Magyar Lovaskultúra


2016-02-06

 

 Szabadság vagy szabályozottság?

Gondolatok a lovaskultúráról – 4. rész.

 

A januári számban megjelent Kelet és nyugat között című írásunkban kétféle lovas kultúra különbségeit vizsgálva kerestük a helyét egy sajátosan magyar kultúrának. Sorozatunkban megpróbáljuk a cikkben fölvetett három ellentétpárt (Közkincs vagy kiváltság – Természetes vagy kifinomult – Szabadság vagy szabályozottság) egyesével, részletesebben megvilágítani.

 

Mondják, a magyar nem éppen szabálykövető nép. Történelmünk során mindenesetre éppen elégszer akarták mások megszabni a mi életünket ahhoz, hogy a szabályokban ne a közösség életét segítő tényezőt, hanem korlátozó, idegen kényszereket diktáló erőt lássunk. S talán az ősi magyar társadalmi berendezkedés is nagyobb teret hagyott az egyéni szabadságnak, és az ezzel járó döntési felelősségnek, mint a közcélok érdekében mindent eligazító szabályozottságnak.

 

 

A szabályok értelme

 

A lovaglásban azonban már csak a katonai hagyományok okán is vannak szabályok, amelyek írva-íratlan hagyományozódnak nemzedékről nemzedékre. Itt van mindjárt az első baj. A nemzedékeken át hagyományozódó szabályoknak ugyanis gyakran épp az értelme vész el. Széchenyi Dénes – aki igazán megérdemelné, hogy többet foglalkozzon vele a mai magyar lovas társadalom – az Eszmék a lovaglás és kocsizás köréből című könyvében ír egy nagyon érdekes ilyen esetet. Akkoriban tudniillik a monarchiában mindenütt úgy tartották, hogy a kocsiba rudasnak, vagyis jobb oldalra kell befogni a nagyobbik lovat, balra, nyergesnek pedig a kisebbet. Ő ennek a szabálynak az értelmét nem látván inkább a lovak természete szerint osztotta be őket a helyükre – például a lustábbat tette rudasnak, mert a jobb kézben fogott ostorral könnyebb így ösztökélni. Ha épp a lustább volt a kisebb, ki is nevették, amiért nyergesnek fogta be a nagyobbat. De hogy miért kéne fordítva lennie, azt negyven éven át senki se tudta neki megmondani. Az is föltűnt neki, hogy Párizsban viszont éppen fordított szabály van érvényben. Végül aztán egy berlini kocsis kibökte a megoldást: „Az ember arra az oldalra fogja a nagyobb lovat, amerre kitérni szokott.” Ha történetesen jobbra szokás kitérni, akkor a kocsis eleve az út jobb oldalára húzódik, az utakat pedig akkor is (sőt már a rómaiak is) domborúra építették, hogy lefolyjon róla a víz. Ha tehát „jobbra hajts” van érvényben, akkor a rudas áll az út széle felé, tehát mélyebben, mint a közép felé eső nyerges. Vagyis azért fogják be rudasnak a magasabb lovat, hogy így a testük nagyjából egy vonalba kerüljön. A vicc a dologban azonban az, hogy éppen akkoriban a monarchiában áttértek a „balra hajts”-ra. De mivel senki sem ismerte a szabály értelmét, a változáshoz nem tudták a szokást hozzáigazítani.

Több példát lehetne hozni, hogyan merevednek el, vállnak értelmetlenné az egykor bölcs megfontolással hozott szabályok. S bármennyire nem tartjuk szabálykövetőnek magunkat, a lovas könyvek, írások tele vannak magyarázat – vagy ésszerű magyarázat – nélküli szabályokkal, dogmákkal. S mi tagadás, vannak köztük szép számmal olyanok is, amelyekhez nem azért nem tartozik magyarázat, mert eredeti értelmük az idő homályába veszett, hanem mert eleve hiedelmeken vagy tévedéseken alapultak. Sajnos könnyebb készpénznek venni őket, mint utánagondolni, magyarázatot keresni hozzájuk. Pedig egyetlen lovas se teszi jól, ha oktatójától vagy mégoly nagy szaktekintélyektől magyarázat nélkül fogad el szabályokat. Tartozunk magunknak és a lovunknak azzal az igényességgel, hogy a dolgok okát tudni akarjuk. Mind a kocsis példán láttuk, az értelem nélkül alkalmazott szabály könnyen visszafelé sül el.

