Magyar Lovaskultúra


2013-10-25

 Az esésről

 

 Sokan úgy gondolják, hogy az esés szükségszerű velejárója a lovaglásnak. Csakugyan nincs olyan módszer, amivel a leesés lehetőségét teljes bizonyossággal ki lehetne zárni. Ezért sosem baj, ha valaki védőfelszerelést visel. Az pedig kifejezetten kívánatos, hogy megtanuljunk ügyesen esni, ha már muszáj, lehetőleg ne a nyakunkat törjük ki, s ne úgy huppanjunk le a földre, mint egy krumplis zsák.

De azért ne gondoljuk, hogy normális dolog, ha rendszeresen váratlan talajfogással végződik a lovaglás. Még az sem igaz, hogy a rendszeres potyogás a kezdő lovas elkerülhetetlen sorsa.

Ha a lovas rendszeresen esik, még ha kezdő is, akkor ott valami nincs rendben. Még leginkább a fiatal, belovaglás alatt álló ló esetében fogadható el, hogy időnként egy-egy esés velejár a dologgal. De ez sem azt jelenti, hogy nekünk folyton csak fölszállni kell, a leszállásról a lovunk gondoskodik.

 Éveken át lovagoltunk úgy, hogy az esés minden alkalommal bele volt kalkulálva a programba, s ha egy-egy órát megúsztunk mindannyian esés nélkül, akkor már büszkeség töltött el bennünket. Mi tűrés, tagadás, a gyakori földre szállás jó kis szorongást alakított ki bennünk. A legrosszabb az volt az egészben, hogy sejtelmünk sem volt arról, hogy mikor és miért következik be a kényszerleszállás. Akár osztályban, akár terepen lovagoltunk, egyszer csak meglódult a világ, s a következő pillanatban már tehetetlen tömegként hullott alá az ember. Az oktatóknak gyakorlatilag sose jutott eszébe, hogy megmagyarázza mi történt. Élek a gyanúperrel, nekik se volt róla fogalmuk.

 Ha a lovas úgy esik, hogy általában nem is sejti, mi az oka a balesetnek, akkor elmondhatja, hogy nem ismeri a lovát, s még nem kötött vele szövetséget. Akkor pedig jobb, ha nem is ül rá addig, amíg nem tisztázódnak a szerepek. Ha viszont eljutottunk oda, hogy képesek vagyunk egy-egy esés körülményeit kielemezni, akkor a kezünkbe került a megoldás kulcsa. Az esés ugyanis nem az által kerüljük el, hogy megtanulunk nagyon biztosan ülni a nyeregben. Mert, ahogy mondani szokták, nem az a jó lovas, akit nem tud ledobni a ló, hanem az, akit nem akar. Persze a biztos ülés fontos, hiszen bármilyen nyugodt is a lovunk, bármilyen jó az összhang, mindig adódhat olyan váratlan helyzet, amiben megugrik a ló vagy tesz valami nem kívánatos mozdulatot. Jó, ha ilyenkor fönn tudunk maradni a hátán.

 Ha valaki még oktatóval, vezetővel lovagol, ragaszkodjon ahhoz, hogy az oktatója adjon magyarázatot az esésekre. Ne fogadjunk el semmilyen általános választ, olyanokat, hogy „agyas a ló”, meg „rájött a hoppáré”. Pláne ne olyat, hogy „szemétkedik”. Az esésnek, illetve az azt kiváltó bakolásnak, megugrásnak, elrohanásnak mindig egészen konkrét oka van, amitől világos, hogy miért pont akkor és ott történt a dolog, ahol történt. Ha az lenne a magyarázat, hogy „agyas a ló”, hát az akkor is agyas volt, amikor még fönn ültünk a nyeregben. Ha tehát az oktatónktól nem kapunk választ, el kell gondolkodnunk azon, hogy jó helyre járunk-e lovagolni.

 De mi lehet konkrét oka annak, hogy a ló „ledob” valakit a nyeregből?

Először is tisztázzuk, hogy ez nagyon ritka. Többnyire nem arról van szó, hogy a ló le akarja dobni a lovasát, hanem arról, hogy olyan helyzetbe kerül, amitől szabadulni igyekszik, vagy ami olyan akciót vált ki belőle (pl. kirúg), amit nem tudunk kiülni.

Nagyjából a következő okokat érdemes sorra vennünk:

 

  • Fizikai fájdalom. Ezt okozhatja mozgásszervi betegség, sérülés, egy rossz nyereg, durva zablahasználat, esetleg darázscsípés vagy ilyesmi. De okozhat fájdalmat illetve kellemetlenséget a nyeregben mereven pattogó lovas. Ha nem is fizikai fájdalmat, de frusztrációt okozhatunk ellentétes, értelmezhetetlen jelzésekkel is.

  • Hirtelen felbukkanó, ijesztő jelenség. Terepen lehet egy váratlanul fölbukkanó tárgy (elszórt hulladék, ruhadarab, nylonzacskó stb), erdei vad, fölröppenő madár (pl. fácán), de néha még a saját árnyékuktól is képesek megriadni a lovak, ha váratlanul kerül a szemük elé. De bőven akad ijesztő jelenség pályán vagy fedeles lovardában is. Érdekes módon az ismerős helyen egy szokatlan tárgy sokkal ijesztőbb számukra, mint bármi egy teljen idegen környezet bármilyen ingere.

