Magyar Lovaskultúra


2016-04-08

 

A lovas három fő erénye

 

1. rész A következetesség 

 

Erre a három erényre, a következetességre, a türelemre és a határozottságra minden lovasnak szüksége van. Tévedés azonban azt hinni, hogy a ló vagy a lovaglás magától képes fejleszteni ezeket. A lovaglás lehetőséget teremt a gyakorlásukra, a ló pedig világos visszajelzést ad, hogy mennyire haladtunk, de mindez csak akkor működik, ha a lovas akar gyarapodni ezekben az erényekben.

 

A következetesség magától értetődően, jelenti azt, hogy ugyanazt a dolgot mindig ugyanúgy csináljuk, hogy egyféle jelhez egyféle jelentést társítunk. De ennél többet is jelent.

 

Bármilyen csodálatos lények ugyanis a lovak, azt azért látnunk kell, hogy a cselekvési paneljeik aránylag egyszerűek. Bonyolult, összetett dolgokkal nem foglalkoznak: vagy legelnek, vagy menekülnek, vagy párosodnak vagy pihennek, nagy ritkán verekszenek. Persze mindezt nem ilyen egyszerűen, de sokkal több dologgal tulajdonképpen nem kell foglalkozzanak. Nem szőnek bonyolult terveket a jövőre nézve, viszont amit elterveztek, azon – épp az ügyek egyszerűsége okán – ritkán kell változtatniuk.

 

A ló sose kapkod, s amit egyszer a fejébe vett, azon nem könnyen változtat. Nos ez az a fajta következetesség („csak az ökör következetes”) amit nekünk tanulni kell, nekem legalábbis biztosan. Persze nem abban az értelemben, hogy a beláthatóan rossz döntéseinkhez is körömszakadtig, makacsul ragaszkodjunk – mert ez nem erény, hanem butaság volna. Hanem abban az értelemben, hogy mi se kapkodjunk, ne változtassunk a szándékunkon pillanatról pillanatra. Miért is? Egyszerűen azért, mert a hebrencs természetű vezetőt senki se követi szívesen.

 

Szórakozott alkat lévén nekem például ez komoly kihívás. Mondok példát. Kihozom a legelőről a lovat, lepucolom, fölnyergelem és elindulok vele a pályára. Az ötödik lépés után eszembe jut, hogy pálcát is akartam vinni, tehát megállok, visszafordulok. Fölkapom a pálcát, és megyek ki megint. Félúton eszembe jut, hogy elfelejtettem bezárni a nyergest. Megint vissza az egész... nem folytatom.

 

Ez a legkevésbé sem lószerű viselkedés, a lovak egyszerűen nem ilyenek. Ha egy ló eltökélte, hogy leballag az itatóhoz, akkor le is megy. (Többnyire. Meg ha nem lép fel kényszerítő körülmény.)

Az az ide-oda rángatás, a megkezdett de végig nem vitt akciók sora nem hat jól a lóra, éppenséggel rombolja a belénk vetett „bizalmát” vagyis azt a hajlandóságát, hogy elfogadja az irányításunkat. Ha tehát belefogtunk egy feladatba, csináljuk is végig. Még akkor is, ha közben rájövünk, hogy nem is ezt akartuk, vagy hogy van ennél jobb ötletünk is.

 

"Emberré tesz a ló" - szokták sokan idézni Jókai Mórt - alaposan félreértve nemcsak az eredeti szöveget, hanem a ló "nevelő" szerepét is.

