Magyar Lovaskultúra


Öt nap a Hortobágyon

 

Immáron a negyedik Nyeregszemlére került sor az idén, melynek ezúttal a Hortobágy adott otthont, közelebbről a mátai méntelep.

 

Bár sokunknak távoli a helyszín, aligha lehet méltóbb helye a rendezvénynek, mint a "széles Hortobágy", a puszta, ahol legtovább maradt fönn az ősi magyar nagyállat-tartó kultúra.  Illúzióink persze ne legyenek: ma már romjai is alig fedezhetők föl. S akinek nem inge, ne vegye magára: látogatóba érkező barátaink, kezdő lovasok, kissé meglepetten állapították meg: Itt legrosszabbul a csikósok lovagolnak.

 

Persze, hogy ki csikós, ki nem, azt nem könnyű megállapítani, hiszen a kék ing, gatya még senkit se tesz csikóssá. S nem is arról van szó, hogy a mai csikósok nem ülnék meg remekül a lovat - patracon akár.  De az az ősi otthonosság, ahogyan valaha a lóval, lovon élő csikósok éltek, lovagoltak és bántak kedves paripájukkal, az bizony kiveszőben van.

No, de nem erről akarunk írni...

 

Mivel már szerdán megérkeztünk, hogy az előzetes programokba (főleg Gőblyös István kurzásába) is belekóstolhassunk, jutott időn jókora lovaglásokra is.

 

A szikes pusztán megeresztett kantárszárakkal vágtatni - mondhatom, páratlan élmény. Vizet merni a négyes gémeskútból - mint amilyet  a Hortobágy című filmben láttunk - valóban "fölemelő" érzés, még akkor is, ha ma már benzinmotoros szivattyúval történik az itatás.

 

Egyszóval: jó volt...

 

2014-06-23

 

Nyereg- és egyéb szemlék

 

Sokféle szemle volt idén. Nyeregszemle, immáron negyedszer.  S ha már Nyeregszemle, Csikós Bálint nyeregkészítő mester kipakolt a Csigle jurták mellé pár nyerget, s a kiállításhoz mi is hozzájárultunk egy gyimesi fanyereggel - ami nagyon szép, bár lovaglásra kevéssé alkalmatos.

Jurtaszemle is volt tehát, Cseke Lajos jóvoltából, s az ő modern jurtái mögött egy igazi ősi típusú jurtát is fölállítottak.

S végül volt kunfakó szemle is, Hecker Walter szemlézte a fölvonult kunfakókat.

Mi pedig megszemléltük a kézműves vásárt, ami talán szerényebb volt, mit régebben. Megszemléltünk a szemünk sarkából néhány bemutatót, ami az iskolalovaglástól a lovasíjászaton át a westernig sokmindent felölelt. Találkozunk régi barátokkal, örültünk a dudaszónak, s annak, hogy az éjszakába, hajnalba nyúló mulatozás nem diszkózenére történt.

Egyszóval: sokminden elfért itt békességben egymás mellett, s bár nem biztos, hogy mindenkivel minden tekintetben egy húron pendülünk, mégis egy olyan elfogadó légkör alakult ki, ami sajnos elég ritkán tapasztalható hazai lovas körökben.

Persze sok dolgot lehet, lehetett volna kritikusabb szemmel nézni  - de nem tette senki, legalábbis nem tette szóvá, s ettől lett a találkozó igazi jó élmény.

2014-07-01

Ha már Nyeregszemle,...

 

... akkor nem árt megnézni, ki milyen nyeregben lovagol. Gőblyös István például Cseppentő Attila által készített nyeregben mutatta be a barokk lovaglás fortélyait.

Pénzes Gábor nyergén viszont azt figyeltem meg, hogy amikor nem ül a nyeregben, a kengyelek föl vannak kötve a hátsó kápához. Ez nagyon megtetszett, mert a nagykápás, lovasíjász nyergek - mint amilyenek a mienink is - hátránya, hogy nem lehet a kengyelt úgy fölhúzni, mint az angol nyergek esetében szokás. Egész egyszerűen azért, mert nincs alsó nyeregszárny, így hiába húzza föl az ember, és fűzi át a szíjat, nincs ami az egészet megtartsa.

Márpedig igen kellemetlen, ha himbálódó kengyelek a sípcsontunkhoz verődnek, amikor kézben visszük a nyerget.

Nemrég azonban elláttam a nyergemet hátul egy-egy bőr füllel, amibe "vérszíj" fűzhető. A vérszíj eredetileg a lovas vadászatból származó kifejezés: ehhez kötötték az elejtett kisebb vadat. Vadászni ugyan nem vadászunk, de a vérszíj kiválóan alkalmas az átalvető rögzítésére is.

Amikor viszont lenyergel az ember, akkor az átalvető lekerül a nyeregről, s helyébe föl lehet kötni a kengyeleket. Sőt ha már a kengyelt, akkor a hevedert is. Így aztán egyészen kényelmesen lehet vinni a nyerget a nyergesbe, sem a kengyeleket, sem a hevedert nem kell vonszolni, nem esik le, könnyen vihető az egész.