Magyar Lovaskultúra


A természetes lovaglás eredete

 
Milyen régi a természetes lovaglás?

A kérdésre nem könnyű válaszolni. Először is azért nem, mert ahány ember, annyiféle dolgot ért természetes lovagláson. Először tehát tisztáznunk kell, hogy legalábbis ebben az írásban mit értsünk alatta.
Induljunk ki néhány szokványos megközelítésből:
  • A természetes lovaglás az erőszakmentes lókiképzést jelenti
  • A természetes lovaglás a lovak nyelvén való kommunikációt jelenti.
  • A természetes lovaglás lényege a zabla és szár nélküli lovaglás.
  • Az angol Wikipedia szerint a természetes lovaglás (natural horsemanship) olyan filozófia, amely a lovakkal való munkát a lovak ösztöneire és hordaösztöneire alapozza.
Mások pedig a kifejezés létjogosultságát is tagadják, mondván, hogy a lovaglás eleve teljességgel természetellenes, mivel csakis az emberi akarat megnyilvánulásaként lehetséges.
A magunk részéről a felsoroltak közül a Wikipedia meghatározását tartjuk legjobbnak, de azért érdemes ezt is egy kicsit pontosítani. A sok egyaránt lehetséges megközelítésből azt a mozzanatot emeljük ki, hogy a ló a lovas jelzéseinek (nem "segítségeinek"!) megfelelően önként cselekszik. A viszonylagos erőszakmentesség ebből következik, egyrészt mert az önkéntes együttműködés folytán nincs rá szükség, másrészt se ló se ember nem fog önként együttműködni, ha erőszakoskodnak vele. (Ez azonban nem azt jelenti, hogy soha nem vagyunk erélyesek még egy suhintás erejéig sem, hanem azt, hogy az erélyesség nem a tanítás része. Olyankor lehet rá szükség, ha a ló rangsorvitát maga is erőszakosan kezdeményezi.) Ami pedig a lovak nyelvén való kommunikációt illeti, ezt a meghatározást több okból is félreérthetőnek gondoljuk. Egyrészt a "lovak nyelve" kifejezés önmagában is félreértések forrása lehet (lásd: Hogyan beszélnek a lovak?). Másrészt az ember anatómia okok folytán sosem lesz képes olyan jelrendszerrel kommunikálni, mint a lovak egymás közt. A természetes lovaglás során természetes módon kialakul egy közös jelrendszer, ami – bizonyos változatokkal – a földről és a ló hátán ülve is alkalmazható.
Az önkéntesség velejárója az is, hogy kevés eszközre van szükségünk, a ló nem pálca, sarkantyú és különféle kikötőszára hatása alatt áll, hanem maga teszi meg, amit kérünk tőle.
Világos, hogy ebben az értelemben véve a természetes lovaglás nem stílus kérdése, angol western, vagy magyar lovas egyaránt gyakorolhatja. A szinte láthatatlan jelekkel dolgozó díjlovas pontosan ezt is teszi. Legföljebb abban lehet különbség, hogy a jelzésen és önkéntes együttműködésen alapuló módszert a csikónevelés első lépéseitől következetesen alkalmazzuk, vagy egy hosszas képzési folyamat végeredményeként alakul ki.
 