  • Rossz emlék. A lovaknak híresen jó memóriájuk van, s ha egy helyhez, helyzethez, jelenséghez rossz emlékük kötődik, akár évekkel később is menekülési reakciót válthat ki belőlük, még akkor is, ha az eredeti ijedtség oka régen megszűnt.

  • A másik ló. Osztályban történő lovagláskor egy sárló kanca, vagy rosszul összeállított sorrend elég lehet ahhoz, hogy egy pillanat alatt fölboruljon a rend.

 

 Az első lehetőségre leginkább akkor kell gondolnunk, ha a többit kizártuk. Logikus lett volna ezért utoljára említeni. Mégis előre vettük, azért hogy ne felejtsük ki soha a számításból. A lovak ugyanis többnyire elrejtik a fájdalmukat. Mivel prédaállatok, nem célszerű jelezni a bajukat, hiszen azonnal kiszemelnék az ilyen állatot a ragadozók. Ha tehát az ember nem gondol ilyen lehetőségekre, az tragédiákhoz is vezethet (Ilyen esetet mesél Székely János Pálinkás című története).

 Akármelyik ok áll is fönn, tisztáznunk kell, hogyan orvosolhatjuk a bajt. Az ijedezés lehetőségét például sose lehet kiiktatni. De el lehet érni, hogy a ló reakciói mérsékeltek és kézben tarthatók legyenek. Ennek legjobb módja, ha fokozatosan egyre több, kezdetben ijesztő dologhoz szoktatjuk a lovunkat. Persze akárhány dologhoz szoktatjuk hozzá, mindig lesz valami új, ami még ismeretlen, amitől meg lehet ijedni. De a helyesen képzett ló, ha meg is ijed, nem fut ki a világból. Legföljebb megugrik egy kicsit, de jelzésünkre hamar megáll.

Hasonló a helyzet akkor is, ha valamihez rossz emléke kötődik a lónak. Csak annyival nehezebb, hogy a rosszat sose tudja egészen elfelejteni. Ezért fokozatos szoktatással meggyőzhetjük, hogy az adott hely vagy dolog már veszélytelen, de nem árt ezt a szoktatást időnként „átismételni”, mert a régi emlékek feltörhetnek a mélyből.

 Végezetül, van a leesésnek valami különös lélektana is. Gyakran megesik, hogy ha az ember egyensúlya bizonytalanná válik a ló hátán, egy darabig még küzd a fönnmaradásért. Aztán egyszer csak föladja, mert úgy érzi, hogy jobb most leesni, mint később esetleg rosszabb helyzetben. Vagy csak már nem hisz abban, hogy képes lesz fönnmaradni. Különösen az elrohanásos esések ilyenek. Hiszen attól, hogy vágtat a ló, még nem kellene leesnünk. A rémület, ami elfog ilyenkor minket, hogy kikerült a ló az ellenőrzésünk alól, megakadályoz abban, hogy reálisan mérlegeljük a helyzetet. Ráadásul a mi félelmünk tovább fokozza a ló ijedtségét, és már valami halálos katasztrófa lebeg a szemünk előtt. Milyen jól jön ilyenkor egy megváltó leesés. Az ilyen helyzetekben a fönnmaradás tehát nem elsősorban fizikai ügyesség kérdése, hanem lelki fegyelemé. De az ilyen típusú helyzetekre is igaz, hogy nem a fönnmaradás teszi a jó lovast, hanem az, ha nem kerülünk ilyen kalandokba. Ennek a kulcsa pedig a ló helyes képzése, ami messze túlmutat, az agyonszajkózott „kiképzési skála” fokozatain.  (Lásd a Kiképzési skála és a Természetes lókiképzés skálája  című írásainkat!)

Az Internet tele van lovas esésekről szóló képekkel és videókkal. Ezek közt igen előkelő helyet töltenek be a díjugratók, illetve általában az ugratással kapcsolatos esések.

A versenyhelyzet amúgy is stresszel jár. A lovak ugyan aligha tudják, hogy ők éppen versenyeznek, de a lovas izgalma bizonnyal átragad rájuk is.

Az ugrás meg amúgy se igazán természetes dolog a ló számára. Ugrik ugyan, ha kell, de azért a ló nem kenguru. A különféle színes akadályok pedig gyakran kiszámíthatatlanul hatnak rájuk. Aztán ha elvész a bizalom, akkor kedvesen "előre engedik" a lovast, menjen csak egyedül át az akadály fölött.

Kezdőlap > Írások >A lovasképzés nehézségei:  Lóról esés

Ami szigorúan "tilos", szerintem állatvédelmi bűncselekmény, a lóról való bármilyen leesés után a lovat tettlegesen bántalmazni.

A bántalmazás eleve nem fogadható el a kiképzés eszközeként. Ezen kívül pedig az ilyen "büntetés"  soha  nem érheti el a célját, mert a nem kívánt esemény és a rá adott reakció közötti idő hosszabb annál, semhogy a ló képes legyen a két dolgot összekapcsolni. (Ehhez kb. 3 másodperc állna rendelkezésünkre.)