Magyar Lovaskultúra


Kezdőlap > Írások >A lovasképzés nehézségei: test, értelem és lélek
2013-05-01

Lovaglás: test, értelem és lélek


 
A lovardák jó részében – tisztelet a kivételnek – a lovaglás oktatása abból áll, hogy a kezdő lovas megtanul megülni a nyeregben lépésben, ügetésben, majd ha elég kitartó, valamennyire vágtában is. Elmondják hová tegye kezét lábát, mit csináljon a vállával és a csípőjével, melynek révén – évek múltával – valamennyire képes lesz hatni a lóra. Egyszóval a lovasképzés kizárólag a testtel foglalkozik, a testtartással, fizikai egyensúllyal és mozdulatokkal.
A sok szabály – tapasztalatunk szerint – nagyon lassan és nagyon nehezen áll össze valami egységes, értelemmel fölfogható képpé. Igaz, volt olyan oktatónk ebből az időből, aki annyit azért elmondott, hogy az embernek fejben is össze kell raknia a dolgokat, és hogy ehhez hasznos a gyakorlás mellett olvasni is. Volt olyan is, hogy a kezünkbe nyomtak valami könyvecskét, ami ugyan alig volt érthetőbb, mint az órák során kapott instrukciók. Sok helyen azonban a miértekre hiába kérdezünk rá, vagy letorkolnak, hogy ne okoskodj, hanem csináld, meg hogy fogadd el a „nagyoktól” amit mondanak; vagy olyan választ kapunk, amely a legkevésbé sem oszlatta el az addigi homályt.
Sok időbe telt, amíg kiderült számomra, hogy a magyarázatokkal sokszor azért maradnak adósok a lovas oktatók, mert nincs is magyarázat: egész egyszerűen téves, minden logikát nélkülöző elvek terjedtek el. Hogy mennyire, arról Philippe Karl egy egész könyvet írt. Becsapós azonban, hogy a lovak ennek ellenére „működnek”, azaz elindulnak, megállnak, meg bekanyarodnak mindenféle ésszerűtlen „segítség” hatására – mert ezt szokták meg, így vannak tanítva. Sőt, az ilyen módon tanított lovak semmilyen logikusan fölépített, vagy „természetes” jelrendszert nyilván nem fogják azonnal megérteni. Mi hát akkor a baj? Ha a ló megtanítható, hogy bármilyen jelre bármit csináljon, akkor miért jobb vagy rosszabb egyik rendszer a másiknál? El kell ismernünk, hogy a „jól betanított” ló számára problémát legföljebb a fizika törvényeinek figyelmen kívül hagyása jelent (pl. a testsúly áthelyezések esetében) de még ehhez is képesek alkalmazkodni. Akár magas szintű versenyprodukciókra is képessé válhatnak. Más kérdés, hogy mennyi gyötrelem árán válik a lovunk „jól betanítottá” s tíz elindított lóból hányra fogják rá idővel, hogy „problémás” vagy éppenséggel „lovagolhatatlan”. Holott csak arról van szó, hogy szegény ló nehezen érti meg azt, amire úgy akarjuk megtanítani, hogy magunk se értjük.
Az értelmetlenül összerakott rendszer azonban a lovas számára legalább annyira, vagy még inkább káros, mint a ló számára. Különböző lovardákban sokszor volt az az érzésem, hogy szándékosan nem akarnak megtanítani lovagolni. Mintha az a logika működne, hogy ha a „hobbilovas” megtanul önállóan lovagolni, nem fog többé órákat venni, s akkor oda az üzlet. Hogy ez üzletpolitikának is hatalmas ostobaság, azt tán kár is magyarázni. A sorban becsődölő lovardák magukért beszélnek. Csak javasolni tudom mindenkinek: mindenről kérdezze meg az oktatóját, hogy miért kell így vagy úgy csinálni, és ha nem kap érthető választ, gondolkozzon el azon, nem kellene-e gyorsan másik oktatót keresnie.
Az is kétségtelen, hogy lehet ösztönösen, tehát a miértek keresése nélkül is jól lovagolni. De a mai viszonyok között, amikor igen kevesén élnek nap mint nap együtt a lovaikkal, nem alakulhat ki közvetlen és természetes kapcsolat ember és ló között, ez csak kivételes egyéni adottságú lovasok esetében működik. Ha a lovaglást sokak számára lehetővé akarjuk tenni, akkor muszáj az értelemre is alapoznunk.
Az azonban tévedés, hogy a lovaglás mindenestül csak értelmi kérdés. A könnyedség, a pontosság, a reflexek kialakulása, az izmok rugalmassága, a mozdulatok finomsága és szépsége – mert ez is fontos – csak testi gyakorlás útján fejleszthető.
