Magyar Lovaskultúra


Kik is voltak az egykori híres betyárok?

Könnyérű vademberek, akik hamar túltették magukat a törvényen? A nomád élet szerelmesei, afféle másfél évszázad előtti hajléktalanok, akik éltek ahogy tudtak? Vagy - mint a nép emlékezete tartja - a szegények tiszta szívű oltalmazói, fösvény gazdagok rémei? Avagy közönséges lótolvajok? Avagy  a magyar szabadság hősei?

Közbül lehet az igazság. Egy azonban biztos, betyár ló nélkül nem létezhetett, s nem akárhogy ülték meg a lovat. Emléküket legendák, dalok egész sokasága őrzi, s mint itt bemutatott egyik példánk bizonyítja, évszázaddal kimúlásuk után is élnek és hatnak a közösség tudatában. Lovas kultúránknak mindenképpen részesei voltak, illő, hogy emléküket  - így vagy úgy - megőrizzük.

 

Rózsa Sándor balladája

 

Esik eső, szép csendesen csöpörög,
Rózsa Sándor a kocsmába keserög.
"-Kocsmárosné, bort hozzon az asztalra,
Legszöbb lányát állíja ki strázsára!"


"-Édesönyám én a strázsán nem állok,
Amott gyünnek a szegedi zsandárok!'
Rózsa Sándor sem vötte ezt félvállra,
Fölkapott az sárga szőrű lovára.


Lova, lova lova viszi mösszire,
Igyenyöst a kerek erdő mélyire,
Lova lába megbotlott egy gödörbe,
Ott fogták el Rózsa Sándort örökre.

 

Le az utcán, föl az utcán, fölfelé,
Szamosújvár börtönkapuja felé.
Szamosújvár börtönfala de sárga!
Oda leszök, amig élök, bezárva!

 

"Mondják meg a kedves feleségömnek,
Gonnyát viselje mind a két gyermöknek!
Se kocsisnak, se bujtárnak ne adja,
mind a kettőt betyárságra tanítsa!"

Betyárok

Kezdjük mindjárt az elején, a közismert Rózsa Sándor balladájával. Sok szövegváltozata létezik, de a lényegben mind közösek: csak a véletlen balszerencse okozhatja, hogy a betyárt megfogják. A ló itt hűséges és méltó társa a híres-hírhedt betyárnak, a lovat nem kell űzni, hajtani, viszi, viszi a gazdáját messzire.

Rózsa Sándorrol egyébként elég sok adat, sőt - ki hinné - fénykép is fönnmaradt (ld. Wikipedia)

A Vidrócki híres nyája
Csörög-morog a Mátrába,
Csörög-morog a Mátrába,
Mert Vidróckit nem találja.

 

Megyen az nyáj, megyen az nyáj,
Környes-körül a gaz alján.
Úgyan, hol állok elejbe,
Kerek erdő közepébe?

 

Hozd ki babám szűröm, baltám,
Hadd menjek az nyájam után,
Mert levágják az kanomat,
Keselylábú ártányomat.

 

Esteledik már az idő,
Szállást kérnék, de nincs kitől.
Sűrű erdő a szállásom,
Csipkebokor a lakásom.

 

A Vidrócki sírhalmára
Gyöngy hull a koporsójára.
Hej Vidrócki, most gyere ki,
Hat vármegye vár ideki!
Mit ér nekem hat vármegye,
Tizenkettő jöjjön ide!

Más tájról való az ugyancsak jól ismert Vidrócki ballada, melynek kottáját is megtaláltuk az interneten.

Az alábbi nóta pedig a betyárvilág emlékeinek túlélését mutatja, különös anakronizmus és "anageografizmus" formájában, merthogy a dal szereplői ott és akkor fordulnak elő, ahol és amikor a valóságban aligha. A nótát Berecz Andrástól ismerjük, s Ádám Barna hívta rá föl a figyelmet. Köszönet mindkettőjüknek.

 

Vadkörtefa fejéret virágzik
Kispej lovam alattam cikázik
cikázz lovam cikázz utoljára-ra-ra-ra
rajtad menyek nagy Oroszországba

 

Még azt mondják hogy ne tartsak szeretőt
Jön a muszka ássa a temetőt
Ásd meg muszka a macskádnak kutyádnak kutyádnak
ne ja szegény magyar katonának

 

Rózsa Sándor sétál a gyimesi erdőbe
arra jön Sztalin tanácsot kér tőle
Megállj Sztalin adok én egy jó tanácsot, kalácsot
Edd meg a sarlót, meg a kalapácsot.

 

Talán megbocsátja nekünk az olvasó, ha e nóta tanácsra szoruló szereplőjéről nem teszünk közzé fényképet.

Viszont megemlékezünk majd még Sobri Jóskáról és másik híres bakonyi betyárról Savanyú Jóskáról. A bakonyi betyárokról báró Eötvös Károly sem átallott megemlékezni csodálatos könyvében, a Balatoni utazásban. Ő idézi az alábbi betyárnótát.

 

Répa Rozi  Billegében
Játszik a Sobri ölében.
A nyakát általszorítja,
Száját csókra igazítja.

 

Eötvös Károly szép írásából idézünk egy részltet a >>következő oldalon

Rózsa Sándor fényképe

De fönn maradt más is. 2011-ben a Nyeregszemlén járva a vásárosok közt találkoztunk a képen látható sámándobokat áruló fiatalemberrel. Esteledett már, s a társa kissé odébb egy széken ülve szunyókált. Verhettük a leghangosabb dobokat, meg se rezdült.

- Hát a társa jól 'elfáradt'! - mondtuk az árusnak.

- Ő el. Meg aztán a Sándor bácsi születésnapját is megünnepeltük.

- Sándor bácsi? - kérdeztem csodálkozva, nem tudván kiről beszél.

- Igen. Rózsa Sándor. Született 1813 július 16-án - felelte.

Történt ez 2011 július 16-án, éppen a százkilencven-nyolcadik születésnapon. Vajon melyikünk születése nappját fogját a kései utódok egy liter borral két évszázad után   megköszönteni?

Az alábbi, ártatlannak tűnő dal megmutatja,  hogy a betyárvilág azért koránt sem volt ártatlan:

 

Amott legel, amott legel,

Amott legel hat pej csikó magában.

Mind a hatnak, mind a hatnak,

Mind a hatnak rézbékó van a lábán.

Gyere pajtás térítsük meg a csikót,

Reszeljük le, reszeljük le,

Reszeljük le a lábáról a békót.

 

Lereszeltük lereszltük,

Lereszeltük a lábáról a békót.

Most már pajtás, most már pajtás,

Merre hajtsuk a csikót.

Tereljük el, amerre a Nap lejár.

Arra tudom, arra tudom,

Arra tudom a gazdája sose jár.

 

Mielőtt férleértené valaki, a "térítsük meg"  kifejezés nem misszionáriusi tevékenységet jelöl - de ez a folytatásból talán világos.