Magyar Lovaskultúra


2015-03-05 

Gondolatok az egyensúlyról

 

Minden kicsit is igényes lovasképzéssel foglalkozó könyv, írás hosszasan taglalja az egyensúly kérdését, elmagyarázza, hogy a ló nyakának fel-le mozdulása hogyan viszi előbbre, vagy hátrább a ló testsúlyát, s hogy a lovas súlya, ülése hogyan hat pusztán súlyánál fogva a lóra.

Bevallom, eleinte kissé gyanakvó csodálkozással olvastam ezeket az írásokat. Gyanakvásom nem is alaptalan, ha figyelembe vesszük, hogy majd minden könyv kissé másként tárgyalja az egyensúly kérdését, ami pedig szín tiszta fizika, nem függhet irányzatoktól és divattól.

A fizika törvényei szerint az egyensúly mindaddig fönnáll, amíg az adott test (esetünkben a ló-lovas együttes) súlyvonala (vízszintes talajon a súlypontból a talajra húzott képzeletbeli merőleges vonal) az alátámasztási felületen – vagyis a ló négy lába által határolt négyszögön – áthalad. Ha azon kívül kerül, akkor a ló elveszíti egyensúlyát, és fölborul. Mindez egy helyben álló lóra érvényes így, ha mozgásban van, akkor a pillanatnyi gyorsulás-lassulás elképesztően elbonyolítja a dolgot, de most ettől tekintsünk el.

Csodálkozásom tárgya az, hogy a ló nyakának előre nyújtásával vagy fölemelésével súlypontját mindössze négy centiméterrel képes előbbre vagy hátrább vinni. Mivel első és hátsó lábai közt bő egy-másfél méter távolság van ez mindössze 3-4% os változást jelent. (Ugyanilyen arányban változik a teher megoszlása az első és hátsó lábakon.) Azt gondolná az ember, hogy ez olyan kicsi különbség, aminek nincs is érdemi hatása. S ez a kis különbség bírna a lovaglásban olyan rendkívüli jelentőséggel?  S a lovas testhelyzetének változása ugyancsak néhány centi lehet, a lovas súlya ötöde – tizede a lóénak. Ez megint oly minimális változást jelent, amiről nehéz elképzelni, hogy gyakorlati hatással bírjon a ló mozgására. Ezek a változások messze nem olyan mértékűek, hogy fizikai értelemben vett egyensúlyvesztést okozzanak.

A napokban azonban különös tapasztalásban volt részem. Mindnyájan tapasztalhattuk már, hogy ha az ember egyik kezében valami nehéz tárgyat cipel, akkor a másik oldali karját önkéntelenül kinyújtja oldal irányban vízszintes helyzetbe, így próbálja ellensúlyozni a féloldali terhelést. Nos épp egy ilyen helyzetben figyeltem föl arra, hogy a karunk kinyújtása csakugyan egészen jelentős mértékben megváltoztatja az egyensúly-érzetünket. Karunk tömege egész testünkhöz mérten nem túl számottevő, súlypontunkat talán csak pár milliméterrel tudjuk így elmozdítani. A csomagot letéve megismételtem a dolgot. Bárki saját magán ellenőrizheti: ha nem tartunk semmilyen súlyt a kezünkben, akkor a karunk oldalra való kinyújtása nem jár érzékelhető változással. Ha viszont másik kezünkben jelentős súlyú tárgyat tartunk, ugyanez a mozdulat meglepően sokat fog számítani. Annak ellenére érzékelhető ez, hogy együttes tömegünk ilyenkor nagyobb, karunk fölemelésének hatása fizikai értelemben relatíve kisebb kellene legyen.

Egyelőre nem tudok pontos magyarázattal szolgálni, de alighanem arról lehet szó, hogy egyensúly érzetünket izmaink feszülési állapota jelentősen befolyásolja, pontosabban szólva egyensúlyi helyzetünket izmaink és inaink feszülésén keresztül érzékeljük. Nyugalomban ez a feszülés sokkal kisebb, mint akkor, amikor terhet cipelünk. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy a lovas nélküli ló mindenféle képzés nélkül remekül egyensúlyban tudja tartani magát, és bármilyen, számára természetes mozdulatot könnyedén és gyorsan képes végrehajtani. Amikor azonban a lovas súlyát cipelnie kell a hátán, akkor izmai pont úgy feszültebb állapotba kerülnek, mint amikor mi cipelünk valamit. Ezáltal, ha egyensúlyi helyzete csak minimálisan változik is, egyensúly-érzete jelentősen megváltozhat, és olyan testtartást vehet föl, amivel a megváltozott helyzetet önkéntelenül kompenzálja. Ez magyarázza azt is, hogy az amúgy lovashoz szokott ló is gyakran „ellép”, amikor a lovas nyeregbe szálláskor elkezdi a kengyelbe helyezni a testsúlyát. Ez az ellépés pusztán azt a célt szolgálja, hogy a ló jobban szét tudja tenni a lábát, hogy ezáltal kiegyensúlyozza a féloldalas terhelést. Ez nem azonos azzal, amikor a ló megijed, vagy nem fogadja el a lovast, és nyeregbe szálláskor menekülő mozdulatot tesz, meg azzal sem, amikor a ló már elindul, amikor a lovas még csak félig ül a nyeregben, mert tudja, hogy munka következik. Ezt a helyezkedő ellépést nem okvetlenül kell kiküszöbölni, és célszerű megkülönböztetni a másik két esettől, mert azok nem kívánatosak.



Kezdőlap > Írások > A lovasképzés nehézségei: Gondolatok az egyensúlyról