A lovas képzésnek tehát minden bizonnyal a testtel és az értelemmel egyaránt foglalkoznia kell. De ha mindezt meg is teszi, akkor még csak okos, ügyes és lélektelen lovasokat fog képezni, akik esetleg remek teljesítményeket tudnak fölmutatni – lovaik és saját lelkük kárára. Ha körülnézünk az Interneten – akár itthon, akár szerte a világban – se szeri se száma a különféle lovas képzési „system”-eknek és módszereknek, amelyek ló és ember viszonyának újraértelmezését, biztonságot és harmóniát ígérnek valamely jó pénzért elsajátítható technika által. De létezik-e olyan technika és módszer, amelyik meg tudja közelíteni a lélek síkját? Erre a kérdésre egyszerre felelhetünk igennel és nemmel is. A vallások például ismerik a lélek gyakorlatoztatásának valamilyen módszerét. A „modern” pedagógiai gyakorlatban azonban a lélek parlagon marad, a lélek puszta léte is megkérdőjeleződik. Az oktatás legjobb esetben is valamely eladható képességek, valami önmegvalósítás kibontakoztatására irányul, egy elanyagiasult világban törekszik sikeremberek gyártására.
Lélek nélkül lovagolni lehet talán, de nem illik. Nem illik, nem jó, és nem érdemes. Nem illik, mert a lovak nem hagyják a legelőn vagy az istállóban a lelküket, amikor a hátukra engednek bennünket. Nem jó, mert a lovaglás öröméhez nemcsak laza izomzat szükségeltetik, hanem lelki oldottság is. És nem érdemes, mert amit a lélektelen lovaglással veszít az ember, az több, mint bármilyen versenyeredmény vagy bravúr öröme.
A lovas ember a valóság talaján áll, és amikor lélekről beszélünk, az nem valami misztikus ködöt jelent. A testen és az értelmen túl van még a létezésnek kézzel fogható rétege. Az együttérzés, az empátia például valóságos, ha tetszik mérhető dolog. És nem az a kérdés, hogy az, amit jobb híján léleknek nevezünk, az valami felsőbbrendű, anyagtalan szellemi megnyilvánulás, vagy „csupán” az érzés nélküli anyagi részecskék hihetetlenül bonyolult összjátéka. A lovas képzés szempontjából a kérdés csupán az, hogy a szükséges lelki képességek gyakorolhatók, taníthatók-e, és ha igen, milyen módszerekkel.
Ha valaki elsajátítja mondjuk az „operáns kondícionálás” technikáját, egészen biztosan el fog tudni érni bizonyos eredményeket akármilyen lóval. A lélek tréningjének vélhetőleg nincsenek ennyire biztos módszerei. De minden képesség, akár testi, akár értelmi, akár lelki, amit az ember gyakorol, az fejlődik; amit elhanyagol, az elsorvad.
Az edzőnek, aki egy világbajnokot tréningez, nem kell fizikailag túlteljesítenie tanítványát. De ez már az értelem szintjén sincs így. Hogyan lehetne tanító az, aki kevesebbet tud a diáknál? Aki pedig a lovas képzést a lélek síkjára is föl akarja emelni, aligha tehet egyebet, minthogy saját lelki képességeinek fejlesztésével kezdi. Most mégis a lovas oktatás szempontjából nézzük a dolgot. A lelki képességek között is vannak egyszerűbbek, hétköznapiak, és vannak egészen magas rendűek. A gyakorlást bizonyára nem ezekkel kell kezdeni. Vegyünk egy nagyon egyszerű lélektani funkciót, pl. a figyelmet. A figyelem kétségkívül fejleszthető, alakítható képesség.
Foglalkozik-e bármely lovasiskola a lovasok figyelmének nevelésével? Az igaz, hogy nemegyszer kapunk olyan instrukciókat, hogy például figyeljük a ló fülét lovaglás közben, mert az elárulja várható viselkedési reakcióit. De a figyelem fejlesztésének nem az a lényege, hogy mire, hanem az hogy hogyan figyeljünk. Ha ugyanis arra kérünk valakit, hogy mondjon egy jelzőt, ami a figyelem szóhoz illik, bizonyára gyakran kapjuk azt az választ, hogy „feszült figyelem”. Amikor a lovas tanulónak azt mondja az oktató, hogy figyelje ezt vagy azt, akkor ezt a lovas valószínűleg csakugyan feszülten fogja tenni. A feszült figyelem viszont feszült izmokat eredményez, ráadásul kizár tudatunkból minden egyebet. Mindez kezdetben természetes és elfogadható, de ebből az állapotból kell eljuttatni a lovast oda, hogy lovát folyamatosan de feszültség nélkül kontrollálja, miközben képes egy tereplovagláskor a táj szépségét élvezni, vagy társaival beszélgetni. A feszült, egyirányú figyelem helyett oldott, többirányú figyelemre van szüksége, de úgy, hogy szükség esetén nagyon gyorsan reagálva meg tudjon előzni valami nem kívánatos helyzetet. Idővel talán ez sokakban magától is kialakul, de mennyivel eredményesebb és gyorsabb lenne a lovas képzés, és mennyivel színesebb a tanulás, ha ilyen készségfejlesztést tudatosan is beépítenénk a lovagló órák, lovas táborok programjába.