Az eredeti szövegben ugyanis - ez a szövegkörnyezetből derül ki -, pusztán arról van szó, hogy aki lovon ül, annak mindjárt becsülete van, ha mégoly hitvány ember is. De most nem is ez a lényeg. A lóval való foglakozás, a lovaglás jellemfejlesztő erejéről sokan és sokszor beszélnek. Való igaz, a helyes lóhoz állás megkövetel bizonyos magatartást, bizonyos jellembeli képességeket. De a lovak nem kényszerítik ki mindezt belőlünk , még kevésbé képesek valami misztikus hatás révén erényessé varázsolni bennünket. Legföljebb diszkrét, de határozott negatív visszajelzést kapunk, ha nem igyekszünk jellemhibáinkon úrrá lenni. Ami igaz, igaz, a hibák palástolása nemsokat ér - ez kétségtelenül a lovak érdeme: átlátnak rajtunk, mint a szitán.

 

Az itt olvasható írásban három fontos, a lovagláshoz nélkülözhetetlen jellemvonás példáján megpróbálom megmutatni, hogyan is hat ránk a lovaglás - ha engedjük, hogy hasson.

Kezdőlap > Írások > A lovasképzés nehézségei: A lovas három fő erénye

2016-04-21

2. rész

A türelem 

 

A türelem alighanem minden lovas erények királya. Ugyanakkor a türelem olyasvalami, ami a mai embernek igencsak nehezére esik. Ostoba módon próbálunk versenyt futni az idővel. Aki előbb értesül, elébb ér oda, az a nyertes. Mindegy miről, mindegy hova – a lényeg, hogy soha nincs időnk semmire, mert ha valamire időt szánunk, mindig lemaradunk valami másról – így fecséreljük el oly sokszor fölöslegesen azt a kevés időt, ami szabva van számunkra. Csakhogy a lovaknak egészen más az időszámítása. Hallatlan gyorsak tudnak lenni – ha kell. Sokkal gyorsabbak nálunk. De eredeti viszonyaik közt ez jószerével csak a veszély elől való menekülésre korlátozódik. A lovasnak ezért le kell lassítania magát, már csak azért is, mert a kapkodás a lovak számára szinte egyenlő a veszélyérzettel. A lassítás nem egyszerűen, sőt nem is elsősorban azt jelenti, hogy mozdulatainkat lefékezzük, a belső óránkat, időérzékünket kell takarékra tenni.

 

A türelem első lépcsőfoka, hogy bármit akarunk, bármibe fogunk bele, azt előre jelezzük. Ezt a kezdő lovasoknak is szokták tanítani, pl. hogy az ügetés vagy vágta megkezdése előtt fogjunk rövidebb szárat, ezzel jelezve a lónak, hogy most valami következik. (Hogy épp a szárrövidítés mikor helyes vagy mikor szükséges, és mikor nem – az most mást kérdés). A gyakorlás és összeszokás révén azonban erre egyre kevesebb szükség lesz arra, hogy tudatosan figyelmeztető jeleket küldjünk. A lovunk idővel már a rezdüléseinkből tudni fogja, mi következik.

A türelem második lépcsőfoka, hogy időt hagyunk a lónak arra, hogy egy-egy jelzésünket földolgozza, értelmezze. Ez már nehezebb dió. A lókiképzés egyik megközelítése, hogy mindig a gyenge ingerrel kezdünk, és fokozatosan erősítünk, amíg a ló nem reagál. Igen ám, de mennyit kell várnunk a következő fokozat előtt? Ha túl keveset, akkor a ló azért nem fog reagálni, mert mire épp belefogna, megzavarjuk a következő ingerrel. Ha túl sokat, akkor a korábbi gyengébb jelet nem fogja tudni összekapcsolni az erősebbel, és nem tanulja meg, hogy az erősebb ingert azzal kerülheti el, ha már a gyengébbre is reagál. Ha abból indulunk ki, hogy az asszociatív tanuláshoz a rövid távú memóriában kell „összetalálkoznia” a társítandó dolgoknak, akkor kb. három másodperc áll rendelkezésünkre. Nem is gondolná az ember, milyen hosszú idő három másodperc, amikor épp türelmetlenek vagyunk. Egy párszor érdemes lemérni. Az ennél időben távolabb eső események viszont nem fognak összekapcsolódni. De ez persze lovanként kissé eltérő lehet, tehát tapasztalat és beleérzés dolga, hogy mennyit várjunk a fokozatok között.

