Magyar Lovaskultúra


Kezdőlap > Írások > A lovasképzés nehézségei: Segítségek

Nem tudom, ki használta először a lovas jelzéseire, amivel a lovát irányítja a "segítség" kifejezést. Nyilván jó szándék vezette, de elég szerencsétlen ötlet volt. Talán arra gondolhatott, hogy jeleinkkel nem kényszeríteni akarjuk a lovat, vagy hogy  a szárral nem mi akarjuk pl. meghajlítani, csak olyan jeleket adunk, amivel "elősegítjük" a kívánt mozgást. Akár hogyan volt is, én álságosnak, lekicsinylőnet érzem, nem is használom.  Az itt olvasható cikkben is csak visszaélek a nyelv adta lehetőségekkel.

2016-10-30

Segítségek

 

Elnézést kérve attól, aki jobbat várt, sietek tisztázni, hogy a "segítség" szót nem abban az értelemben fogom használni, ami a lovas szaknyelvben általános. Két olyan dologról szeretnék írni, ami nekem  jelentett segítséget a hajlításokkal, oldaljárásokkal kapcsolatban. Kialakult ugyanis az a helyzet, hogy földről már egész jól kezdett menni lépésben a vállat-be, farat-be ill. a "combra engedés" - persze egyelőre lépésben.  Nyeregből azonban meglehetősen féloldalas volt a dolog. Bal hajlításban már egész jó ment, jobbra hajlítva azonban sehogyse akart működni.

Ekkor támadt egy ötletem, ami nekünk (a lovamnak és nekem) segített. Ez a segítség három pózna volt (de akármilyen bólya is megteszi). Ezeket letettem a pályára egy vonalban, olyan távolságra, hogy kényelmesen lehessen kerülgetni. Eleinte csak szlalomoztunk körülöttük (lásd 1. ábra), pont úgy, ahogy évekkel korábban a külső szárral valamint a  testsúllyal való irányítást gyakoroltuk. A ló egy idő után megszokja a mozgást, szinte magától csinálja, s akkor egy lehelet-finom jelzés is elég. Ez aztán rögzül, és oszlopok vagy bólyák nélkül is működni kezd. Most ezt a megszokást akartam az oldaljárások tanításához kihasználni. Sok-sok kör után a következő lépés az volt, hogy ellenállításban kezdtünk átmenni az oszlopok között, vagyis amikor a következő oszlopot jobbról kellett kerülni, akkor jobbra, amikor pedig balról, akkor balra hajlítottam a lovat. A hajlítás szerinti belső szárral pedig jeleztem neki az irányt, amit - mivel már megszokta az oszlopkerülgetést - minden további nélkül meg is értett. Innen már csak egy lépés, pontosabban egy kis testsúly-áthelyezés a külső oldalra, meg egy kis combnyomás a belső oldalon - és máris vállat-be helyzetben mentünk át az oszlopok között; anélkül hogy ehhez érdemleges szárhúzásra lett volna szükség a belső oldalon (2. ábra). S amikor ez már mindkét oldali hajlításban  jól ment, akkor az utolsó két oszlop közt áthaladva - ahogy a rajz mutatja jobb oldali hajlításban - nem fordultam vissza az utolsó oszlopnál, hanem megtartva a pozíciót - immár az oszlopok "segítsége" nélkül - vállat be helyzetben ferdén keresztül mentünk a pályán (3. ábra).  

 

Újdonságok:

 

2017-10-03

A carriere és a lovas ábrázolások

 

2017-09-22

Hamza Viki levele

 

2017-09-17

Ördögtől való?

Andics Bernadett a zabláról

 

2017-09-13

Milyen a lovam?

 

2017-09-11

A magyar lovaglóstílus

 

2017-07-23

Endrődy a ferdeségről

 

201-07-19

Zselici túranapló

 

2017-05-22

Párhuzamok és találkozások

 

2017-05-24

Egyensúly-zavar

 

2017-05-15

Játék az egyensúllyal - dinamikus egyensúly

 

2017-04-18

Játék az egyensúllyal

Az egyensúly szerepe a lovaglásban

 

2017-03-20

Okság és oktalanság

A  lovak nem kívánatos viselkedéséről

 

2017-03-02

Rejtett "érzékszervünk"

A mozgáskoordinációról lovas szemmel

 

2017-02-26

Miért "esik ki" a ló fara?

A fordulatok lovaglásáról 

Valamiért úgy gondoltam, hogy a ló nélkülem is egészen jól tud fordulni

 

2017-02-18

FELHÍVÁS!

Történelmi lovas zarándoklat

 

2017-02-04

Széchényi Dénes öröksége 13.

