2017-05-15

Lovas Nemzet 2017 február

Surján György

Játék az egyensúllyal: a dinamikus egyensúly

 

A lovas szakirodalom egyensúlyra vonatkozó kijelentései nagyon nagy többségben a nyugalmi, álló helyzetére vonatkoznak, pedig aránylag keveset szoktunk egy helyben állva lovagolni. Mi történik az egyensúllyal, ha a mozog?

 

Mondják, a kerék az emberiségnek azon kevés találmányai közé tartozik, amihez nincs természetből vett minta. Tény, hogy a kocsi vagy a kerékpár egészen máshogyan mozog, mint bármilyen élőlény. Mégis kezdjük el a gondolkodást néhány egyszerű megfigyeléssel, amelyhez semmilyen eszközre nincs szükségünk. Álljunk meg egyszer egy közlekedési lámpánál néhány percre. Figyeljük meg az első autót, amelyiknek meg kell állnia, amikor a lámpa éppen pirosra vált. Azt fogjuk látni, hogy a fékező kocsi eleje lesüllyed, a hátulja megemelkedik, egészen addig, amíg teljesen meg nem áll; akkor szépen visszaereszkedik eredeti helyzetébe. Minél erősebb a fékezés, annál kifejezettebb a jelenség. Amikor aztán zöld jelzést kap, és elindul, akkor a fordítottja történik: a kocsi fara süllyed le, és az eleje emelkedik. Ez mindaddig tart, amíg az autó gyorsul. Azt meg mindenki tudja, hogy az utasok fékezéskor előre, indításkor hátrafelé dőlnek. Ha buszon, metrón, villamoson állva utazunk, ezért kell kapaszkodnunk. Természetesen a kanyarokban is eldőlnénk kapaszkodás nélkül, de maradjunk egyelőre az egyenes mozgásnál. Múlt havi írásunkban a stabil egyensúlyi helyzetet egy homorú edény aljára helyezett golyóval illusztráltuk. (Lásd az 1. ábra felső részét.) A gravitáció (zöld nyíl) következtében a golyó az edény alján helyezkedik el. Ha most ezt az edényt a piros nyíl irányában elkezdjük gyorsítani (1. ábra alsó része), akkor a golyó kimozdul korábbi egyensúlyi helyzetéből. Úgy fog viselkedni, mintha a gravitáció valami csodálatos történés folytán nem függőlegesen, hanem a gyorsulással ellentétes irányban kissé ferdén hatna. Most ennek a „látszólagos” erőnek az irányát mutatja a zöld nyíl.

El tudjuk ugyanezt egy lóval és a lovasával is képzelni? A 2. ábra azt a helyzetet mutatja – nagyon sematikusan – amikor a lovas álló helyzetben egyensúlyban ül a lovon. Az ívelt vonallal jelzett nyereg helyettesíti a homorú edényt. Az X jelzi a lovas ill. a ló súlypontját, amelyek pontosan egy függőleges vonalba esnek. A 3. ábra viszont az a helyzetet mutatja, amikor a ló gyorsulni kezd, amit itt is a piros nyíl mutat. A lovas is azt fogja érzékelni, hogy súlya most nem függőlegesen lefelé, hanem kissé hátra húzza – ezt itt is zöld nyíllal jelöltük. Ezért – önkéntelenül is – előre fog dőlni, különben elveszítené egyensúlyát a nyeregben. (A lovas eredeti helyzetét a szaggatott vonal jelzi.) Az álló helyzetre vonatkozóan azt a követelményt fogalmaztuk meg, hogy a lovas súlypontja essen pontosan a ló súlypontja fölé. Az ábrán azonban jól látszik, hogy ha a lovas pusztán csak előre dönti a testét, akkor a zöld nyíl meghosszabbított vonala már nem fog áthaladni a ló súlypontján, hanem mögé kerül. Ahhoz, hogy ezt elkerülje, a lovasnak nem elég előre dőlnie, hanem kissé előbbre is kell helyezkednie a nyeregben, ahogyan ezt a negyedik ábra mutatja. (Ennek extrém esete, amikor az ugrató lovas a nyeregből kiemelkedve előre viszi a testét, és úgy hajol előre a ló nyaka fölé.)

