Magyar Lovaskultúra


2014-10-02

 

Együttműködés és kényszerítés

 

A ló természeténél fogva együttműködő állat, ezért a ló mindenféle kényszerítése a lókiképzés átmeneti vagy tartós kudarca. A természetes lókiképzés pontosan attól és annyiban természetes, hogy a lovak természetes együttműködésére alapoz kikényszerített engedelmesség helyett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lehetséges a kiképzés során mindig, mindenféle kényszert elkerülni. A másik, gyakran használt kifejezés, az erőszakmentes lókiképzés sem azt jelenti, hogy soha semmilyen erőszakot nem alkalmazunk, hanem azt, hogy az erőszak nem lehet a tanítás, a kiképzés eszköze. A kényszerítés vagy az erőszak azonban nem azonos a durvasággal, főként nem a céltalan vagy értelmetlen durvasággal.


Nevezzük kényszerítésnek – az alkalmazott eszköztől függetlenül – mindazt, ami nem a ló beleegyezésével történik. Vegyünk egy példát: szlalomozni szeretnénk a pályán, éspedig lehetőleg szárhasználat nélkül, legföljebb indirekt szárral (a külső szárat a ló nyakára fektetjük, mire a ló a nyomás elől elhajolva a belső oldal felé fordul). Mondjuk elég jól megy a dolog, egészen addig, amíg a pályán meg nem jelenik egy másik ló. Ahogy elhalad mellettünk, a mi lovunk a finom jelzésekre fittyet hányva, ösztönének engedve követné a másik lovat. Ha ekkor a belső szárhoz nyúlva rábírjuk a lovat arra, hogy ne ösztönének, hanem nekünk engedelmeskedjen, akkor ez kényszerítés, bár fizikai értelemben nem erőszak, hiszen nem okoztunk fájdalmat. Lélektani értelemben azonban erőszak, mert saját akaratunkkal fölülírtuk lovunk akaratát. Vagyis az történt, hogy lovunk fölmondta az együttműködést, finom jelzéseinkre nem reagált, amire mi erősebb jelzéssel válaszoltunk. Azt hiszem, ez jó példája az átmeneti kudarcnak. Lehet, hogy két-három ismétlés után (ha mindig megtartjuk a fokozatosságot) már nem kell a belső szárhoz nyúlnunk, vagyis a ló elfogadja, hogy most nem a másik lovat követi, hanem ránk figyel. Nyilván nem is okos dolog lemondani erről az igazán finom kényszerítésről és engedni, hogy a ló a saját esze szerint bódorogjon a másik ló után.
 

De nem jól tesszük, ha úgy tekintjük, hogy ezzel a dolgot lerendeztük. A helyes út talán az, ha ezután változatos módokon igyekszünk elérni, hogy a lovunkkal való kapcsolatunkat tovább erősítsük, úgy, hogy legközelebb hasonló helyzetben ne is jelentkezzen ez a probléma.

Kezdőlap > Írások > A lovasképzés nehézségei: Együttműködés és kényszerítés

Sok vita folyik arról, mitől is természetes a természetes lovaglás, természetel lókiképzés.

Az itt olvasható írás "hangos" gondolkodás a kérdés egy sajátos megközelítéséről.

 

 

 

2014-10-04  

Érdekes megközelítés...


Én az utóbbi években - főként miután sok Bob Bailey cikket olvastam és a workshopjainak a videóit valamint az állatok tréningjéről szóló DVD-jét jó párszor végignéztem - hajlamos vagyok pusztán tanulási szempontból megközelíteni mindenféle tréninget. Tudom, hogy ezzel leegyszerűsítek összetett dolgokat, ami nem biztos, hogy jó, de az az előnye megvan ennek a megközelítésnek, hogy ki tudom kerülni az antropomorf megközelítés miatti eltévelygést, vagy az ellenkezőjét. :)


A ló, szerintem, igen jól érti a kényszert. Emiatt kiváló alanya a negatív megerősítés elvén működő tréning technikáknak. Kapja a kellemetlen ingert, az elől igyekszik kitérni, amint kitér békén van hagyva. Bingo!  A kellemetlen inger nem feltétlenül kell nagyon ijesztő vagy fájdalmas legyen. 


Nem azt szeretném mondani,hogy nem fontos a korai szocializáció, a környezeti ingerekhez való hozzászoktatás, az emberrel való jó viszony kialakítása, és így tovább. Csak annyit, hogy tréning szempontból szerintem a ló roppant egyszerű eset.

Na most, mielőtt itt a csoportban található remek lókiképzők nekem esnének a fentiek miatt, rögtön azt is idetenném, hogy a jó érzékű tréner keze alatt úgy nevelkedik fel egy egyed, hogy szinte észre sem veszi (mármint  a ló, de a nem tudatos, "csak" tehetséges tréner sem :) ), hogy milliószor van "negatívan megerősítve" a jószág, mire kész hátasló vagy bármilyen más célú ló válik belőle.


Aztán még valami.

