Magyar Lovaskultúra


2013-09-04

Az első vágta

 

Sokszor bukkan föl különféle fórumokon és blogokon a kérdés: hogyan is kell vágtába ugratni a lovat? Nemcsak azért van ez, mert az ide vonatkozó leírások a lovas könyvekben és lovas oldalakon gyakorlatilag használhatatlanok. A vágtató ló puszta látványa is felelemelő és hátborzongató. Amikor a kezdő lovas elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor életében először vágtat,  mintha aki valami meredek hegy tövébe ért volna. Vágyik följutni a tetejébe, de el nem tudja képzelni, hogy ez lehetséges.

Ráadásul - ez meggyőződésem  - a lovak fölmérik, hogy mire képes a lovasuk, s ha még nem tartják "vágtaérettnek", akkor hajlamosak nem vágtázni alatta.

 

Néhány barátunk vállalkozott rá, hogy leírja élete első - vagy egyik első vágta-élményét. Ezek a beszámolók igen tanulságosak, azoknak is, akik már rég túlvannak az első élményeken, s főképp azoknak, akik kezdő lovasokkal foglalkoznak.

Reméljük, idővel tovább szaporodnak ezek a beszámolók, bármely olvasónktól, ismeretlenül is szívesen fogadunk ilyen írást, ha elküldi a kapcsolat@@magyar-lovaskultura.hu címre, alkalmasint közzé is tesszük.  (Garanciát azért nem vállalunk rá.)

 

MEGVOLT AZ ELSŐ VÁGTÁM!!!! 

Újabb álom kipipálva! Még most is teljesen fel vagyok pörögve. Persze még csak futószáron, de ez mit sem von le az örömömből.


 

Éreztem én, hogy van valami a levegőben, mert feltűnt, hogy nagyon figyelve vagyok. Nincs ez másként persze máskor sem, csak nem ilyen szúrós szemekkel.:-) Csinálgattam a programot, követtem az utasításokat, léptettem, könnyített ügetés, tanügetés, irányváltások, forgások, járóiskola stb.

 Aztán jött az, hogy: - "Gyere be középre futószárra! Vágtázunk egyet".- Rögtön fülig ért a szám, annyira vártam már, tudták ezt ők is, hiszen ez lesz majdan a "fő jármód" ahhoz amire készülök ugye [lovasíjászat]. Leszálltam, és néztem a lovat ahogy körbevágtat minket, miközben megbeszéltük a mitéshogyantokat. Ez amúgy jó kis ráhangolódás is volt, nem álltam még így, hogy egy ekkora állat szűk körben, ilyen iramban rohanjon körülöttem. Rendkívüli ilyen szögből figyelni ezt a gyönyörű állatot! Hamar el is szédültem, tisztelet azoknak az oktatóknak akik ezt órákig bírják! Magamba néztem egy pillanatra, mert éreztem, hogy nagyon ver a szívem, de csak izgatottságot találtam, bizonytalanságnak nyoma sem volt. Ennek nagyon megörültem, aztán a ló megállt, én szépen felültem rá és rögtön elbizonytalanodtam.... Akkor mit is? Hogyan?

 -"Szoríts rendesen!"- Rendben. Szorítok. Megmarkolom a nyerget és úgy rágyógyultam, hogy feszítővassal sem szedett volna le senki, még azzal is kapaszkodtam ami a férfit férfivá teszi. Na mondom, ennyit az ellazulásról. Sebaj, kezdésnek elmegy. Mit is mondott? Ja igen, két kör tanügetés aztán a harmadikban beugratja vágtába. Aztán szépen el is fogyott a bevezető két kör....


 

 Teljesen beszűkült a látóterem, szabályosan csőlátásom lett. Na, nem a sebesség volt akkora, valószínűleg a pillanatnyi ijedtség válthatta ki a jelenséget. Rengeteg inger egyszerre, éreztem szemből a menetszelet, a kobak még rá is tett egy lapáttal a felerősödő a zúgásával. Őszintén megvallom, nagyon vártam mikor lesz vége az elsőre megbeszélt egy körnek. Ráadásul végig kifelé néztem és ez sem igazán hasznos. Mit tagadjam, ijesztő volt kicsit, igaz a ló is úgy döntött, hogy megadja az alkalomnak kijáró tiszteletet és kényelmes munkavágta helyett, amit valószínűleg csak beetetésnek szánt, egy meglehetősen tempósra vett fajtával örvendeztetett meg, rendesen be kellett dőljek. Kőkemény néhány másodperc volt, és ezek mennyire hosszúnak tudnak tűnni egyenként is...