Persze bizonyos szabályokra nagy szükség lehet – például a képzés során –, mert leegyszerűsítik, átmenetileg áttekinthetőbbé teszik a dolgokat. A kicsit is igényes lovaglás ugyanis meglehetősen összetett dolog, és szükségünk lehet arra, hogy amíg egy-egy elemét begyakoroljuk, ne kelljen sok más elemével foglalkoznunk. De ezek átmeneti helyzetek, előbb-utóbb szembe kell nézni leegyszerűsített klisék helyett a valósággal. Ami már csak azért se foglalható egyszerű szabályokba, mert minden ló és minden ember külön egyéniség, s hordoz magában egy sor különös sajátosságot, olyanokat, amitől ő más, mint a másik. Épp ez adja a dolog szépségét, hogy minden problémára egyedi, testre szabott megoldást kell találni. Talán csak az összhang, a harmónia igénye az, ami mindig, mindenfajta lovaglásban alaptörvényként keresendő.



„Szabadság, te szülj nekem rendet”

 

Mit gondoljunk Pat Parelli paradox aranyszabályáról: „Menj ki a lovardába, nézd meg mit csinálnak a többiek, és csináld mindennek az ellenkezőjét”? Bár ez a megfogalmazás nyilvánvalóan didaktikus túlzás, mégis azt hiszem elég súlyos kritika éppen azzal az elterjedt lovas gyakorlattal szemben, ami az értelem nélkül átvett szabályok ostobaságig merev követésén alapul. Ez a gyakorlat nemhogy kultúrának nem nevezhető, hanem éppenséggel az egyik legerősebb gátja bármiféle kultúrának. Sajnos vagy sem, a lovaglás szabályai bonyolultak. Annyira bonyolultak, hogy jószerével meg sem lehet őket fogalmazni. A kivétel – a sokat szajkózott szólással ellentétben – nem erősíti a szabályt, hanem azt jelzi, hogy olyan szabállyal van dolgunk, ami megpróbálja leegyszerűsíteni a valóságot, ami pedig sokszínű, összetett, és izgalmas. A legtöbb lovas szabály – ha ugyan nem eleve tévedésen alapul – épp ilyen erős leegyszerűsítése a valóságnak. Szerintem egy szabály használhatóságának az ellenőrzésére két módunk van. Az egyik, amiről az imént volt szó, hogy tisztázzuk, mi a szabály értelme. Játsszunk ezzel egy kicsit: ki-ki próbálja megfejteni magának az alábbi szabályok értelmét, s annak alapján eldönteni, egyetemesen érvényes szabályról van-e szó:

1. A lóra bal oldalról kell fölszállni. (Ennek eredet könnyen kideríthető, sokak által ismert is.)

2. A lovat bal oldalról kell vezetni.

3. A lovon úgy kell ülni, hogy a váll, a derék és a sarok egy függőleges vonalban legyen.

Aki nem éri be sablonos, semmit mondó válaszokkal (pl. olyannal, hogy azért mert így korrekt) az érdekes következtetésekre juthat...

A másik mód, ahogyan egy szabály helyességéről meggyőződhetünk, nem racionális, hanem érzelmi megközelítés. A lovaglás ugyanis a szabadság örömét, a felszabadult harmónia élményét kell nyújtsa. Ha valami az embernek nem öröm, akkor a lónak sem az. Ha valami gyötrelmes, kényszeredett, erőszakos, az akkor se jó, ha látszólag sikerre vezet. Ismerjük a mondást: „nem az a jó lovas, akit nem tud ledobni a ló, hanem az, akit nem akar”. Ha csak a lovas ereje, ügyessége, fogcsikorgató igyekezete képes valamit megoldani, akkor az nincs megoldva.

A legjobb mesterek folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy ami a lovaglásban „szabályos”, az nem egy kikényszerített külsőség, hanem következmény. Nem látszat szerint kell lónak és lovasnak megfelelnie holmi előírásoknak. Gustav Steinbrecht egyenesen karikatúrának nevezi azt, amikor egy lovas külsőleg utánozni próbálja az egyensúlyban ülés pozitúráját. De Széchenyi Dénes is arról beszél, hogy a helyes pozíció magától alakul ki, ha a lovas fölszabadultan, könnyedén ül a lovon.