Egy adott tréner azoknak a technikáknak, amelyeket alkalmaz, adhat egy sajátos elnevezést (pld. Join Up), ami az ő világnézetének a legjobban megfelel, és amelyekkel a maga számára és annak a közegnek a számára akikkel hasonlóan gondolkozik a világról és a lókiképzésről, közérthetően ki tudja fejezni azt, hogy egy-egy technika mire jó. Ez így teljesen renden is van. Így alakulnak ki  különböző iskolák. 


Ám a sajátos elnevezést kapott technika mögött nem baj ha tudja az adott tréner, hogy esetleg egy ismert tanulási mechanizmus van. Ez azért fontos szerintem, mert akkor kevésbé esik bele abba a hibába, hogy elkezdi elhinni, hogy a sajátosan elnevezett technikai gyűjteményére épített rendszere egy kivételesen új megközelítése az állattal való foglalkozásnak, és minden eddigi tréner és iskola elavult, durva és dilettáns...


Egyébként az a tapasztalatom, hogy a durva trénerek durvák maradnak akkor is ha "természetesek"... :)

 

 

Gruber János

2014-10-07

 

A negatív megerősítés valóban mindennapos és valószínűleg nem is nélkülözhető eszköze a lókiképzésnek. A "kényszerítés" szó fenti önkényes értelmezését azonban nem szabad félreérteni. Pusztán arról van szó, hogy megkeressük azt a pillanatot, amikor az együttműködés átbillen engedelmességbe. Ez pedig független a közben használt jelektől. Súlyos tévedés lenne a fenti példa kapcsán azt hinni, hogy a belső szár húzása = kényszerítés. Ez csupán egy jel, amihez jelentést az a mód kapcsol, ahogyan a jelet használjuk. Ha valaki úgy építi föl saját jelrendszerét, hogy a belső szár húzása egyszerűen kanyarodást jelenti, akkor ebben semmiféle kényszerítés nincs. A példánkban említett történést antropomorf módon párbeszédre fordítjuk, akkor a dolog valahogy így néz ki:

    

     LOVAS: (Külső, indirekt szár)  -Kérlek fordulj jobbra!

     LÓ: (balra fordul) - Inkább arra menjünk!

     LOVAS: (Belső, direkt szár meghúzása) - Nem, az legyen, amit én akarok!

     LÓ: (Jobbra fordul) - Na jó, ha annyira ragaszkodsz hozzá, legyen tiéd a nagyobb rakás...

 

Bár az ilyen, emberi nyelvre történő lefordítás mindig jelentősen torzítja a valódi történéseket, mégis érzékelteti talán, amiről szó van. Azt mondják a kezdő lovas az után korrigál, hogy a ló valamit hibázott. A gyakorlott lovas abban a pillanatban korrigál, amikor a ló hibázik. A jó lovas nem engedi a lovat hibázni. Talán ez is túlzás, egyrészt mert csak merően emberi szempontból lehet arról beszélni, hogy ilyenkor a ló hibázik, másrészt a "nem engedi hibázni" olyan dresszúrát sejtet, ami a lónak aligha lehet kellemes. (Nem érdekes, hogy angolul és németül a díjlovaglás dressage-nak, Dressur-nak mondják?) De azért van ebben valami: a kapcsolat olyan minőségére törekedni, ahol a ló figyelme teljesen ránk irányul, s nem jut eszébe kivonni magát az együttműködésből.  

2014-10-12

Amikor megfordul a kényszer...

 

"És néha magam is kényszerítenem kell, hogy egyáltalán kocsiba üljek kimenni a lovamhoz (de lehet mondani "oda taszít a muszáj is"), és a lovam is menekül, mikor látja, hogy csak kényszerűségből vagyok ott, és kényszerítem a lábaim, hogy a ló után menjek, és ha sikerül elkapnom (persze mindig sikerül, mert Ő kezd "Join Up-ot játszani) újabb kényszer a lóraülés (lovam ellép, mikor emelem a lábam a kengyel felé, nehéz átemelnem a lában a nyereg fölött), ha kényszeredetten sikerül a hideg nyeregbe huppannom, kétségbe-esetten elkezd legelni és egy tapodtat sem hajlandó arrébb menni, mert kínlódás az egész, aztán újabb kényszer után (nagy nehezen felhúzom a fejét, nyomom az oldalát, hogy mozduljunk már meg) sikerül elindulnunk, de látom a lovacskámon is, hogy csak kényszerből cipel és nekem is darabos felvennem a lépést, na de aztán, ha nagy nehezen elindultunk és már összerázódtunk, egyszercsak hátranéz rám, hogy "na, akkor mi lesz ma?" na, olyankor aztán muszáj átölelnem a nyakát, megvakarásznom a szügye tájékát, amit annyira szeret, és elönti a fejemet a langymeleg, hogy minden előző kényszerítés megérte és miután felevickéltünk a dombtetőre mindketten mosolyogva nézünk a messzeségbe ...

Nos, kb. ezek jutottak az eszembe, mikor még először olvastam a cikked "

 

Szűcs Antal dr