Magyar Lovaskultúra


KezdőlapÍrások > LovasNemzet > A sztyeppéktől Portugáliáig

Forrás:  Muriel Gottrop, en.wikipedia. Eredeti leíró oldal  >>itt<<

 Közkincs.

  2016-03-20

A sztyeppéktől Portugáliáig

 

Korábbi írásainkban több oldalról vizsgáltuk a keleti és nyugati lovas kultúra különbözőségeit. Kétségtelen, hogy a két kultúra sokszor és kölcsönösen hatott egymásra. Olykor azonban szakadások is tetten érhetők ebben a kölcsönös folyamatban. Egy friss olvasmány élményem egy ilyen estre hívta föl a figyelmemet.


I. Eduárd portugál király, vagy ahogy a portugálok mondják, Dom Duarte 1434 körül, alig pár évvel a könyvnyomtatás föltalálása előtt – vagyis a széleskörű terjesztés reménye nélkül – saját kezűleg könyvet írt ezzel a címmel „Könyv a lovaglás tanításáról minden nyeregben”, szabadabb fordításban „A lovaglás művészete minden nyeregben”. A kézirat későbbi története majdnem olyan különös, mint maga a mű. A korabeli portugál nyelvet a mai portugálok sem egykönnyen értik, igényes angol fordításban azonban hozzáférhető „The Art of Riding on Every Saddle” címen.

A könyv sok szempontból igen különös. Az emberi lélek természetének korát messze meghaladó mélységű ismeretéről tanúskodik. A lovaglás, bajvívás közben adódó hibákat pontosan és meggyőzően vezeti vissza lélektani jelenségekre. Az emberismeret kiváló uralkodói erény, de meglepő, hogy amilyen jól ismeri Dom Duarte az emberi lélek rejtelmeit, olyan keveset tud a ló viselkedésének természetéről. Vagy legalábbis keveset árul el belőle, aminek sok oka lehet. A mű nem ugyan készült el egészen, mert a király váratlanul elhunyt pestisben. Lehet, hogy a lovakról az el nem készült fejezetekben akart volna többet írni. Abból amit leírt, mégis arra lehet következtetni, hogy kevésbé ismerte a lovakat, mint az embereket. Nem kívánatos viselkedésüket elintézi azzal, hogy vannak köztük rosszindulatúak, s a bakolásból és hasonlókból adódó problémák elkerülésére lényegében csak egy tanácsa van: legyünk az ilyen lovakkal óvatosak. Ha olyan jó ismerője lett volna a lovak viselkedésének, mint az embereknek, biztos nem állja meg, hogy valamivel többet mondjon erről.

Úgy látszik, hogy az, amit ma természetes lókiképzésnek, némelykor suttogásnak nevezünk, s aminek a lényege hogy a lónak mint egyedi személyiségjegyekkel bíró lénynek a megértésére való törekvés – nos ez a megközelítés hol fölbukkant, hol eltűnt a történelem során. Érdemes lenne kideríteni, miért vannak ilyen felejtős korszakok, amilyen Dom Duarte könyve alapján a XV. század eleji Portugália is lehetett.

Ha a lovakról nem is, a korabeli lovaglási módozatokról viszont elég sokat tud. Részletesen fölsorolja a különféle nyergeket, s a hozzájuk tartozó lovaglási módokat, beleértve a szőrén lovaglást is. Ismeri a környező népek eltérő lovaglási szokásait, szerszámait. Egyik fő üzenete, amire a cím is utal, hogy az igazi lovasnak mindenféle nyeregben és mindenféle módon (stílusban) kell tudnia lovagolni, mert aki csak egyfélét tud, az csak fél ember.

Hosszasan taglalja a kopjával, kardal vívott lovagi tornákon alkalmazandó fegyverhasználati technikákat. Érdekes módon egy külön fejezetet szentel a birkózásnak is. Gondolnák, hogy a lovas birkózásról van szó – de nem. Meg is jegyzi a király, hogy ennek ugyan a lovagláshoz semmi köze nincs, de ő oly módfelett kedveli a birkózást, s gyakorlását oly fontosnak tartja, hogy nem állja meg, hogy ne írjon róla.

Pedig mennyivel érdekesebb lenne a könyv, ha a sztyeppei népek közt mindmáig oly közkedvelt játék nyomát fedezhetnénk föl benne a kontinens legnyugatibb országában. Minden jel szerint azonban Eduárd király nem ismerte a lovasbirkózást. Oktalanság volna azonban megsértődnünk ezen, hiszen nem létezett akkoriban olyan hírközlés, aminek révén megismerhette volna egy portugál király a sztyeppei népek szokásait. De nem is kell se a XV. századig, se Portugáliáig elmennünk: minden bizonnyal az amúgy széles látókörű Széchenyi István sem ismerte például a sztyeppei népek hosszú távú lovas gyorsasági versenyeit. Ha ugyanis ismerte volna, akkor nem csak az angol típusú (egyik falu tornyától a másikig tartó, alig pár kilométeres) lófuttatásban látta volna a lovak objektív értékmérőjét, s akkor nem okvetlenül erőltette volna Wesselényivel együtt a magyar s az erdélyi lónak a rövid távon verhetetlen angol telivérrel való keresztezését.

Mindezt csupán egyetlen tanulság kedvéért tartom fontosnak megjegyezni. Ez pedig az, hogy a magunk kultúráját csak akkor ismerjük helyesen, ha ismerjük másokét. S minél többet, annál jobb. Nem szembeállítanunk, hanem egymás mellett kell szemlélnünk a különféle kultúrákat. Mi magyarok nyilván azért vagyunk felelősek elsősorban, ami a miénk, hiszen nem várhatjuk másoktól, nem is volna szerencsés, hogy a mi hagyományainkat ők ápolják. De éppen ez a felelősség kívánja meg tőlünk, hogy nyitottan, ugyanakkor kritikusan szemléljünk minden más nép lovas kultúráját.

 

 

Javított szövegváltozat

Eredeti közlés:

Lovas Nemzet 2015 szeptember

Újdonságok:

 

2018-02-11

"Tengernagyok a propelleren"

 

2018-01-22

Endrődy olvasónapló

1 rész A ferdeségről

 

2018-01-16

Ki kit követ? - Az egyensúlyról

 

2018-01-02

Panyi és a magyar lovaglóstílus

 

2017-02-03

Önállóságra nevelés?

 

2017-10-03

A carriere és a lovas ábrázolások

 

2017-09-22

Hamza Viki levele

 

2017-09-17

Ördögtől való?

Andics Bernadett a zabláról

 

2017-09-13

Milyen a lovam?

 

2017-07-23

Endrődy a ferdeségről

 

201-07-19

Zselici túranapló

 

2017-05-22

Párhuzamok és találkozások

 

2017-05-24

Egyensúly-zavar

 

2017-05-15

Játék az egyensúllyal - dinamikus egyensúly

 

2017-04-18

Játék az egyensúllyal

Az egyensúly szerepe a lovaglásban

 

2017-03-20

Okság és oktalanság

A  lovak nem kívánatos viselkedéséről

 

2017-03-02

Rejtett "érzékszervünk"

A mozgáskoordinációról lovas szemmel

 

2017-02-26

Miért "esik ki" a ló fara?