A huszonegyedik században Európa közepén óhatatlanul meg kell tanulnunk szabályok között élni. A puszták farkastörvényei ma már nem használhatóak, minden romantikájuk, s bizonyos értelemben vett tisztaságuk ellenére mai szemmel nem is tekinthetjük okvetlen emberségesnek őket. De a modern társadalomnak meg kell tanulnia azt is, hogy a túlszabályozottság csapdáit elkerülje, s erre a legjobb mód, ha ragaszkodunk ahhoz, ami természetes, és ami ésszerű. Ez egyszerűen hangzik, de a természettől távolodó, s pláne az önmagára utalt embernek nem olyan könnyű megvalósítani. Ha mindenki mást tart természetesnek vagy akár ésszerűnek, akkor nem a szabadság szül rendet, hanem zűrzavar keletkezik. Ez egyaránt igaz a lovaglás mikéntjére vonatkozó szabályokra, s a lovas tevékenységeket szabályozó jogi környezetre is. A szükségtelen és ostoba kötöttségektől megszabadulni, a jó szabályokat megtalálni, s azoknak érvényt szerezni csak közösségben lehet. Olyan közösségben, amely a formák, a technikák sokszínűségét örömmel fogadja, miközben a közös lényeget keresi mögöttük. Ha a magyar lovasok közössége ebbe az irányba tud fejlődni, akkor az egész ország javát szolgálja vele. Azt gondolom, hogy ez lehetséges! Talán nem egyszerre, nem egyik napról a másikra, hanem apró lépésenként. Hiszen rendelkezésünkre áll a keleti, a nyugati és a hazai lovaskultúra öröksége, csak élnünk kell vele. A következő számban néhány ilyen apró, de hasznosnak ígérkező lépésre szeretnék javaslatot is tenni.

 

Surján György

Lovas Nemzet 2015 március

KezdőlapÍrások > LovasNemzet > Szabadság vagy szabályozottság?  - A lovas kultúráról - 4

"Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
  szép, komoly fiadat!"

 

József Attila

 

A ló nemcsak a sebesség szimbóluma, hanem sokszor a szabadságé és. Hiszen évezredeken át a helyhez kötöttségel szemben a ló jelentette a gyors, szabad mozgást.

Különösen így volt ez a pusztai népek életében, ahol hatalmas távolságok választották el az embereket és népeket egymástól.

 

A lovaglás azonban nemcsak a szabadságot  jelenti, hiszen megvannak a maga szabályai, amihez a lovasnak igazodnia kell.

Hiába ismerjük azonban a szabályokat, ha az értelmük már elhomályosult.

  

Ilyesmikről szól a Lovas Nemzetben 2015 áprilisában megjelent írásunk.

Újdonságok:

 

2018-02-11

"Tengernagyok a propelleren"

 

2018-01-22

Endrődy olvasónapló

1 rész A ferdeségről

 

2018-01-16

Ki kit követ? - Az egyensúlyról

 

2018-01-02

Panyi és a magyar lovaglóstílus

 

2017-02-03

Önállóságra nevelés?

 

2017-10-03

A carriere és a lovas ábrázolások

 

2017-09-22

Hamza Viki levele

 

2017-09-17

Ördögtől való?

Andics Bernadett a zabláról

 

2017-09-13

Milyen a lovam?

 

2017-07-23

Endrődy a ferdeségről

 

201-07-19

Zselici túranapló

 

2017-05-22

Párhuzamok és találkozások

 

2017-05-24

Egyensúly-zavar

 

2017-05-15

Játék az egyensúllyal - dinamikus egyensúly

 

2017-04-18

Játék az egyensúllyal

Az egyensúly szerepe a lovaglásban

 

2017-03-20

Okság és oktalanság

A  lovak nem kívánatos viselkedéséről

 

2017-03-02

Rejtett "érzékszervünk"

A mozgáskoordinációról lovas szemmel

 

2017-02-26

Miért "esik ki" a ló fara?