A ló mozgása – mivel kerekei nincsenek – persze mindig sokkal összetettebb. Egyrészt, még ha egyenletes iramban halad is, lépéseinek ütemében folyton kissé lassulni, gyorsulni fog, csupán átlagos sebessége lesz nagyjából állandó. Mindeközben gerince föl-le és oldalirányú lengéseket végez, ami persze tovább bonyolítja a dolgot. Másrészt végtagjainak, nyakának folyamatod mozgatása miatt a súlypontjának a helyzete még a saját testéhez viszonyítva folyton változik – ha nem is nagy mértékben. Azt, hogy egészen pontosan mi történik a ló mozgása közben, kutatók vizsgálják különleges érzékelők és bonyolult számítógépes elemző programok segítségével. De még ezek a vizsgálatok is általában egy-egy részproblémára összpontosítanak.

Mit tegyen szegény egyszerű lovas, ha nincsenek ilyen tudományos eszközei, mégis dinamikusegyensúlybanszeretne lovagolni? Szerencsére szervezetünk még különlegesebb és pontosabb érzékelőkkel van ellátva, mint a kutatók műszerei. (Erről írtunk Rejtett „érzékszervünk” címmel a Lovas Nemzet 2016 novemberi számában.) Agyunk pedig hihetetlen sebességgel dolgozza föl a belőlük érkező jeleket. Szemünk, egyensúlyszervünk és az izmok, inak állapotát mérő érzékelőink együttes rendszert alkotva képessé tesznek bennünket arra, hogy a különböző irányú (egyenes vonalú vagy akár forgó) gyorsuláshoz rendkívül gyorsan alkalmazkodni tudjunk. Ezért vagyunk képesek egyebek közt kerékpározáskor is pontosan annyira megdönteni a testünket és a kerékpárt, amennyire a kanyarodáshoz szükséges. A lovasnak tehát a testérzésre kell csupán hagyatkoznia. Ez azonban bizonyos gyakorlatot igényel. Érzékelő műszereink ugyanis sajátos módon vannakösszedrótozvaaz izmainkat mozgató idegekkel. Ez azösszedrótozásugyanis nem statikus, hanem olyan, hogy képes különböző helyzetekhez alkalmazkodni. Ennek révén tanulunk meg pl. föl- és lelépni a mozgólépcsőn. Az egyszer megtanult mechanizmus aztán annyira rögzül, hogy aki pl. megszokta a mozgólépcsőn való közlekedést, az akkor bizonytalanodik el, amikor a műszaki hiba miatt álló mozgólépcsőről kell lelépnie, mert a berögzült mechanizmuson változtatnia kell.

Végeredményben tehát ugyanaz a rendszer segít bennünket egyensúlyban lovagolni, amely lehetővé teszi, hogy a gravitáció ellenére fölegyenesedve járni, szaladni, ugrálni tudunk. Ahhoz, hogy ez a rendszer pontosan és kellő gyorsasággal tudjon működni, ahhoz az szükséges, hogy izmaink ellazult alapállapotban legyenek, s csak a szükséges pillanatban és a szükséges mértékben feszüljenek meg. Ezért hangsúlyozza számos klasszikus lovas mester, például Széchényi Dénes, Gustav Steinbrecht, Wilhelm Müseler, hogy a kezdő lovast nem szabad egy ideálisnak tartott pozícióba bepréselni, inkább olyan gyakorlatokat kell vele végeztetni, amelyek segítenek a fesztelen, oldott egyensúlyérzést megtalálni.

Ami mindebben igazán csodálatos, az az, hogy lovagláskor nemcsak saját testünk dinamikus egyensúlyát vagyunk képesek megtalálni, hanem mindezt összhangba tudjuk hozni (tehetségtől és gyakorlástól függő mértékben) a ló mozgásával. Arról sem szabad azonban megfeledkeznünk, hogy mindeközben lovunknak ugyanilyen, vagy még nehezebb feladattal kell megbirkóznia. Hiszen ő is mozog, ráadásul a lovast is cipeli, aki nemcsak rossz egyensúlyával nehezítheti meg a ló dolgát, hanem a szárakkal, a föligazítás összeszedés révén a ló súlypontját is meg tudja – esetleg váratlanul vagy rossz pillanatban – változtatni. Már az is igazi csoda, hogy ez a rendszer egyáltalán működni tud. A legnagyobb mesterek esetében – nézzük meg pl. Nuno Oliveira fölvételeit a Youtube-on – pedig nemcsak hogy működik, hanem olyan fokú összhang alakul ki, amit már-már hajlamosak vagyunk természet fölöttinek gondolni.


1

2

3

4

KezdőlapÍrások>LovasNemzet > Játék az egyensúllyal - dinamikus egyensúly