Magyar Lovaskultúra


Gondolatok a lovas nevelésről

 

A Lovas Nemzet valamelyik számában Victor Fröschl arra az olvasói kérdésre válaszol, hogy ha a lóval való foglalkozás olyan nagyszerű jellemnevelő erőt jelent, miért van annyi hitvány ember a lovardák környékén. Nagyszerű kérdés!  Hogy Fröschl mit válaszolt, arra már pontosan nem emlékszem, de a kérdés azóta is foglalkoztat.  Kétségtelen, hogy a lóval való helyes bánásmód olyan magatartás formákat követel, ami emberi kapcsolatainkra is átvihető, értelmezhető. Némi joggal mondhatjuk, hogy aki képtelen egy lovat elvezetni, az lehetőleg ne akarjon emberek vezetője lenni.  Lényeges a "képtelen" szó - nem az a lényeg, hogy tényelegesen tudja, hogyan kell lovat vezetni, hanem hogy ha úgy adódik, legyen képes megtanulni. Bár elgondolkodtató Bruno Sperl mondata, miszerint száz év előttig nem voltak olyan vezetőink, akik ne lovagoltak volna.

Az is világos azonban, hogy hallatlanul nehéz a lovakkal kialakított viszonyunkat átvinni emberi viszonyainkra - főleg következetesen. Azt megtanuljuk , hogy a lóval való bánásmód egyik alapvető kelléke a következetesség - bár bevallom, magam gyakran vétek ellene. De miért ne lehetnék mondjuk néha mogorva valakivel, akivel egyébként kedves szoktam lenni? Legföljebb majd megmagyarázom, hogy éppen rossz hangulatban voltam, fájt a fejem a front miatt vagy valami.  Az is kétségtelen, hogy a lovak sosem élnek vissza a helyzettel, nem használják ki irántuk tanusított jóságunkat vagy bizalmunkat a maguk javára és a mi kárunkra. Az emberekről sajnos ezt nem mondhatjuk.

Nemhogy a lovas tanulók nem föltétlenül fejlődnek emberi kapcsolataikban, az oktatók maguk is ellentmondásos személyiségjegyeket mutatnak. Bizony van az úgy, hogy a lovaival empatikus,  remekül bánó lovas oktató a tanítványaival erőst hadilábon áll.

Aztán az is igaz, hogy emberi kapcsolataink jelentős részben verbális kommunkáción alapulnak - ezt meg a lovakkal éppen nem használhatjuk. Nyelv nélkül könnyű nem hazudni, nem kérkedni, nem nagyzolni. Azt pedig, hogy hogyan beszéljünk egymással, nehezen gyakorolhatjuk lovainkon.

Vagy mégsem? Közvetlenül persze nem.

A legjobb lovasképzés sem eredményezi tehát automatikusan emberi jellemünk fejlődését. A ló ugyan reagál, rávilágít jellembeli hibáinkra, de aki nem elég önkritikus, észre sem veszi. Ha meg is tanulja, hogyan kerülje ki a ló negatív jelzéseinek következményeit, alapvető lelki beállítottsága mitsem változik. Az alapvető alázat, a változni akarás elemi föltétele annak, hogy a lovaglás során ne csak a technikákat tanuljuk, ne csak kezünk, lábunk, testsúlyúnk fölött tanuljuk meg uralkodni, hanem belső lelki állapotunkat is irányítani tudjuk.

De ez csak az egyik föltétel.

A másik az oktató felelőssége. Egyetlen lovas oktatással kapcsolatos könyvet vagy írást nem olvastam eddig, amelyik a lovasképzés programjába a lovas jellemének fejlesztését is beleértette volna. Nincs is talán ennek módszertana - legalábbis a mai korra értelmezhető módszertana.

Az persze nagyon érdekes kérdés, hogy valaha a nemesi ifjúság nevelésében hogyan történt a lovas képzés. Koránt sem biztos, sőt nem is valószínű, hogy azok a nevelési elvek ma változtatás nélkül használhatók lennének. De okulni biztosan lehetne belőle. Leszámítva azt az esetet, ha kiderülne, hogy az úri viselkedést a lovaglástól teljesen függetlenül tanították. Ez azonban nem valószínű, mert a dolgok általában összefüggenek.

Mindenképpen szükségesnek látszik tehát, hogy az egymást érő lovas- és lókiképző módszerek és "system"-ek közt olyan is legyen, amelyik a lovas jellemével, lelki beállítódásával is foglalkozik, s olyan értéket közvetítsen, ami emberi viszonyainkra is kiterjed, s megmarad akkor is, amikor már nem tudunk lóra ülni.  Ezt a munkát az oktatónak pedig alighanem saját magán kell kezdenie. Mert félő, hogy már őt sem úgy tanították lovagolni...