 Nna nincs vész, most már tudom mire számítsak, megvolt a tűzkeresztség.  Már nem görcsöltem, hátrébb is dőltem, előre-befelé fordítottam a fejem. Megtapasztaltam az ütemet, hogy hogyan érkezek a nyeregbe stb. Kitisztítottam az elmém (na jó: megpróbáltam), felszívtam magam és vártam a következő vágtát.

 Tanügetés, vágta parancs és indul. Most már rendben van, helyére kerültek a dolgok, ez a menet inkább a tartás tudatosításáról szólt, ez is letisztult, most már kifelé is tudok nézni a fejemből, ráadásul még jó irányba is. Szóval így és így, aham, oké. Külső visszajelzés sincs, látja rajtam, hogy "dolgozom". Jöhet a kövi.

 Most már kezdek ráérezni a ritmusra.  -"Alakul"- erre jutottam én is. -"Gyerünk tovább!"-

És megtörtént! Immár felszabadultan, zökkenőmentesen átváltottam és erőből rám rontott az érzés, ÉLVEZEM! A vigyorgás megint kiült az arcomra -"Most jó!"- De még milyen jó! - gondoltam. Ott és akkor olyan érzés töltött el, mintha szárnyat kaptam volna. Várom, nagyon várom a következő órát, mert ez már rendszeres levezetés lesz ezentúl és nekem ebből semennyi sem elég!

Leszálltam és megköszöntem ahogy szoktam, de most a vágtát külön is, mert ha valaki szerepet vállal abban, hogy egyik álmunk a sok közül valóra váljon, annak kifejezzük hálánkat.

 

2013-09-03

Zoli              

Válaszok Zolinak:

 

Kedves Zoli!

Gratulálunk az első vágtához! Az íráshoz meg külön, mert nagyon híven, nagyon érzékletesen tükrözi azt, amit körülbelül valamennyien átéltünk az első vágta alkalmával. Lehet, hogy - ha hozzájárulsz - egyszer föl is teszem a honlapra, alaposan kielemezve, mert nagyon tanulságos.

Azt hiszem, mostmár te is kezded érezni, miért van az, hogy a vágtató ló az űrhajók és szuperszonukus repülőgépek korában is a sebesség fölülmúlhatatlan szimbóluma. Az is kiderül a soraidból, hogy átestél azon a kritikus ponton, ami előtt a vágta valami félelemetes dolog, s ami után egyfelől mámorító, másfelől a világ legtermészetesebb érzése. Ugyanilyen krízis lesz majd az első szőrén vágta. Az ember azt hiszi, hogy majd csak túléli valahogy, sörénybe kapaszkodva. Aztán keresztet vet, imádkozik vagy káromkodik - kiki hite szerint - és beugratja a lovat. És akkor rájön, hogy vicc az egész.

Aztán sok-sok vágtázás után egyszer kimész a lovakhoz, felülsz, és kisétálsz terepre. Lehet, hogy csúszós sár lesz, amikor csak lépésben lehet közlekedni. Lehet, hogy a lovadnak lesz valami gondja, ami miatt nem lehet vágtázni vele. Lehet, hogy csak épp furcsa hangulatban leszel. Lényeg, hogy egy-két órán át csak lépésben ballagtok. Visszaérkezel, és azt mondod magadban: ilyen jót rég nem lovagoltam. - Ez ugye most eléggé elképzelhetetlen.  Majd gondolj rám, amikor átéled ezt az élményt :).

 

Gyurka

Nagyon tetszik a Zoli írása is, és legalább annyira Gyurka a tiéd is! Teljesen beleéltem magamat én is most olvasás közben a vágtába, és nekem vannak hasonló élményeim a terepen sétálással kapcsolatban, és a szőrén üléssel is :o)

Juhééééé!!!

 

Gruber János

Az első osztály vágtámra nem emlékszem pontosan, de az kristály tisztán előttem van, és valóban mámorító érzés volt, amikor először vágtáztam terepen (az anyácsapusztai lovarda tulajdonosa szerint ez narkó-hát nem tudom, mert azt nem ismerem, de hogy kimondhatatlanul csodás érzés, az biztos) a Lavina nevű almás-deres kancán. Napraforgó mezők között, ragyogó napsütésben szaladtunk, úgy éreztem, nagyon sokat, közben kanyar is volt, és Lavina símán, elegánsan vette a kanyarokat. Amikor hazatértünk a terepről úgy éreztem, mintha egy elvarázsolt világból léptem volna vissza a valóságba. Máig őszinte hálát érzek az oktató-túravezetőnk, Puskás Attila és természetesen Lavina iránt, mert akkor, ott először segítettek hozzá ehhez a csodálatos érzéshez. Ezek örökre megmaradnak.