A kérdés tehát az volt, hogy a természetes, vagyis a  jelzéseken és a ló önkéntes együttműködésén alapuló lovaglás vajon ősi (elfelejtett és újra éledt) dolog, vagy a modern kor vívmánya. Némely természetes lovas oktató szereti tudományát úgy feltüntetni, mint forradalmian új, eddig még sose látott módszert. Ez biztosan üres reklámfogás, hiszen a természetes módszerek újkori története is biztosan nyomon követhető mintegy kétszáz évre, a 19. század elejéig. (lásd: A "Suttogó" elnevezés eredete). Mások éppen arra büszkék, hogy az ő módszerük kalandozó, vándorló őseink lovaglási módjára vezethető vissza. Ismét mások Xenophónban vélik felfedezni a természetes lovaglás atyját. Ez megint nem egészen tűnik megalapozottnak (lásd Xenophón). Az eddig általunk megismert források, amelyek "lovas szakirodalom"-nak tekinthetők, és ténylegesen a fenti megközelítés szerinti természetes lovas módszerekről számolnak be, Amerikában és Európában egyaránt a már említett két évszázadnyi időtávot fogják át. Az amerikai hagyomány meglehetős folytonosságot mutat, az európai, s főleg a magyar tradíció búvópatakszerűen hol fölbukkan, hol ismét homályba vész.
Ha azonban közvetett utalásokat is figyelembe veszünk, akkor érdekesebb kép bontakozik ki. A magyar népdalok és népmesék szinte kivétel nélkül a lóról mint az ember kedves segítő társáról beszélnek (Lovas dalok és népmesék). Bemutattunk egy nagyon érdekes kazak népdalt (A pej ló panasza), ami azonban árnyalja ezt a képet, és tisztázza, hogy bizonynal az ősi nomád világban sem volt ismeretlen például a lovak ostorozása.
Nemrégiben még érdekesebb nyomra bukkantam, éspedig a Bibliában. A Zsoltárok könyvében olvasható ez az érdekes mondat:
"Ne legyetek olyanok, mint a ló vagy az öszvér, akiket értelem híján zablával és kantárral kell kényszeríteni, hogy odajöjjön hozzád". (32. zsoltár 9. vers) Persze ez se lovas szakirodalom, de azért beszédesen mutatja, hogy az ókorban sem volt ismeretlen a ma is gyakran látott kényszerítésen alapuló bánásmód. Az pedig, hogy az állatok értelem nélküli lények, az ókorban elég elterjedt nézet lehetett Európában. Az úgynevezett "Profüriosz fája" az ókori világkép rendszerezésének modellje, amelyben a növények mint érzékelésre képtelen, az állatok pedig mint érzékelésre képes de értelem nélküli élőlények szerepelnek. A mai ismereteink szerint egyik sem tartható.
Ha ezeket az elszórt utalásokat ember és ló kapcsolata szempontjából értelmezhetőnek tartjuk – bár ismét hangsúlyozzuk, hogy ezek a források csak áttételesen utalnak erre – akkor azt mondhatjuk, hogy az európai kultúra bölcsőjénél nemigen találjuk a természetes lovaglás gyökereit. Kérdés marad, hogy a belső-ázsiai, nomád állattartó kultúrákban vajon föllelhető-e valamilyen nyom. (Azóta lásd: Újabb nyomok című széljegyezetünket)
A kérdés megválaszolása egyelőre meghaladja lehetőségeinket. Annyi azonban bizonyos, hogy ezek a kultúrák egészen más kapcsolatban lehettek az állatokkal. Ennek oka pedig az, hogy a földrajzi-éghajalti körülmények folytán ezek mozgó kultúrák voltak. Sokaknak talán a "nomád" szó a kultúrának ha nem is az ellentéte, de kizáró fogalma. Ez a kultúra szűkebb értelmezéséből adódik csupán. Kétségtelen, hogy a mozgó kultúrák nem hozhattak létre építészeti emlékeket, és az írásbeliség szerepe is erősen korlátozott volt. Hiszen könyvtárakat nem lehet ezer mérföldeken át hurcolni, és az életkörülmények azt sem tették lehetővé, hogy akár csak egy kiválasztott társadalmi csoport könyvbéli tudományoknak szentelje magát. De éppen mert az életben maradás állandó vándorlást kényszerített ki, ezek a népek az állataikkal egészen más kapcsolatban voltak, mint a letelepedettek. Xenophón például azt írja, hogy ha valaki lovat vesz, célszerű úgy elhelyezni az istállót, hogy a gazda minél gyakrabban rálásson a házából. Nos a vándorló ázsiai népek nem a házukból láttak rá időnként a lovaikra, hanem szinte állandó kontaktusban voltak velük. Számukra az állat alighanem magától értetődően személyiséggel rendelkező lény volt, s háromezer évvel ezelőtt sem volt kérdés az, amit Csányi Vilmos egy külföldi etológus nyomán úgy fogalmaz: "Van ott valaki?" A huszadik-huszonegyedik századi etológia egyre több bizonyítékkal szolgál arra, hogy igenis van: a fejlett állatok határozott személyiséggel – s ennek részeként értelemmel – rendelkező lények. Ezt a kérdést eleink föl se tették, hiszen magától értetődő volt számukra. Az pedig, hogy megnyerjék ezeknek a lényeknek az együttműködési hajlandóságát, az alighanem a túlélés záloga volt ember és állat számára egyaránt. Nem biztos ugyan, hogy ezt mindig a legszelídebb módszerrel érték el, de végeredményben jó okunk van feltételezni, hogy a természetes lovaglást – ahogy ezt az imént értelmeztük – számos elemében ismerhették és gyakorolták.

