Magyar Lovaskultúra


 

 

 

 

 

Árkány szavunk a mai köznyelvben nem használatos, a cowboy filmeken,  jobb esetben indián regényeken fölnőtt nemzedék csak lasszó néven ismeri ezt az egyszerű eszközt, amelynek használata nem kevés ügyességet, gyakorlottságot igényel.

A pányva szó még nem veszett ki nyelvünkből, de eredeti jelentése lassan homályba vész.

Kezdjük az imserkedést  a Magyar Néprajzi Lexikon "árkány, pányva" szócikkének segítségével.

árkány, pányva 

 
kb. 8–14 m hosszú, korábban lószőrből és kenderből, majd csak kederkócból font ujjnyi vastag kötél, melynek saját anyagából vagy fémből karika van a végén. Az alföldi pusztai legelőkön a gulyák és ménesek pásztorai használják az emberhez még nem szokott állatok kifogására. Az árkány végére, a karikán át hurkot készítenek, ezt a megközelített állat fejére, a szarvasmarháknál a két szarvra dobják. A Hortobágy vidékén használat előtt a kötelet kútba engedik, megvizezik. Az eszköznek két elnevezése ismert: az árkány név a kunok lakta területeken, elsősorban a Kiskunságban használatos. A szó kun eredetű. Előfordul a csíki és moldvai csángó dialektusban, számos K-európai szláv nyelvben, valamint a románban is meghonosodott. Az azonos jelentésű pányva, pányváskötél elnevezés az Alföldön sok helyütt, elsősorban a Hortobágyon és szomszédságában, de – valószínűleg újabban – a Kiskunságban is ismert. A szó a 16. sz. elején azonos jelentéssel fordult először elő, így említik a 18. sz. végétől a gazdasági szakírók (pl. Nagyváthy János), majd később Jókai Mór is. Az árkány néhol nemcsak ’kifogó kötél’ (fogókötél), hanem kikötésre szolgáló kötél jelentése is van. Előfordul még szőrkötél (Kiskunság, Sárköz), valamint salló (Nyírbátor) elnevezéssel is. Az ugyancsak török eredetű hurok szónak is volt árkány jelentése. Egyes területeken a kötelet egy hosszú rúd segítségével helyezik a ló vagy a szarvasmarha fejére (→ rudaspányva). Az árkány a múltban pl. farkas, túzok és daru elejtésénél mint vadászeszköz is szerepet játszott. Az árkány azonos funkcióval ismert Eurázsia sztyeppi nomádjainál egészen Mongóliáig, az arktikus övezet rénszarvasnomádjainál, pl. az obiugoroknál. Az árkány eredetileg az ókori Mediterráneum népeinél vadász- és harci eszköz lehetett. Az ókori Perzsiában ugyancsak harci eszköz volt, a predinasztikus Egyiptomban az oroszlánvadászok ábrázolásain is megtaláljuk. Szudánban zsiráfvadászatra használták. Az ókori nagy lovasnomád birodalmak népei, pl. a szkíták, a szarmaták ugyancsak ismerték. A lasszó az Óvilágból került át Közép- és É-Amerika szarvasmarha-tenyésztői kezébe. – Irod. Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp., 1914); Tagán Galimdsán: A ló első megvasalása, betörése a baskíroknál (Népr. Ért., 1936); Gunda Béla: Az állatok Achilles-inának elvágása az eurázsiai vadászkultúrában (Ethn., 1939); Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon (Bp., 1959); Béres András: Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa (Bp., 1961)
(Magyar Néprajzi Lexikon)
 
 

Kezdőlap > Tárgyi kultúra > Árkány, pányva, hurok, lasszó

Kirgizisztánban a botospányva mai napig rendszeres használatban van a csikók befogásához. A képen az előkészítés pillanatát látjuk. A befogás nem tartozik a szelíd műveletek közé, kifejezetten erős fizikai munka. Az addig szopós csikókat először fogják ki anyjuk mellől.

Frissen kifogott csikó kötélből csomózott kötőféken