Magyar Lovaskultúra


2014-04-10

 

Lóábrázolások

 

Lovat rajzolni nehéz. Aki csak egyszer is megpróbálta, tudja. Mégis a lóábrázolások, amióta az ember egyáltalán képes bármilyen képet létrehozni, mindig is voltak. Ott vannak a lovak legősibb barlangrajzokon, templomok freskóin, köztéri szobrokon, s egyszerű patasztházak falán.

 

Az itt látható lóábrázolások Móser Zoltán fotóművész Tájiratok című, most megjelent könyvéből valók, tehát kétszeresen is művészi alkotások.

 

De ide illenének  még Nagy János lovas plasztikái,  amelyeket már bemutattunk, s régebbi és újabb idők megszámlálhatatlan műalkotása.

Némelyiken a ló csak jelkép, némelyiken maga a lényeg.

 

S hogy miért is örök, visszatérő témája a képzőművészetnek a nehezen megrajzolható ló?

Ennek magyarázatául íme egy szövegrésztlet Móser Zoltántól:

 

"Legalább olyan fájdalmas a búcsú a mesétől, a mesék táltos lovától, mint az igazitól, amellyel nemcsak nekünk magyaroknak, de számos népnek igen szoros, évezredes kapcsolata volt, vagy még ma is van. S mert ilyen közvetlen kapcsolatban álltak, bizonyára ez az egyik fő oka, hogy képzeletben ennyi mindennel felruházták a lovat.

De úgy is mondhatjuk, hogy a mesékben ez a tüzes paripa, a táltos ló a vágyaink, reményeink foglalata volt - s talán ez megmaradt, fennmaradt máig.

Ezért is nehezen, vagy talán soha sem tudunk elszakadni tőle. Hisz akkor a legszebb reményeinktől - a repülés, a száguldás, a szabadság utáni vágyunktól - búcsúznánk, és ezt nem tehetjük. "

Lovak egy falusi ház homlokzatán (Székelyzsombor)

 

Amikor először megláttam ezt a képet, azt hittem, szárnyas pegazusok, pedig csak a farkuk kunkorodik föl a hátukra. De azért így is olyanok, mintha készülnének beugrálni a padlásablakon.

Cangrande lovasszobra (Verona)

Cangrande ("nagykutya"),  rendes nevén Can Francesco della Scala, Verona utalkodója volt 1311-től 1329-ig.

A fönti képen láhtató játszadozó, ugráló lovacskákkal ellentétben ez a ló bizony hatalmi jelkép, a katonai erő és tekinély szimbóluma . A két kép együttese jól mutatja  a keleti és nyugati lovas kultúra különbségét.

Avarkori (7. század) lóábrázolás, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár.

 

Az elmosódott kép egy ködbe veszett kultúra emléke.

Üzenete ma már kiolvashatatlan.

Végezetül az alább látható rimabányai (Gömör) középkori freskó mellé odaillesztettem azt a harminckétezer éves, Chauvet pont d'arc-ból való barlangrajzot, amelyről a Létezik-e lovas kultúra című cikkben már írtunk. Meglepő lehet, hogy a középkori freskó mennyivel absztraktabb, s ehhez képest milyen pontos, realisztikus az őskori ábrázolás. És persze meglepő lehet a két kép közötti hasonlóság is, ahogyan egymás mellett sorakoznak a lófejek. 

Ez különösen azért csodálható, mert ismereteink szerint a lovakat az ember mindössze négyezer éve háziasította, hogyan láthatta akkor harmincezer évvel korábban  így sorban állni őket, s hogyan figyelhette meg olyan közelről, hogy ennyire pontos ábrázolást készíthetett róluk.