 

Gyuri,

az íráshoz mottóul ajánlom egyik lovas barátom summázatát:

"Ha nem tápláljuk a testet elsorvad a lélek is!"

 

Szűcs Antal

 

Remek ez a cikk, nagyon jól esett olvasni, hiszen ez is bizonyítja, hasonló úton járunk, hasonló dolgokat keresünk. Nem lesz könnyű ebből valami kézzelfogható " lovasoktató segédletet" készíteni, de szerintem megéri a fáradtságot!


 

Berczik Ágnes

 

Két észrevételem van ezzel kapcsolatban: az egyik, hogy "lovas"

pályafutásom során kétféle emberrel találkoztam, az egyik már tudott

valamit a lovaglásról, ezekkel sokkal nehezebb dolgom volt, ha valamit

meg szerettem volna nekik tanítani a lóról. Nem lovagolni tanítottam,

csak valamit tanítani a lóról. A másik, aki egyáltalán nem került még

soha lóval kapcsolatba, talán még félelem is volt benne a ló iránt. Na

velük általában könnyebb dolgom volt. Néhány perc alatt leküzdeni

félelmet könnyebb volt, azokkal a személyekkel, akik soha még lóval nem

találkoztak, mint kiépíteni figyelmet a ló iránt azokban a személyekben,

akiknek már volt dolguk lóval, vagy valamiféle hagyományos oktatásban

már részesültek.

 

Surján Margit

Írásod szín igaz, talán a végére még a figyelem példájába se bonyolódnék.  Tapasztalatom szerint a ló-ember lélek-páros együtt alkot egy emergens rendszert, melyben kár a főnököt keresni, hiszen az emergens rendszerek sajátja, hogy mindenki főnök, de egyik sem kizárólagos. (mint a repülő seregélyraj, vagy a heringek csapata a tengerben, vagy a szélben lengő búzamező kalászainak Markov determinációja, vagy a bárányfelhők raja az égen, hogy élettelennek tűnő példát is mondjak...)  Az állandó kölcsönhatás eredménye tehát csak nagyvonalakban determinált, részleteiben viszont véletlenszerű.

 

Jó, tudom, ez kissé elvont megközelítés, de ha a "lélek" és "értelem" leginkább a teljes élő (és egyre halványulóan az élettelen rendszerekre is kiterjeszthető) kibernetikai modelljét fogadjuk el (lélek, értelem = emergens egyedi idegrendszeri válaszok halmaza), akkor jutunk talán legtovább a tapasztalatok értelmezésében.  Mindezt erősen színezi az ember és állat veleszületett, azaz ösztönös tudása, mely a rendszer viselkedését pillanatok alatt más irányba fordíthatja. Pl.: egy kialakult és értelmesnek tűnő kölcsönhatás-halmaz adott külső hatásra történő átértekélése a ló, vagy az ember kezdeményezésére, a visszacsatolás átmeneti megszünése, összeomlása, stb.

Aztán jöhetnek a példák.

 

Másban is igazad van, abban, hogy a ló BÁRMIT képes megtanulni. Mégpedig szerintem az emberi tanulás gyorsaságát kb 5-ször múlja felül!!!. Csak néhány példa: soha nem hittem volna, hogy mint a vadászkutyáknál, 30 méterről egyszerű jobbra balra kitett kézzel irányítható: a kitett kéz irányába kanyarodik. Ezt véletlenül tanítottam meg a Jankánál, mert a napi korpa adagját hol kint a karámra akasztott vödörben, hol bent a kisablaknál kapta, időjárás függvényében. A helyzetet látótávolságban döntöttem el, miközben előre megmutattam neki, hogy hova viszem a vödröt. Aztán megtanulta vödör nélkül is. :) Vagy egy másik példa: hogy minden jármód szövegesen is betanítható: "lép, üget, vágta" - és történik. A lovardai ló viszont az oktatóját "tanulja be", innét kezdve jönnek a félreértések...

 

Papp György (www.karahun.hu

Hozzászólások: