1. ábra

A "három pontos hajlításkor a lovas a belső szárat meghúzza, belső lábával a hevederen vagy valamivel előtte "megtámasztja" a ló vállát, külső lábával a heveder mögött megtámasztja a ló farát. A szárhúzás hatására a külső oldali izmok reflexesen megfeszülnek, és éppen ellene dolgoznak a kívánt hajlításnak. A szár azonban megakadályozza, hogy a ló nyaka kiegyenesedjen, ezért a fara fog az izom-összehúzódás hatására kifelé, a hajlítással ellentétes oldalra kitérni.

2. ábra

A lovas a belső oldalra helyezett testsúly, a külső válra gyakorolt nyomás és a nyak külső oldalára fektetett szár (indirekt szárhatás) segítsével éri el, hogy a ló meghajlítsa saját magát. Ehhez a hajlítás szerinti belső oldali izomzatának kell megfeszülnie.

Ebben a helyzetben a ló fara nem tér ki a külső oldal felé, mivel a belső oldalon feszülő izmok a lovat teljes hosszában hajlítják. (A teljes hosszban egyenletes ívű hajlítás ugyan illúzió, aminek anatómai akadályai vannak, de a belső oldali izmok a ló teljes hosszábban meg tudnak feszülni.)

Az itt leírt magyarázat a ló farának kiesésével kapcsolatos problémára a saját elgondolásom, és nyilvánvalóan ellenőrzésre szorul.

Egyelőre számomra teljesen logikusnak tűnik, de szívesen veszek bármilyen ellenérvet, más megfontolást, és persze megerősítést is.

 

A kapcsolatot

>> itt <<

lehet fölvenni. 

 

2016-02-26 

Miért „esik ki" a ló fara?

 

Kezdő lovasként azt tanították nekünk, hogy a fordulatok lovaglásakor a külső lábunkat hátrább visszük, és „megtámasztjuk” a ló hátulját, mert különben „kiesik a fara”. Ez is azon dolgok közé tartozott, amiket sehogyan sem voltam képes megérteni. Valamiért úgy gondoltam, hogy a ló nélkülem is egészen jól tud fordulni, és ha nem ül rajta senki, akkor sem esik ki a fara sehova. Azt is olvastam valahol, hogy a fordulathoz meg kell hajlítani a lovat, és ezt úgy tesszük, mintha mondjuk egy műanyag vonalzót akarnák meghajlítani három ujjal: a két végén hajlítás irányába nyomjuk, a közepén pedig belülről ellentartunk. A lovon a kissé előbbre helyezett belső láb képezi az ellentartást, elöl a szár belső oldalon húzza a ló fejét, a külső láb pedig hátulról nyomja a farát. Nevezzük ezt három pontos hajlításnak.

Ez logikusnak tűnt, de valahogy nem igazán tetszett nekem, hogy a lovat ily módon belepréseljük egy sablonba – de akkor még nem tudtam, hogy mi lenne a jó megoldás. Sem az oktatóink, sem az akkoriban olvasott könyvek például nemigen tettek említést a testsúly szerepéről, a külső indirekt szárhatásról nem is beszélve.

Éveknek kellett eltelnie, amíg rájöttem, hogy a szár nem arra való, hogy azzal hajlítgassuk a lovat, mint egy marionett bábut. A lónak saját magának kell meghajlítania magát, a szárral legföljebb a kívánt irányt és mértéket kell megmutatnunk. (Milyen jó lenne, ha a gyakorlatban is mindig képes lennék követni ezt az elvet!)

Ennek nyomán azt hiszem, sikerült rájönnöm arra, hogy a lovas nélkül szabadon mozgó ló fara miért nem esik ki sose, és miért alakult ki az a nézet, hogy a lovasnak a lábával kell ezt megakadályoznia. A dolog nyitja épp a szárhúzásban van. Megpróbálom két rajz segítségével megvilágítani a kérdést.

Az első rajz a „klasszikus”, azaz átlagos lovasiskolai esetet mutatja. A lovat a belső szár húzásával hajlítja be a lovas, ezt illusztrálja a piros nyíl a ló nyakának bal oldalán. A két kék nyíl a lovas lábaival gyakorolt nyomást jelzi. Ebben a helyzetben a szárhúzás miatt a ló reflexesen ellentart, vagyis a gerincoszlop külső oldalán lévő izmok fognak megfeszülni (lásd a szembe mutató nyilakat a ló gerincétől jobbra) Mivel a szár nem enged, a feszülés ellenére sem tud a ló kiegyenesedni, aminek egész pontosan az lehet az egyetlen következménye, hogy a ló fara kifelé fordul (kettős nyíl a ló faránál jobb oldalon.

Próbáljunk meg most a belső szár húzása nélkül fordulatot lovagolni, mondjuk balra. Ehhez először is a súlypontunkat kell kissé balra helyezni. Ha ez nem elég, akkor a külső oldalon a ló vállára nyomást gyakorlunk úgy, hogy egyszerűen a kengyelben elfordítjuk a lábunkat, a sarkunkat befelé nyomva. (Ezt jelzi a második ábrán a zöld nyíl a ló jobb vállánál. Ha még ez sem elég, akkor a külső szárral a ló nyakára nyomást gyakorlunk (indirekt szárhatás) úgy, hogy öklünket a belső oldal felé mozdítjuk a szár meghúzása nélkül. (Zöld nyíl a ló nyakánál.) Ezekre a jelekre a ló saját maga fogja meghajlítani magát, vagyis a gerincoszlop belső (esetünkben bal) oldalán levő izomzat húzódik össze (piros, szembe mutató nyilak) A zöld nyíl a ló nyakánál azt jelzi, hogy a ló saját maga mozdul a kívánt irányba. Ha a fordulatot így hajtjuk végre, akkor elképzelhetetlen, hogy a ló fara kiessen, mert egész egyszerűen nincs olyan hatás, amely ezt eredményezné.

Ha most valaki azt kérdezné, hogy de mi van akkor, ha a ló mindezen jelzések ellenére csak azért se hajlítja meg magát, akkor először is visszakérdezek: mi van akkor, ha a ló megunja, hogy marionett bábuként rángatjuk ide-oda? Mert akkor az van, hogy a ló felfeszül, ideges lesz, elrohan, netán kibakol. Ha pedig a testsúly – külső láb – külső szár hatására a ló mégsem hajlik meg, illetve nem fordul a kívánt irányba, akkor még mindig ott van tartalékban a belső szár, amivel egyszeri, határozott, impulzusszerű jelzést tudunk adni. Ez azonban már korrekciós beavatkozás. És ha még ez sem elég? Nos, akkor alighanem le kell szállni a lóról, és újra kezdeni mindent az alapoktól, mert valamit elrontottunk.

Nem állítom, hogy a „három pontos hajlítás” soha nem alkalmazható módszer. A lovaglásban nem okos dolog merev szabályokhoz ragaszkodni. Tökéletes ló sem létezik, és tökéletes lovas sem – ezért olykor kényszermegoldásokhoz kell folyamodnunk. Aligha szolgálja azonban a harmonikus lovaglást, ha a kényszermegoldásokból lesz főszabály.

Kezdőlap > Írások >A lovasképzés nehézségei:  Miért "esik ki" a ló fara?