Magyar Lovaskultúra


előző

A "SUTTOGÓ " elnevezés eredete 

2. rész: Magyar suttogók

 

Suttogott-e Sullivan a lovának vagy sem, aligha fog már kitudódni. Annyi bizonyos, hogy nem Balassa Konstantin az egyetlen, akinek kételyei vannak a lovakkal való ilyetén kommunkikációval kapcsolatban. Mindenesetre érdekes adalékként idézzünk föl egy részletet Krúdy Gyula Hortobágy című írásából, amely nem lovas szakirodalom ugyan, de azért figyelemre mindenképp érdemes:

 

"...A ménesgazda hol bement a kunyhóba, hol kijött. Csóválta a fejét, valami nem lehetett rendben. A szeme elé emelte a kezét, és a napba nézett, majd nyugot felé, meg körül az ég alján.

- Förgeteget kapunk! - mondta egyszerre. - Hogy nem jönnek avval a ménessel!...

Nézelődött jobbra-balra a pusztán. Aztán felült a lovára, mintha más ember a székre ülne, megszorította a terhelőjét a paripának, ráhajolt a nyakára, és súgott valamit a fülébe: a paripa szélvészként nyargalt el.

A vén csikós, ráfeküdve a ló nyakára, csizmasarkával tartotta csak magát a vágtató ménen. Széles inge, gatyája lobogott, mintha szárnyai volnának. Akkor se mehetett volna sebesebben, mint ahogy ment.

Pár perc alatt összeolvadt alakja a messzeséggel. "

(Krúdy Gyula Hortobágy. - A Tisza fia c. kötetben Móra könyvkiadó, 1981. 206. oldal)

 

Hogyan lovagoltak a hajdan volt magyar csikósok a Hortobágyon? Krúdynak ez az írása először 1901-ben jelent meg. Videó, film nem készült akkor, de még fénykép se nagyon. Igaz, nemsokkal Krúdy halála után, 1936-ban csodálatos film készült a Hortobágyról. (Lásd ismertetőnekt itt<<)  Épp ezért különösen becses ez a kis részlet, amelynek az író személye ad hitelt. (Bár Jókai is megírta a befagyott Balatont anélkül, hogy látta volna, Krúdyról se tudhatjuk egészen pontosan, mennyire személyes élményét fogalmazza meg. Mégsincs okunk arra, hogy a nagyon is érzékletesen megírt sorokat puszta képzelgésnek tekintsük. De maga Jókai is írt a hortobágyi csikósokról, s a suttogás motívuma  ott is előkerül. Erről lást külön írásunkat itt<<.)

Azt se könnyű megmondani, vajon a mai csikósok egy folytonos hagyomány örökösei-e, illetve hogy az ő hagyományuk meddig nyúlik vissza a múltba. Ruházatuk, életmódjuk talán nem emlékeztet honfoglaló vagy éppen sztyeppéken vándolró őseinkre.

Csikós a kőrösi pusztán.  A kép forrása >> itt<<

Manapság persze, ha valaki "magyar suttogók"  előzményeit keresi, leginkább Balassa Konstantin nevére bukkanhat.  A nevére gyakran, a műveire már kevésbé. Mint császári és királyi katonatiszt, természetesen könyveit a hadsereg hivatalos nyelvén írta, vagyis németül. Életében egyedül a Der Hufbeschlag ohne Zwang című könyvecskéje jelent meg magyarul, Az erőszak nélkül való patkolás címen, Hoffner József fordításában. Nem úgy más nyelveken! Francia, holland, angol fordításokról találunk nyomokat az Interneten.

A Zalai Közlöny 1889 november 16-i számában olvasható hirdetés szerint Balassa Konstantin György nevű fia, maga is huszártiszt, tervezte kiadni magyar nyelven apja művét. (Lásd bal oldalon. )   

Nem tudunk arról, hogy ez a fordítás elkészült vagy megjelent volna végül. Balassa György két könyvéről tudunk, ami már magyarul íródott (Lóisme, Losonc 1897; A ló nevelése és idomítása, Losonc 1901), és ami tartalmában, szellemében valószínűleg lényegi rokonságot mutat apja könyvével, a Zähmung des Pferdes-szel. Ezek a könyvek sincsenek azonban forgalomban manapság, a Széchenyi könyvtárban azonban megtalálhatók (Lezsák Levente közlése)

