Magyar Lovaskultúra


A patkó története 

 

A Magyar néprajzi lexikon szerint a magyarság a honfoglalás után ismerkedik meg a patkóval. A patkó szót délszláv eredetűnek tartja, első ismert előfordulását 1342-re datálja. A patkó föltalálása valószínűleg a keltákhoz köthető.

 

A honfoglalás kori leletekben a zabla és a kengyel ritkán hiányzik, patkó és sarkantyú azonban szinte sose található. Zimmermann Ágoston egy 1906-ban írt alapos tanulmányában (A patkó eredetéről vonatkozással az árpádház-korabeli magyar leletekre Gazdaságtörténeti szemle1906, 13. évf. 1. szám 55-69.) azt állítja, hogy az ősmagyar leletek közt szórványosan talált egy-két patkószerű tárgy a szöglyukak hiányában vagy a lyuk helye miatt nem lehetett patkóként használatos (a szögek fölsértették volna a pata lágyrészeit.) Más esetekben az ásatást megelőzően fölbolygatott lelőhelyeken találtak patkót, ezért ezek eredetisége kétséges. A patkó szót szintén szláv eredetűnek tartja (potkova). Könnyű belátni, hogy a sztyeppén igazán nincs szükség patkóra. Azonban másról is lehet itt szó!

Úgy tűnik, nemhogy a patkónak, de a pataápolás egyéb szerszámainak sincs nyoma a keleti lovas kultúrákban. Viszont patakésre, patakaparóra emlékeztető szerszám került elő a római korból. Az eddig ismert legrégibb patkók pedig kelta leletek közül kerültek elő, és mintegy kétezer évesek.

Elgondolkodtató ez is, hogy tehát eleink ezer évvel a patkó föltalálása után még nem használták, talán nem is ismerték. Mielőtt valaki barbár tudatlanságra következtetne, gondoljuk el, hogy kalandozó őseink ezek szerint több ezer kilométeres utakat jártak be patkolatlan lovakkal. Éspedig ugyanazokon az európai tájakon, ahol a nyugati népek a kelták nyomán már több száz éve patkolták a lovaikat. Tették pedig ezt eleink úgy, hogy a lovak lesántulása azonnali pusztulásukat jelentette volna, hiszen egész harcmodoruk, létezésük és biztonságuk a lovagláson és gyorsaságon múlott.

Zimmermann Suetoniusra, a római lovagrendbe tartozó levéltáros és életrajzíróra hivatkozva megemlíti, hogy Vespasianus császár utazás közben többször kénytelen volt megállni, mert az öszvéreket meg kellett "talpalni". A kalandozó magyarok egy ilyen megállásért alighanem az életükkel fizettek volna.

Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy eleink nem tudatlanságból nem patkoltak, hanem egyszerűen nem volt rá szükségük. Nem a füves sztyeppén, hanem lovaik pataszerkezetén múlhatott a dolog. A konyik és hucul lovakról máig úgy tartjuk, hogy igénytelenek pataápolás szempontjából (is), viszont az arab lovak kifejezetten kényesek.

Nyilván alaposabb tanulmányozást érdemel a kérdés, mert a pata kényessége ma sem elhanyagolható szempont a lótartásban. Ha például hátsó lábán is muszáj patkolni a lovat, akkor a szabad legelőn való társas lótartás – ami a lovak számára testi és lelki szempontból a legkedvezőbb – rögtön problémássá válik, mert a ménesben előforduló vitás kérdések "megbeszélésekor" komoly sérülést okozhatnak egymásnak. Az ilyen lovat istállóban, boxban kell tartani, annak minden következményével.

Szerencséjük volt-e a keleti lovas népeknek, vagy értettek hozzá, hogy a viszonyaiknak leginkább megfelelő típusú lovakat tenyésszék ki? - Szinte fölösleges kérdés. Izgalmasabb azt kérdezni: van-e jobb út, mint az ősrégi, okos dolog volt-e letérni róla, s vissza lehet-e találni rá?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Néprajzi Lexikon

 

 

 

 

 

 

 

A Magyar néprajzi lexikon szerint a magyarság a honfoglalás után ismerkedik meg a patkóval. A patkó szót délszláv eredetűnek tartja, első ismert előfordulását 1342-re datálja. A patkó föltalálása valószínűleg a keltákhoz köthető.


Az Állatorvosi Egyetem könyvtárának múzeumában egy külön tárló foglakozik a patkolás történetével. Ebben a tárlóban egy 2000 évesnek tartott kelta patkó is található.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezen kívül található itt egy 1000-2500 évesre becsült lemezpatkó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És egy  1000 éves papucspatkó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha a honfoglalásig s még sokáig utána se használtak a magyarok patkót, akkor a patkóval kapcsolatos babonák és hiedelmek újabb keletűek lehetnek. Ennek ellenére erősen beivódtak a közös tudatba.  De ezzel majd máskor foglalkozunk.

Kezdőlap > Tárgyi kultúra > A patkó története
Egy szög miatt a patkó elveszett...
 
 
Ugye mindenki ismeri a versikét:
 
Egy szeg miatt a patkó elveszett
A patkó miatt a ló elveszett
A ló miatt a csata elveszett
A csata miatt az ország elveszett
Verd be jól azt a patkószeget!
 
Okos tanmese annak, aki szereti a tanmeséket. Valahol azt találtam, hogy egy angol gyerekrversről van szó. Nos rövid keresgéléssel meg is talátam az erdetit:
 
       

For Want of a Nail

For want of a nail the shoe was lost.
For want of a shoe the horse was lost.
For want of a horse the rider was lost.
For want of a rider the message was lost.
For want of a message the battle was lost.
For want of a battle the kingdom was lost.
And all for the want of a horseshoe nail.
 
Az eredeti mondóka tehát egy kicsit gazdagabb. Nem szög miatt, hanem a szög hiánya miatt veszett el a patkó, s a patkó hiánya miatt sorban a ló a lovas, az üzenet, a csata, s végül az ország.  Több szövegváltozata is föllelhető, de mindnek  a végén hiányzik a magyar változat moralizáló utolsó sora. A mondóka üzenete nem a pontos és lelkiismeretes munkára bíztat, csak annyit mond, hogy mindössze egyetlen patkószög hiánya miatt elveszhet egy egész ország. Vagyis itt az üzenet annyi, hogy kicsi dolgokból lesznek a nagyok.