Egy pár éve egyik kollégámmal a munkahelyi vezető szerepéről beszélgettünk. Én azon az állásponton voltam, hogy ebben a minőségemben is azt igyekszem követni, amit lovasként: együttműködő és nem engedelmes munkatársakkal szeretek dolgozni. Ő felhozta ez ellen, hogy a lovak jók és aranyosak, az emberek ellenben gonoszak és hitványak, ezért szigorúan kell bánni velük. Meg vagyok róla győződve, hogy egy ilyen fajta szigor az emberek esetében is azt eredményezi, amit a lovaknál: csak az alkalmat lesik, hogy ellopott szabadságukat visszaszerezzék. Szolgalelkű persze akad az emberek és a lovak közt egyaránt, ezek nem bosszulnak vissza soha, de savanyú pofával, kelletlenül hajtják nyakukat az igába.

"Az elrontott lovakról sokat írtak, külön szakma a rendbehozataluk. De vajon a megromlott emberi értékrend hova vezet, ha a világ fejlettebbik fele pontosan a romlottságát tartja értéknek, sikernek. Az ember előtt nem lehet más út, mint az élet tisztelete."

 

Papp György

2013-03-22

Kezdőlap > Írások >A lovasképzés nehézségei: Gondolatok a lovas nevelésről

Talán kis méretük ellenére ezen a két képen is látszik, mennyivel másként viszonyul a lóhoz a gyermek, mint a felnőtt. A nevelést gyerekkorban jó kezdeni, minél hamarabb, amíg eredendő nyitottságukat el nem veszítik. De a felnőttkori jellemfejlődésről sem szabad lemondani.

"20. század elejéig évszázadokon, sőt évezredeken keresztül természetes volt, hogy vezető pozícióban lévő emberek nem csupán értettek a lovakhoz, hanem sok vezető kiváló lovas is volt. Az tehát csupán az utóbbi négy generáció sajátossága, hogy vezető pozícióba NEM a lovasiskolán keresztül jutnak az emberek. "

 

Bruno Sperl

2013-03-27

 

Folytatás

 

Emberi kapcsolataink megfelelő kialakítása alapvetően morális értékválasztás kérdése. A lovak ezt nem teszik meg helyettünk, az alapvető döntéseket mindenkinek személyesen kell meghoznia. Ha valaki - mint a fenti Papp György idézetben - a züllöttségét teszi meg értéknek, az önzést, a törtetést igazolhatónak tartja, azon a lovaglás nem segít. Még akkor sem, ha a lótól kapott néhány határozott figyelmeztetés (bakolás vagy netán rúgás) után megtanulja, s több-kevesebb sikerrel alkalmazza egy másik hozzáállás külsődleges technikáit.

Igaz-e tehát, hogy "emberré tesz a ló"?*   Azt gondolom, hogy csak akkor igaz, ha valaki akar emberségében  gyarapodni. Ebben az esetben viszont a ló, a lóval való bánásmód elsajátítása csakugyan nagyon nagy segítség lehet. Először is megtanít bennünket számtalan lélektani technikára. Például fejlezti az odafigyelés képességét, kialakítja bennünk azt az érzéket, hogy mikor kell a másiknak engednünk akár vezetői pozícióban is. Türelemre szoktat, és rávezet arra, hogy ne vegyük komolyan a másik hibáit. Ugynakkor megtanít saját hibáinkat észrevenni, elemezni, értékelni. Ha az okokra rátaláltunk, a fölösleges bűntudat sem bénít bennünket... Sorolhatnánk még hosszan   a pozitív hatásokat.

Ennél azonban talán még lényegesebb, hogy megismertet bennünket a társas kapcsolat örömével. Ettől kezdve etikai dönésünk nem lemondás, nem  magunkra erőltetett teher, hanem belső igény lesz.

Naivitás tehát azt várni, hogy mondjuk az iskolai lovas oktatás bevezetése önmagában  képes megváltoztatni az erkölcsi közállapotokat. De a lovas kultúra megfelelő módon való terjesztése igenis lehet olyan nevelő eszköz,  amely okosan használva  javunkat szolgálja.

 

 

* A sokat idézett Jókai vers (Bölcs embernek ló való / mert lóvá tesz az ember / emberré a ló) erdetileg nem arról szól, hogy a ló jobb emberré tesz bennünket, hanem arról, hogy aki lóra ül, azt mindjárt jobban tisztelik az emberek.