Magyar Lovaskultúra


2011-03-23

 

A Lovas Nemzetben 2011 márciusi számában  érdekes írást olvashatunk  egy híres lóról,  az okos Hansról.


Az okos Hans történetéről Csányi Vilmos is ír Bukfenc és Jeromos című könyvében. Hans, az okos ló a 19.-20. század fordulóján alaposan megtréfálta a tudósokat. Ez a ló ugyanis megtanult számolni. Ha a lónak valamilyen számtani feladványt adtak, akkor a helyes megfejtést kidobolta a lábával. Később az óra, a naptár ismeretét is elsajátította, és zenei és francia nyelvi ismeretekre is szert tett. Gazdája megszámozta neki a betűket, így a betűk számának kidobolásával egyre bonyolultabb kérdésekre is választ tudott adni.

A dolgonak persze híre ment, és tudományos vizsgálat alá vették a jelenséget. Semmilyen csalást, szélhámosságot nem találtak, Hans  tökéletesen végezte a dolgát - s gazdája pedig nem kívánt hasznot húzni belőle - tehát a csalás kizárható volt.

Hans annyira meggyőzően válaszolgatott a kérdésekre, hogy volt olyan kutató, aki kijelentette: be kell látnunk, hogy a ló csakugyan képes lehet mindezen tudományok elsajátítására.

 

Hogy valami trükk lenne a dologban, azért is kizárható volt, mert Hans minden tudományát nemcsak a saját gazdájának, hanem bárkinek képes volt előadni. Pontosabban nem bárkinek  - s így sikerült a rejtélyt megfejteni - hanem csak olyan személynek, aki maga tudta a helyes megfejtést. Amikor egy alkalommal valaki olyan kérdést tett föl, amire ő sem tudta a helyes választ, a ló elkezdett ugyan dobolni, de nem hagyta abba, és elbizonytalanodott.
Annyi történt ugyanis, hogy a ló, ha elé állt valaki és föltett egy kérdést, elkezdett dobolni a lábával, s amikor
a kellő számú dobbantást elérte, a kérdező arcán, testtartásán észrevette a meglepetést - örömet, és tudta, hogy ekkor kell a dobolást abbagyni, a jutalom reményében.


A lovas nemzet cikkírója így összegzi a történetet: "Tehát Hans nem gondolkodott és nem vont le következtetéseket".

 

Nos számomra a történetből éppen nem ez következik, hanem az, hogy Hans nagyon is jól gondolkodott, számára optimálisan oldotta meg a feladatot és tökéletesen reális következtetésre jutott - csak mindez egészen más síkon történt, mint ahogy az emberek - ostoba módon - gondolták. Mára az okos Hans etológiai tananyaggá vált, szimbolikus figurája az etológiai kísérlet-tervezés lehetséges buktatóinak. 
A lovasok számára pedig  a dolog azért nagyon tanulságos, mert hasonló tévedések folytán fordulhat elő, hogy akaratlanul "félretanítjuk" a lovunkat. Ha nem vagyunk eléggé körültekintőek - s hogyan lehetünk azok? - bármikor képesek vagyunk egy más síkon értelmezni az eseményeket. Még a tudatosan alkalmazott - akár pozitív akár, negatív - megerősítés is teljesen más társításokat rögzíthet a ló agyában, mint amit el szerettünk volna érni.

 

Hans története az etológiai kutatások sajátos csapdalehetőségeit mutatta meg. Ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy a modern etológia sorra dönti meg azokat az elméleteket, amelyek az emberek és állatok közti határvonal meghúzására tettek kísérletet. Egy ókori tudós, Porphüriosz az állatokat még értelem nélküli, de érzékelni képes élőlényként határozta meg. Ma már nem vonható kétségbe, hogy az állatok igenis  képesek gondolkozni és problémát megoldnai. Kommunikációs rendszereikről is egyre többet tudunk meg. Mégis, ha valahol ma határt tudunk vonni, akkor ez éppen a nyelvi képesség környékén lehetséges. A legfejlettebb főemlősökkel, sőt a delfinekkel kapcsolatban is felmerül, hogy ez a határ sem éles, és inkább mennyiségi, mint minőségi.

 

A  lovak azonban ebből a szempontból mégiscsak kevésbé fejlettek, és egyelőre minden okunk megvan azt gondolni, hogy nem nyelvi eszközökkel gondolkoznak. Hogy ez milyen lehet, azt  még elképzelni is nehezen tudjuk. Ahhoz, hogy megértsük négylábú társainkat, meg kellene állítanunk agyunk nyevli működését, ami olyan reménytelennek látszik, mint az, hogy egy kis időre megállítsuk a szívverésünket.

Hans der Kluge

Az okos Hans

Az okos Hans és gazdája,

Wilhelm von Osten

Kezdőlap > Írások > Az okos Hans

Kapcsolódó írásunk:

Hogyan beszélnek a lovak?