A másik megközelítés pont fordított: eszerint a nyers lónak erősebb jeleket adunk, azért, hogy biztosan és azonnal reagáljon, és azután fokozatosan gyengítjük a jelet a feladat ismétlése során. Ez is lehet jó, de ebben már valamiféle türelmetlenség van, elvárjuk, hogy a ló elsőre és azonnal a megfelelő választ adja. Ráadásul ebben az esetben nem az időközöket kell jó érzékkel eltalálnunk, hanem az elsőre alkalmazott inger nagyságát. Ez pedig talán még nehezebb. Ha túl nagy, akkor megijesztjük a lovat, ami nem a legjobb lelkiállapot a tanuláshoz. Ha pedig a szükségesnél gyengébb jelet adunk, akkor utóbb mégiscsak erősítenünk kell, fölborul az egész logika.

 

A türelem harmadik lépcsőfoka a képzési folyamat egészére vonatkozik. Talán ebben a legnehezebb a „lassan járj, tovább érsz” elvéhez tartani magunkat. Mégpedig mindezt elégedetlenség, feszültség nélkül – merthogy másként nem is ér semmit. Azt, hogy örömmel tudjuk fogadni a kis lépéseket, és bosszúság nélkül tudomásul venni, ha valamiben épp nem jutottunk előre – netán olykor visszaestünk – hát ez igazán nem könnyű. Pedig a kipréselt eredmény se tartós, se örömteli nem lesz. Ezt könnyű belátni – csak csinálni nehéz, nagyon nehéz.

Végül pedig a türelem szükségessége nem korlátozódik a kiképzés folyamatára. Bár a lovak is holtig tanulnak, azért amikor az ember úgy megy ki mondjuk terepre, hogy semmi mást nem akar, csak egy jót lovagolni, akkor nem gondol arra, hogy tulajdonképpen ilyenkor is „képezi” a lovát. Türelemre azonban ilyenkor is szüksége lehet. Egy-egy váratlan helyzetben időt adni a lónak, hogy mérlegelje a körülményeket, kivárni, amíg meggyőződik arról, hogy nincs veszélyben – ez bizony időt, türelmet igényel. Más kérdés, hogy ez általában hamarabb megoldódik, mintha erőltetve próbáljuk „átpréselni” a lovat valami vélt vagy valós veszedelmen. De ezt már sokan, sokszor elmondták. És még többen, és meg többször megszegjük.

Újdonságok:

 

2017-10-03

A carriere és a lovas ábrázolások

 

2017-09-22

Hamza Viki levele

 

2017-09-17

Ördögtől való?

Andics Bernadett a zabláról

 

2017-09-13

Milyen a lovam?

 

2017-09-11

A magyar lovaglóstílus

 

2017-07-23

Endrődy a ferdeségről

 

201-07-19

Zselici túranapló

 

2017-05-22

Párhuzamok és találkozások

 

2017-05-24

Egyensúly-zavar

 

2017-05-15

Játék az egyensúllyal - dinamikus egyensúly

 

2017-04-18

Játék az egyensúllyal

Az egyensúly szerepe a lovaglásban

 

2017-03-20

Okság és oktalanság

A  lovak nem kívánatos viselkedéséről

 

2017-03-02

Rejtett "érzékszervünk"

A mozgáskoordinációról lovas szemmel

 

2017-02-26

Miért "esik ki" a ló fara?

A fordulatok lovaglásáról 

Valamiért úgy gondoltam, hogy a ló nélkülem is egészen jól tud fordulni

 

2017-02-18

FELHÍVÁS!

Történelmi lovas zarándoklat

 

2017-02-04

Széchényi Dénes öröksége 13.

Befejező rész: A kedvtelési lovas