Ebben az írásban arra keressük a választ, hogy a természetes lovaglás a modern kor találmánya-e vagy valami ősi, elveszett ismeret újászületéséről van-e szó.

Várjuk az olvasók véleményét a >>Vendégkönyvben!<<

Egy e-mailben érkezett reflexió

 
Kedves György, a cikk szépen megírt és összetett látásmódot bizonyít. Amit érdemes volna még pontosítani:
A nomád, vándorló kultúra egy Herman Ottóig gyökerező téveszme, nomád vándorló kultúra maximum tiszavirág életű birodalmakra  képes! Ha mi vándor nomádságban éltünk volna, akkor nyelvünket és min. 1300 - de a szkíta-hun-avar-magyar folytonosságot elfogadva 3000 éves - államiságunkat az élő történelem régen a sutba dobta volna.
A gond a bevett kliséknél van: "ősmagyar, azaz nomád". Ez Bakay Kornél, Padányi Viktor, de még László Gyula késői írásai szerint is merő félrevezetés. (Természetesen a mindenkori deheroizáló idegen hatalmaknak jól jött /jön/, ezért nyert akadémiai támogatást).
Jó volna egyszer és mindenkorra tisztázni, hogy példának okáért az unokatestvéri fokon rokon kazakok sem jókedvkben nomádok. A "nomád", mint fogalom - ELSŐ sorban GAZDÁLKODÁSI forma, - nem kulturális identitás, még ha bővelkedik is nyilván kulturális hozadékokban. Apám teljes néprajzi életműve szól például arról, hogy a hortobágyi nagyállattartó kultúra teljességgel nélkülözi a nomád jegyeket, bárki is állítsa ellenkezőjét... A rideg, szilaj, stb. fogalmának tisztázását most hagyjuk, mert hosszú, de lásd itt: http://karahun.hu/ostorteneti-alapvetes/3-fejezet
Ha a honfoglaló - akár többszörösen is hont visszafoglaló magyarság lovas kultúráját vesszük szemügyre, akkor abban a fejlett kaukázusi kultúra legalább annyira meghatározó, mint a helyi kárpáti folytonosság, illetve a közép orosz sztyeppei.
Abban persze biztosan egyetértünk, hogy a észak uráli /mesterségesen/ finnugor-nak titulált - erősen hanyagolható, de erről szerencsére nem tettél említést. :)
Ami pedig az  az állati értelem etológiai vonatkozásait illeti az öröklött (és csak ezért és így ösztönös) tudásról, mely az állatokban az emberi meggondoltságot biztonsággal helyettesíti, nos, arról figyemedbe ajánlom Konrád Lorenz teljes életművét.
Nagy kár, hogy kevesen vagyunk azok, akik az etológia atyjának felülmúlhatatlan teljesítményét a lovak viselkedésére alkalmazzák. De azért vagyunk néhányan, szerénység ide, szerénység oda, de meg kell jegyeznem: mindkét megjelent könyvemben erre teszek kísérletet - a Te tapasztalataiddal teljes összhangban. /"Lovunk", "Lovasíjász őstörténetünk"/
Utólján még egy apró gondolat: Bizony a lovak - mint minden fejlett idegrendszerű állat, minket embereket fajtársaknak néznek és bizony: pontosan azokat a jeleket várják tőlünk, amit egymás közt alkalmaznak. Erre egy egyszerű példa: a lovat Te is mindig hátulról indítod, Te se szeretsz mozdonyt játszani az orra előtt, ahogy ezt a lovad se szereti. A követés már más, de hát ezt Ti szépen láttatjátok valamelyik videón a lányoddal.
Szóval, ha az emberre igaz, hogy természeténél fogva antropomorf, akkor a ló "lómorf", a kutya "kutyamorf", magyarán saját jelzőrendszerét keresi az emberben és ez nem is baj, hiszen igazi kulcsot ez ad a megértéshez.
Baráti Üdvözlettel: Papp György

