Magyar Lovaskultúra


 2012-03-09

Szép Ernő Hortobágy


Nem monográfia, nem néprajz, színtiszta irodalom, amely bár prózának látszik, valójában hatalmas rajongó költemény a magyar múlt, a táj, a természet és a nép szeretetéről.

Szép Ernőt ma alig ismerik, s talán nem tartozik a tíz legnagyobb magyar író közé. De föltétlenül azok közé tartozik, akik ha elvesznének és csak a tíz legnagyobb maradna fönn, akkor rövid idő múltán azokat a legnagyobbakat sem tudnánk érteni. Szoboszlai zsidó tanító fia, akinek úgy fáj Trianon mint akármelyik székelynek; Nyugat-os, urbánus író, aki beveszi magát a hortobágyi csárdába, szétkóborol gyalog vagy épp lóháton a hatalmas pusztán, számba vesz füvet virágot, darut békát és szúnyogot, kondát, nyájat, gulyát és ménest. S persze mindenütt az embert, bojtárlegényt vagy csikósgazdát, piruló leánykát és öreg csárdást. Vagy éppen Boromisza Tibort, a Hortobágy festőjét.

Aki a száguldó ménes láttán ezer esztendőket száll vissza a magyar történelemben.

 

"Az indián, a beduin, a cserkesz, a cowboy, meg akármely táj és faj lóra kapott fia, lehet az művész a nyeregben, olyan, mint a csikós, nem vagyok én azokra féltékeny; a csikósnak nem a testi inklinációja az, ami engem elragad; a csikós a lelkével éppen úgy a lóhoz szövődött, mint a tagjaival;  a csikósnak hite, boldogsága a lópásztorság;  a csikós nem vadász, nem harcos, nem rabló; a csikós a ló kedvéért lovas, az úttalan szabad föld szerelméért adta magát a legeltetés mellé rabságba; ez a megjuhádzott nomád ezer és ki tudná még hány ezer esztendő sugalmát, álmát hordozza, s bízza szótalan csókjára, melyből új kis csikós születik majd a Hortobágyra."

 

S aki 1930-ban úgy siratja a Hortobágy pusztulását egy kiszáradt patak árka mentén, mintha évtizedekre előre látott volna az időben.

Idézem  a könyv utolsó bekezdését:


"Elhaltak a hortobágyi vizek, csakúgy, mint a régi pásztorok is elhaltak, kik ott alszanak a hátszegi kis pásztortemetőben, református kopjafák, katolikus sátoros keresztek alatt. Meg egy vén sápadt deszka fejfa is árválkodik abban a pásztortemetőben, azon héber betűk hervadnak, mert az alá zsidó juhász temetkezett. Itt akartak maradni azok az öreg pásztorok halottaikban is, hátha még mélységes álmukban is hallhatják tovább az ökör kolompját, a nehézostor kondítását. A kivert bika, ki leborul térgyeire a gyepen, messzi minden legelésző néptől, ki moccanat nélkül mered naphosszat arrafelé, amerről az utolsó kolompszót neszelte, az az egydül való bika füstös homlokában mintha a Hortobágy lelkének romlásán, tűnésén merengne gyászosan. "


Szép Ernő 1984 -1953

Kezdőlap > Irodalom > Olvasónapló: Szép Ernő - Hortobágy

Boromisza Tibor festő (1880-1960)  képei hortobágyi emberekről.

Forrás:

Hortobágyi Múzeum