2013-01-14

Nemrég egy további érdekes adatra bukkantunk Eördögh András jóvolátból. Eszerint:

Balassa Konstantin Ochridán született császári és királyi katonatiszt. (A Balassa család eredetét Böngér kun vezér  Bors fiától származtatják 1224-től.)1825-től a katonalovak erőszakmentes idomitásával foglalkozott olyan sikerrel, hogy I.Ferenc király 1827-ben soron kívül előléptette és évi 300 ft életjáradékkal jutalmazta. Ennek köszönhetően Balassa 1840-ben (48 évesen) nyugállományú őrnagyként foglalkozik tovább lóidomítási kisérletekkel, állatvédelemmel, könyvírással. Előadásokat is tartott, s így ismerkedett meg a szintén a  fiatal ügyvéd bojtárral, Xantus Jánossal, aki lelkes tanítványa lett. (Xantus családi emlékezete azt vallja, hogy ősi csiki székely lófőszármazék, Szőke volt a család neve. A xanthos-szőkét jelent, s egyik őse, ki görög tudományokkal foglalkozott, változtatta családnevét Xántusra.) János rengeteget tanult az ornitológiával, lóidomítással, állatvédelemmel foglalkozó Balassától.
A szabadságharc bukása után Xántus tüzér főhadnagy emigrációra kényszerült, s 1852-ben amerikába hajózott. Lóháton bebarangolta a vadnyugatot. May Károly róla mintázta meg Old Shatterhand regény-hősét. Egyetemi oktatóként, etnográfusként fennen hirdeti Balassa eszmeiségét, a természetes lovaglást, az erőszakmentes lókiképzést.
(ifj. Eördögh Ignácz együtt dolgozott Xantussal, s mindketten nagy "lóbolondok", s utazók voltak. Xantus tanítása volt, hogy nem betörni, hanem tanítani kell a lovat, említvén Balassa kisérletezéseit. Ez a tanítás szállóigévé vált a családban, mivel az akkori amerikai lóidomítás még nagyon más volt.  Ez az időszak nemcsak a polgárháboruról, hanem a nagy marhacsordák tereléséről is ismert, ahol nem a ló volt a fontos. Old Shatterhand az indiánoknál látott lóidómítással is találkozott, s valószínű, hogy a legnagyobb "suttogó"-ként vonult volna be a történelembe, ha gigantikus növény- és állattani gyüjteménye nem tette volna világhírüvé.

2012-10-24

 

Egy érdekes adat a "természetes lókiképzés" történetéhez:

 

"Igen gyakran egy, néha két szeredást akasztanak a nyereg kápájára. A nyereg hátrafelé mindig farmatringot visel. Szűgyelő nincs. A kantározás szegényes, rendesen kötélből való, zabla nincsen, de néha nagykarikás csikózablát is látni. A leggyakoribb a kenderkötőfék, kantár nélkül, amikor a nyakoldal megfelelő veregetésével és combbal irányítják a lovat. A nők is férfimódra lovagolnak. A békási ló csak lépésben halad és amit a nyeregről elmondtam, mindaz csak erre a fajtára vonatkozik. A székely ló ritkán jár nyereg alatt, főleg székelyhámba fogva kocsit húz. "

 

Hankó Béla:  Székely lovak Kolozsvár 1943 A gróf Teleki Pál Tudományos Intézet kiadványa.

 

 Ezek szerint a békási lovat zabla nélkül, kötőfékkel lovagolták, de azt is úgy, hogy irányításra csak a combjukat és a ló nyakoldalára gyakorolt nyomást (ritmikus nyomást) használták. Hogy csak lépésben jártak, az alighanem a terepviszonyokkal magyarázható, Kirgizisztánaban a köves, nagy hegyek közt se igen nyargalászott senki.

Mindenesetre ez az első olyan adat, amely hagyományos zabla nélküli lovaglásra utal. Eleddig hiába kerestem ilyesmit. Persze, ha az ősi lovaglásról nagyrészt a föltárt sírok alapján kapunk képet, és azokban rendesen megtaláljuk a zablát, nemsok esélyünk van. Mert a "nincs zablát" nem lehet megtalálni.  A kenderkötőfék meg nyom nélkül elenyészik.

2014-01-21

A múlt évben a "Ló nevelése és idomítása" megjelent hasonmás kiadásban a Pytheas kiadó jóvoltából.

Hamarosan tartalmáról is beszámolunk.