Kezdőlap > Írások > A természetes lovaglás eredete

Széljegyzet

Újabb nyomok

2011 -09- 11

 

"Kérdés marad, hogy a belső-ázsiai.. kultúrákban föllelhető-e valamilyen nyom"

Igen föllelhető! Nemrég Kovács Irénke kultúrtörténésztől kaptunk egy érdekes könyvet. A címe: Pferde, Reiter, Völkerstürme. Szerzője Jankovich Miklós (nem a reformkori műgyüjtő történész).

Ebben a könyvben olvasható, hogy "Bei den Jakuten war nicht nur das Schlagen eines Pferdes verboten, sondern schon ein böses Wort glat als Vergehen"

Gyatra német tudásom szerint ez annyit tesz, hogy a Jakutoknál nemcsak hogy tilos volt a lovakat megütni, de még dühös szóval illetni és vétségnek számított.

A jakutok (a jakutföld lakói) szibériai, máig félnomád életmódot folytató, török eredetű nyelvet beszélő nép.

Van tehát jele annak, hogy a mai erőszakmentes bánásmódnak igeneis megvoltak a gyökerei  az ősi kultúrában!

2011-09-11

(2011-12-21)

Mitől természetes ? 

 

Ha természetesnek csak azt tekintjük, ami az ember nélküli világban is előfordul, akkor természetes lovaglás nyilván nem létezik. De miért ne viselkedhetnék az ember is természetesen? Sokan úgy tartják, hogy a lovak számára egyáltalán nem természetes az, hogy egy másik lény a hátukra másszon és mindenféle kötelek szíjjak és vasak segedelmével ide-oda irányítsa őket. Azt gondolhatjuk azonban, hogy az az ember, aki először kigondolta, és kipróbálta, hogy lóháton gyorsabban juthat el bárhová, mint gyalog, aligha viselkedett természetellenes módon. Nem is olyan könnyű megmondani, mi természetes és mi nem az. Miért mondjuk, hogy a fa teremésztes anyag, és a nejlon nem az? És vajon természetes anyag-e a vas? Talán éppen ez utóbbi kérdés ad kezünkbe egy legalábbis elfogadható választ. A fára mondhatjuk, hogy azért természetes, mert az embertől függetlenül is előfordul. De vas tiszta formában nem található az embertől független természetben, csak ásványi alakban. Egy eldobott vastárgy azonban – ha lassan is – elrozsdállik, elmállik a természetben. Része valami örök körforgásnak. Az ember is addig természetes, amíg magánál nagyobb, az emberi időléptéknél átfogóbb folyamat részének tekinti magát. A természetellenesség ott kezdődik, ahol az ember magát állítja a középpontba, megfeledkezvén arról, hogy nem egyéb mint egy kicsiny pont a mindenségben. Így a természetes lovaglás attól természetes, hogy magunknál nagyobb erőknek adjuk át  magunkat, amikor lóra ülünk.