Az viszont érdekes, hogy a legtöbb vágta mai napig hihetetlenül jó érzés.

A hétvégén Kesztölcről hazajövet is sokat vágtáztunk, mert sietnünk is kellett, csaknem minden alkalom csodás érzés volt. Hárman vágtáztunk teljes összhangban egymással és a lovainkkal Az együttműködő, és engem "alázatosan szolgáló", engem haza röpítő ló mindig tiszteletet ébreszt bennem.   

 

2013-09-04

Margit        

 

Az életem első vágtája Tunézia Nabel város csodálatos fehér tengerpartján egy szürke arab telivér herélten esett meg.

- Alig pár napja ültem először lovon, mikor oktatóm egy reggel csak egy vezeték lóval érkezett. Majd mondta - ma egyedi oktatás lesz. Reggel 6 kor csodálatos a tenger, senki nincs a parton, minden nyugodt és tiszta, a víz áttetsző és millió apró élőlény apró teste lebeg a vízben. A ló akit kaptam Krisztin névre hallgatott, egy pej arab kanca. Kettesben egész más volt a lovaglás mint az előző napokon, amikor 16 loval voltunk egy csapatban. Alig hagytuk el az üdülő területet, amikor oktatóm mondta ügessünk, szépen haladtak a lovak a maguk tempójában. Segítséget nem használtam, hisz nem is tudtam a létezésükről, csak az oktatóm lovát követte a lovam. Kérdezte az oktatóm, van e kedvem vágtázni, pár szóban megpróbálta angolul elmagyarázni mit kéne tennem, aztán elindult. Krisztinnek esze ágában nem volt vágtázni, olyan hosszan nyújtotta az ügetést ahogyan tudta. Az oktatóm ekkor megállt és átadta az ő lovát, a szürke heréltet, akinek nem tudtam a nevét megjegyezni, mert valami arab szó volt. Krisztin alatta azonnal megindult, most a kis szürke nem vágtázott, az oktatóm kérte fogjam egy kézbe a szárakat és a ló nyakát két oldalt csapva vele hajtsam a lovat, no ez bevált és már futottunk is. Semilyen félelem, bizonytalanság nem volt bennem. Angol nyeregbe ülve, teljesen szabadon, a szárakat egy kézben tartva szálltam a széllel.

 - Hunyátok be a szemeteket és képzeljétek el milyen élmény a homokban futni szembe a széllel, majd bele bele szaladni a vízbe. Olyan érzés mint valami kellemes zuhany és mégis mámorító.

 

Nekem ilyen volt az első vágtám, soha nem fogom elfelejteni.

2013-09-04

 

Csikasz             

Magam már nem emlékszem, mikor vágtáztam először. Na jó: fogalmazzunk szerényebben: mikor vágtázott először ló alattam.

Mert az első vágtákat még nem maga csinálja az ember. Emlékszem egy régi tereplovaglásra a Pécselyi medencében, ahol kisebb csapattal mentünk, s volt egy vágtaszakasz. Arra is emlékszem, hogy ott össze-vissza hánykolódtam a lovon. Sehogy sem voltam fölkészítve rá. Talán nem is volt igazán jó élmény.

Aztán sok évi szünet után, ismét a Balaton-fölvidéken egy tereplovaglás végén körbeügettük a focipályát. S az én lovam beugrott vágtába - amit jószerével észre se vettem, csak a tempót sokaltam, s próbáltam visszavenni.

Aztán arra már jól emlékeszem, hogy bérlovasként mennyi kínlódás volt a vágta körül, főleg a feldelesben. Nem ugrik be, behúz középre a többihez, bakol, stb...

 

Ami azonban érdekes: mindezen gyötrelmek ellenére mindig vonzott a vágtázás lehetősége. Amikor csak alkalom volt rá, jelentkeztem: megpróbálom.

S lassan-lassan eljöttek azok a könnyed, mégis gyors és mégis kontrollált vágták, amikről a jobb oldali hasábban Margit is ír.

 

Kezdőlap > Írások >A lovasképzés nehézségei:  Az első vágta