Magyar Lovaskultúra


Olvaslónapló
 

Kós Károly: Könyv a lovakrul

 
Kós Károlyt egészen különleges építészként, s talán a sok nagyszerű magyar író közt nem annyira kiütköző, de azért derék íróként ismerjük - én legalábbis így ismertem.  Arról nem volt tudomásom, hogy lovas ember, mi több, lovas gazda is lett volna. Így aztán nem kis meglepetéssel vettem kezembe egy kis hasonmás kiadású, kézíratos füzetkéjét, mely a "Könyv a lovakrul" címet viseli borítóján, A.D 1938-as jelzéssel, s díszítésként egy faragott lovas íjász képével, aki stílusosan füredi gombos nyeregben ül, bajuszt és föveget visel, s elszántan feszíti íját hátrafelé lövéshez.
A könyv címe, nem lehet véletlen, szépen rímel Széchenyi István éppen száztíz évvel korábban, tehát 1828-ban kiasdott "Lovakrul" című könyvére.
A szerző írói mivolta kitetszik a könyv veretes nyelvezetéből, pontos fogalmazásából. A mérnök is kitetszik az akkurátus szerkesztésből, paragrafusokba rendezett fejezetekből, s a kézzel írt betűk pontos rajzolatából, piros és kék színnel emelve ki a lényeges részeket.  
S bár nemcsak a könyv címe, hanem szándéka is rímel Széchenyire - következtetései mégis nagyon eltérnek attól. Miként Széchenyit is a lótenyésztés gazdasági hasznossága izgatta, Kós Károlyt is az a szándék vezette, hogy utat mutasson az immáron román fennhatóság alá került székelységnek, hogyan is tehetné hasznossá a lótartást - tenyésztést.  Mindazonáltal piros tintával kiemelve mindjárt a bevezetőben ezt írja:
 
"Aki csak gazdasági hasznáért tartja a lovat, nem pedig szeretetből, a jobb, ha ló helyett ökröt tart, vagy adja bérbe a följét, és ne gazdálkodjék"
 
Kós Károly kiinduló pontja és végkövetkeztetése erősen eltér Széchenyitől. Ő nem a versenyzésben, és éppen nem az angol telivér s más nagy testű lovak tartásában látta a követendő utat, hanem a gazdasági munkában jól hasznosítható, s egyszersmind hátalásra is alkalmas, a helyi viszonyoknak megfelelő, a vékony füvű hegyi legelőkön is megélő apró s szilaj erdélyi magyar ló mellett tette le a voksot.
 
"...a földdel tusakodó, s abból nehezen élő erdélyi gazdának nem parádéra kell a ló, hanem hogy végezhesse vele a föld munkáit, a rossz utakon s hegyeken könyű szekérrel szaporán fuvarozhasson, s nyereg alatt is járjon lovakkal."
 
A kis könyvecske a lovak kialakulásának történetét, az akkori ismeretebb lófajtákat is bemutatja, s okos tanácsokkal látja el az olvasót a lótenyésztésre, fedeztetésre, csikónevelésre vonatkozóan, ismerteti a gyakoribb betegségeket, házilagos gyógymódjukat, az ellés körüli teendőket.
A lótartást illetően egyértelműen a lovak természetes életmódjának leginkább megfelelő "ridegtarás" mellett foglal állást.
 
Végezetül idézzünk a lóval való bánásmód szabályaiból:
"A lovat, kivált a fiatalt kímélni kell, de kényeztetni nem szabad. ... Indítani a munkába lépésben kell, és a munkából lépésben kell hazaérkezni. ... Jó lovat verni nem szabad, indítani, ügettetni, csendesíteni és állítani [értsd: megállítani] szóval kell, nem korbáccsal és gyeplővel. Lépésben lazán legyen a gyeplő, ügetésben feszesebben, rángatni a gyeplőt sohasem szabad."
 
Megszívlelhető, megszívlelendő tanácsok ezek ma is, s egyben jól mutatják, hogy a lóval való kíméletes, szelíd bánásmódot nem amerikában találták föl...

Kezdőlap > Irodalom > Olvasónapló: Kós Károly - Könyv a lovakrul

Kós Károly

 (1883 dec 16. - 1977 aug 24.)

Író, építész

2013-04-23

 

Ebben az esztendőben ünnepeljük Kós Károly születésének 130. évfolrdulóját - ha ugyan ünnepeljük. Mert eddig nem sok jelét láttuk annak, hogy valami nagy hivatalos ünneplés készülne. S ha készülne is, vajon túllépne-e a külsőségeken, üres ceremóniákon, s eljutna-e odáig a világ, hogy bölcsességére fölfigyeljen? Ha a hivatalos világ nem teszi, tegyük meg mi,  magyar lovasok.

Hogy hogyan?  Várjuk az ötleteket a >>Vendégkönyvbe<<