Befejező rész: A kedvtelési lovas

 

A dolog szépen működött, bár amikor az oszlopok segítsége nélkül próbálkoztam ismét - a féloldalasság még vissza-vissza tért. Csakhogy már váltakozva, egyik nap   jobbra, másnap  balra hajlításban ment könnyebben a dolog. Végül rá kellett jönnöm, hogy a váltás még elég nehéz a lónak, ha egyszer az egyik pozíciót megszokja, elég nehéz átállnia a másikra. (Ez nekem se könnyű). Ezért vigyázni kezdtem arra, hogy ne rögtön az egyik vállat-be helyzetből menjünk át a másikba, hanem közte legyen egy kis egyenes szakasz, és ha kell, lassítsuk a tempót, hogy könnyebb legyen a váltás.  Végül sikerült elérnem, hogy mindkét kézre, és immár oszlopok nélkül, viszonylag könnyen ment a dolog - már amennyire ez egy húsz év körüli lótól elvárható. Sőt - ami nyerebgől még eddig alig működött nekem - egész szép farat-be gyakorlatot is tudtunk csinálni.  

 

Igen ám, de mindezt csak lépésben. Ha ügetni próbáltam, se oszlop, se semmi nem segített. A lovam egész egyszerűen "felkeményedett". Nemhogy a vállat-be  nem ment, az ide-oda hajlítgatás se működött.

 

A következő "segítség" egy videó-felvétel formájában érkezett, mit Szirtes Bence tett közzé, és >>itt látható<<. A filmen nyújtott nyakkal ügető ló látható, az alábbi felirattal: "Ezt az állapotot tekintem az összeszedhetőség alapjául. Csak akkor kezdem el összeszedni a lovat ha ebben a tág keretben tudom már lovagolni. Az összeszedettséget pedig akkor tartom helyesnek ha ebbe az állapotba visszatudom engedni."

Ebből a filmből értettem meg, hogy mielőtt bármit kérnék ügetésben a lótól, el kell érnem az ellazultságnak azt az állapotát, amikor a ló teljesen kinyújtja magát előre. 

Kipróbáltam. Laza száron két-három kör elég volt, hogy elérjem a kívánt helyzetet, és amikor meghallottam, hogy Különc elégedetten cuppog, akkor már biztosan tudtam, hogy nyert ügyem van.  

A következő lépés az volt, hogy - hol az oszlopok között, hogy szabadon - váltakozva külső és belső állításban ügettünk köröket. Ment is mindkét kézre, minden nehézség nélkül.

Következett a szlalom az oszlopok közt, ellenállításban. Pár kör után a ló magától elkezdett pár lépést vállat-be helyzetben közlekedni.

Erre a napra ennyi elég is volt. 

Ezeknek a történeteknek két tanulsága van számomra, ezért is írom le őket. Az egyik, hogy a lovas sose fogyjon ki az ötletekből. Ha valami nem megy, biztos nem az a megoldás, hogy únásig erőltetjük. De ha van egyáltalán realitása a dolgonak (szóval nem olyasmit próbálunk, amit az adott képzettségi fokon a ló képtelen teljesíteni) akkor nem szabad föladni a dolgot, hanem addig kutatni, töprengeni, amíg találunk egy rávezető, játékos megoldást.

 

A másik tanulság akkor derül ki, ha egy-egy sikerrel megoldott nehezebb feladat után kimegyünk egy kicsit a terepre. Nekem ugyanis mind a mai napig a lovaglás célja, értelme, és netovábbja a terepjárás. Néha el is bizonytalanodom, hogy kell-e öreg lovamat ennyit csicskáztatni mindenféle pályagyakorlatokkal.

 

Nos, már jó ideje tapasztalom, hogy meglehetősen rohanós lovamat azóta lehet a terepen is összeszdettebb, kontroláltabb vágtában tartani, amióta az iskolagyakorlatok terén fejldőni kezdtünk. De még legutóbb is, ha egyszer egy gyorsabb vágtába beengedtem, utána már nemigen lehetett összeszedni. Tévedés ne essék: nincs szó elrohanásról. Ha kissé nagyobb féktávolsággal is, de mindig megállítható volt. Csak úgy van vele, hogy ha vágta, legyen vágta. S ebben tulajdonképpen igaza is van. De a teljes összhang azért megkívánja a nyugodt, összeszedett vágta lehetőségét is. Most kezd odaérni a dolog, hogy egy-egy tempósabb szaladás után is képesek kezdünk lenni rá.

 

Szóval ez a második tanulság az, hogy ha az iskoláztatás nem fizetődik vissza a terepen könnyedebb irányíthatóság, nagyobb fokú oldottság, és még  jobb együtműködés formájában - akkor valami nincs rendjén.