Magyar Lovaskultúra


Madách Imre:

 

 Az ember tragédiája

tizenkettedik szín (falanszter)

- részlet -

 

TUDÓS 
              ...

De hát nézzük meg a muzeumot.
Páratlan az egész mai világon,
Az ősvilág kihalt állatjai
Valódi példányokban állnak itt,
Mind jól kitömve. - Ezrenként lakoztak
Apáink közt, míg barbárok valának,
Megosztva vélök a világ uralmát. -
Maradt felőlök sok csudás mese,
Például erről, hogy gőzmozdonyul volt.

ÁDÁM
Ez , de korcsult fajta, mondhatom,
Más állat volt ám hajdan Al-borak.

TUDÓS
Erről meg azt regélik, hogy barátul
Tartá az ember, ingyen, munka nélkül,
S fel bírta fogni, hű elismeréssel
Lesvén, az ember gondolatjait.
Mi több, mondják, hogy elsajátitá
Bűnét is, a tulajdonnak fogalmát,
S mint őr, od'adta érte életét. -
Ezt úgy beszélem csak, mint írva van,
Nem mintha hinném mind feltétlenül.
Sok őrültség volt a múltban, sok ábránd,
Melyből ránk szintén e mese maradt.

ÁDÁM
Ez a kutya. - Mind áll, mit róla mondasz. -

LUCIFER
Vigyázz, Ádám, elárulod magad. -

2014-05-05

 

 

Az egykori paraszti gazdálkodás

 

Azt, hogy a lovas kultúra hátalással vagy kocsizással kezdődött-e, ma már nehéz eldönteni. Az se zárható ki, hogy e tekintetben a különböző kultúrák eltérő fejlődést mutattak. A magyar és a közép ázsiai sztyeppei kultúrák esetében talán a hátalás megelőzte a kocsizást, ami abból is gyanítható, hogy igen sokáig a kocsi elé fogott lovakat is lóhátról irányították – innen a máig ismert „nyerges” és „rudas” elnevezés (a nyerges a rúd bal, a rudas a jobb oldalára fogott ló).

 

Akárhogyan volt is, idővel a fogatolás a lovas kultúra része lett. S bár a magyar hagyomány szerint ökör tinó bármi inkább való szántásra, földművelésre (hol is olvastam ezt?) mint a ló, azért a lovak évszázadokon át becsülettel szolgáltak a szántóföldön is. Részévé váltak annak az egykori paraszti gazdálkodásnak, amely valaha tisztes, bár nem fényűző megélhetést, s ugyanakkor a természettel való szerves együttlétet jelentette.

 

E letűnt világ értékeinek fölidézését, átmentését, újrateremtését vállalta föl nemrég Gömörszőlős önkormányzata és a Gömöri Lovasudvar, barátaink, Petraskó Tamás, Berczik Ágnes és Trieber Anna. A Darányi Ignác terv keretében nyert Leader pályázat segítségével öt napos tanfolyamot hirdettek az „Egykori paraszti gazdálkodás cselekvő fejlesztése” címen. Felhívásukat nagy érdeklődés kísérte, s a résztvevők öt csodálatos napot tölthettek a gyönyörű gömöri faluban. A kilencvenedik évén túl járó É Kovács László, helybeli születésű festőművész, falukutató segítségével idézhették föl egy letűnt kor világát, amely azért itt-ott nyomokban, romjaiban még föllelhető.

 

A szervezők úgy érezték, ezeket a föllelhető nyomokat meg kell ragadni, s az egykori paraszti kultúra még élő emlékeit nem szabad hagyni kihalni. Mit ér az, ha a rég használt – s tegyük hozzá, gyönyörűen megmunkált – eszközök múzeumba kerülnek? Talán a szú, a rozsda nem eszi meg őket, de hová lesz az emberi küzdelem és tudás, amely ezeket az eszközöket egykor használta, életre váltotta? Csak a használat, az egykori gazdálkodási módok cselekvő fönntartása őrizheti meg az igazi értékeket, melyek nélkül a tárgyak idővel óhatatlanul éltettelen totemmé válnak.

 

Minden ilyen kísérlet kapcsán persze óhatatlanul fölmerül a kérdés: van-e ennek értelme, van-e realitása? Ha nem volna jobb, eredményesebb traktorral szántani, ma is lovak húznák az ekét a szántóföldön. Ez bizonnyal így van. Aki azonban részese volt ennek az öt napnak, mind úgy érezte, valami elveszett. Nem gazdagabb, hanem szegényebb, sokkal szegényebb lett az ember akkor, amikor a harmónia helyett a hasznot választotta. Nem a fejlődéssel, hanem a szervetlen, gyökértelen fejlődéssel fordulunk szembe, amikor úgy érezzük, hogy valahol utat tévesztettünk. Tudjuk, mit hozott és mit vitt el a „téeszesítés”, a „kuláklista” s a múlt és közelmúlt ismert szörnyűségei. Látnunk kell, hogy még a mi jó történik, az is túl gyorsan történik ahhoz, hogy szervesen épülhessen be a falu életébe.

 

Nehéz megfogalmazni, mi is történt azzal a húsz-egynéhány emberrel, aki részese volt ennek az öt napnak. Megtanulta, hogy kell a lovat borona elé fogni? Lovagolhatott a pazar gömöri tájban? Megismerte a lóvontatású fűkaszát, a gyapjúföldolgozás lépéseit? Szép magyar dalokat énekelhetett az esti tábortűznél? Persze, mindez igaz. De mindezen túl múltunk és jövőnk alapkérdéseivel nézhetett szembe, s kaphatott olyan útravalót, amin el-elgondolkozhat sokáig..., ha nem akar a madáchi falanszterbe jutni egykoron.

Kezdőlap > Írások >Paraszti gazdálkodás