Magyar Lovaskultúra


A következő esős hétvége nem tette lehetővé, hogy komolyan foglalkozzunk csikónk fejlődésével.  Annyi mindenesetre kiderült, amikor ismerőseinket kivittük megmutatni a csikót, hogy az előző heti szelidítés nem múlt el nyomtalanul, az új vendégekkel épp olyan barátságosan, fesztelenül viselkedett, mint előző héten, a nap végén. Az újabb "felvonás" újabb egy hét múlva, május 21-én következett, amikor csikónk betöltötte a két hetes kort.

Két hetes a csikónk

Két hetes korában már egész bátor kis jószág lett a csikónkból. Az embertől már egyáltalán nem fél, kis fogacskáit kezdi próbálgatni mindenen, amit ér, nyalogat, harapdál. S már gyakorolja a másik "fegyverét", kecses kis rúgásokat, ágaskodásokat mutat be, amolyan "Idenézz, mit tudok!" jelleggel. Az anyja se félti már annyira, s Mirza a kamaszlány se nagyon törődik vele. 

Ahogy vissza kellett terelnünk a társaságot a karámba, azt hiszem, elkövettem egy hibát. Az anyját már betereltük, de hogy a bent lévők ki ne jöjjenek, zárnunk kellett a bejáratot. A kicsit azonban nagyon nehezen lehetett terelni, bár ment volna az anyja után, de a villanypásztortól láthatóan annyira félt, hogy meg se merte közelíteni. Megpróbáltam volna "megfogni" sörényénél fogva terelni - hát ebből ribillió lett. Végül üggyel-bajjal csak betereltük. De azt hittem, hogy most aztán vége a barátságnak. Mint kiderült, alábecsültem a csikólélek bizalmát. Egy jó másfél órára kimentünk a "nagyokkal" lovagolni, s amikor visszajöttem, gondoltam, kipróbálom, mennyire lett oda a bizalom. Meglepetésemre a kiscsikó a félelem legkisebb jelét se mutatta közeledtemre, kinyújtott kezemet nyalogatta, csipegette, és ahogy hátrálni kezdtem, szépen követett. Jött utánam fokról-fokra, s már  vagy harminc méterre voltunk az anyjától, amikor megállt, megfordult, s szépen visszaballagott. Bármilyen nagy lehetett a riadalom, amikor megpróbáltam "megfogni", végülis rájött, hogy nem bántottam, s a történet vége csak az lett, hogy visszajutott a mamához. Úgy látszik a csikó is olyan, mint a kisgyerek: a rövid ideig tartó erős traumát elviseli, a tartós, akár enyhe stressz alatt azonban felörlődik.

 

Tévedés ne essék, még NEM gyakoroltatjuk vele a hátulja körüli fordulatot.  A csikó egész mozgása nagyszerűen illusztrálja azt, amiről Sótonyi Péter beszélt a Mindentudás Egyetemén, miszerint az újszülött kiscsikó idegpályáiban még nincs kifejlődve az idegrostokat "szigetelő" úgynevezett myelin hüvely. Emiatt a mozgása még koordinálatlan, ettől lesz olyan kedvesen suta.

Na, és végül a kutya. Mondják, hogy az ember kedvéért a lovak elviselik a kutyát, de igazából ősi ellenségként tekintenek rá. A mi kutyánk nem igazán harcias lélek, s ha a lovak ráfordulnak - főleg Pötyi, a csikó annyja jeleskedett ebben - hát menekülőre veszi. A fenti képen is inkább a kutya az aki gyanakodva méreget. A videófelvételünkön látszik is egy jelenet, hogy már a csikó is képes elküldeni Vukit az útjából. Egy nappal később azonban - ezt sajnos nem tudtuk megörökíteni - a csikó már eltűrte, hogy Vuki a fenekét szagolgassa, mintha csak egy kutyapajtásnak nézné.

A felvételeken a kéthetes csikó már szocializálódott az emberhez, nemhogy nem fél, hanem inkább feszegeti a határokat. A kutyával még egyezkedik - az aprócska kirúgások neki szólnak