ami rögtön impulzus-hatást is ki fog váltani, vagy ülőcsontunk egyoldali fokozott terhelése – bár ezt elsődlegesen medencénk billentésével igyekszünk elérni – súlypontunk helyzetére is kihat.

    Ennek a három hatásnak a tudatosítása abban segíthet bennünket, hogy amikor a különböző leírásokat olvassuk, gondoljuk át, hogy a szerző éppen melyik hatásra, vagy azoknak milyen kombinációjára gondol. De segít abban is, hogy fejlesszük magunkban alovas érzést. Ezen nem valami okkult képességet értünk, hanem azt a képességünket, hogy a látásegyensúly-érzésmély-érzés hármas együttese révén a lovunk és saját testünk mozgását minél pontosabban legyünk képesek érzékelni. Ez teszi lehetővé, hogy a megfelelő pillanatban, a fenti hatások megfelelő kombinációjával a természetes mozgásának leginkább megfelelő jelek révén hassunk lovunkra.

    Azt, hogy mikor mi a megfelelő, láthatóan nagyon nehéz megfogalmazni, épp ezen mozgások és hatások összetettsége folytán. Viszont a tudatosan finomított érzékelés remélhetőleg idővel pontosan jelezni fogja számunkra, ha a véletlenül a természet törvényeivel szemben próbálunk valamit erőltetni.

     

    Surján György



    KezdőlapÍrások>LovasNemzet > Egyensúly-zavar

    1. Ha egy görgős széken hirtelen előre hajolunk, a szék hátrafelé mozdul.

    2. A mozdulat végén, ha hirtelen fékezzük le a törzsünk mozgását, a szék előre gurul.

    3. Ha előre csak lassan, hátrafelé hirtelen mozdulunk, és csak lassan állítjuk meg a mozgást, akkor a szék csak előre fog gurulni velünk.