Magyar Lovaskultúra


2013-04-24

Cseke Lajos:

Becses, a kunfakó


A ménes

 

December végén néztem meg ezt a nevezetes kunfakó ménest abból a célból, hogy ha tetszenek a lovak, veszek egy csikót. Több kapun hajtottam át, mire megláttam a pusztában egyik oldalon a lovakat, másikon a szürke gulyát, a kettő között pedig Eördögh András impozáns tanyaudvarát, ahonnan a gazda már sietett elénk, hogy átengedjen a zsilip utolsó lépcsőjeként kifeszített villanypásztoron.

A ménes békésen legelt, kancák csikóikkal, és két-három éves kanca- és herélt csikók vegyesen. A lovak számára sehol egy épület, vagy csak egy féltető, ahol meghúzhatnák magukat a legzordabb időben, de mint megtudtam, ezek a körülmények részei a szívós lovak tenyésztési programjának. Nem zavarta őket jelenlétem, méterekre megközelíthettem őket, és csak aztán érezték úgy, hogy ennyi bizalmat azért nem adhatnak egy idegennek. Szívesen kiválasztottam volna már azonnal egy csikót, de amelyikre ráböktem, annak már megvolt a gazdája, és azt hiszem, András is meg akart egy kicsit ismerni, mielőtt rámbízza valamelyik növendékét. Annyiban maradtunk, hogy majd jelentkezem, és délután magam mögött hagytam a párába burkolózott rozsvetésen szétszéledt ménest.


 

 

 

A kiválasztás

 

Pár hónap múlva mentem ismét Andráshoz, mire ő elkülönített három ígéretes kétéves herélt csikót. Épp a harmadik befogásával bajlódott, amikor megérkeztem. Egy kisebb karámba terelték a ménest, ahol lasszóval próbálta elkapni a kiszemelt csikót. Az első kettőnél nem voltak ilyen gondjai, azok fejére viszonylag egyszerűen fölkerült a kötőfék, de a harmadik nehezen adta meg magát. Sörénye megtépve, farkát kosárnyi bogáncs tapasztotta össze, mégis azonnal szemet szúrtak finom vonalai, nemes fejformája, lendületes vágtája, és rögtön a szívembe zártam azért, mert nem adta könnyen a szabadságát.

A sokadik próbálkozásra sikerült Andrásnak pányvát vetnie rá, majd egyesült erővel megfékeznünk a prüszkölő, fújtató kis lovacskát. Kötőfék került rá, és így már könnyen vezettük a körkarámhoz.

András magamra hagyott a három csikóval, én pedig a tisztesség kedvéért mindegyiket vezetgettem egy kicsit, bár erre már semmi szükség nem lett volna. A harmadikat elengedtem, hagytam körbefutni a karámban. Mindent megvizsgált, minden érdekelte, és ha hajtottam, lendületes ügetésbe kezdett, majd megállt, hogy engem is jobban szemügyre vegyen. A nyers erő, a harmónia, a jóindulat, kíváncsiság és tanulékonyság mind megvolt ebben a csikóban, mindaz, ami alkalmassá tesz egy lovat, hogy az ember társává váljon.


 

A szállítás

 

Túl a nyár első igazi hőhullámán, június végén mentem a csikóért, amely a nyilvántartásban a Becses nevet kapta. Tartottam tőle, hogy gond lehet a lószállítóba való bevezetéssel, de éppen a közelben tartott „join-up” tanfolyamot egy régi ismerősöm, Pintér Szabolcs, aki András invitálására szívesen eljött, s egyben egy kis bemutatót is tartott tanítványainak a nyers csikók csatlakoztatásából. Láttam már hasonlót: a nyereg felrakását követően egy hároméves lipicai ágaskodott, egy kétéves kazak csikó pedig fejjel rohant a fém körkarám kapujának, amit így áttört, és hosszas vágtába kezdett a környéken, így hát ezalkalommal több órás foglalkozásra készültem. Ezzel szemben ez a kis acélos izmú csikó olyan együttműködést mutatott, hogy negyedóra volt a teljes foglalkozás, a végén pedig simán felsétált a lószállítóra, és mire felcsuktuk az ajtaját, már a szénát majszolta. Hozzá kell tennem, semmi oka nem volt, hogy ilyen bizalommal legyen az ember iránt, tekintve, hogy alig pár héttel ezt megelőzően tüzes vassal sütöttek bélyeget a combjára.

A úton semmi gond nem volt, itthon pedig szépen lehátrált a szállítóról, és könnyedén vezettem be a karámba, ahol elengedtem. A szomszédos karámban az ötéves heréltem azonnal bemutatta a patáit, a fogsorát, és hogy milyen dühösen tudja rázni a sörényét, és ezzel nagyjából meg is történt a rangsorbéli megbeszélés, és nyugodtan legeltek a kerítés két oldalán.

Ha a kunfakó tenyésztési célját tekintem, ami egy felnőttek és gyerekek iránt egyaránt jóindulattal viseltető, nyugodt vérmérsékletű, acélos izomzatú, közepes termetű hátasló, mely a leghosszabb túrákra is alkalmas, emellett takarmányra igénytelen és a szilaj tartási körülményeket jól viseli, azt hiszem, Eördögh Andrásék a legjobb úton járnak. Sok sikert kívánok ehhez az ideális családi és túraló fajtának a kitenyésztéséhez!


 

Még valami

 

Amint elhagytam András tanyáját, meg kellett állnom az első benzinkútnál tankolni. Ott valaki felnézett a szállítóra, és elkerekedett szemekkel kérdezte: kunfakó?! Erre mindenki kiözönlött a benzinkút üzletéből, sorra megcsodálták a csikót, kérdezték, hogy hová viszem, és ugye „Andrástól” vettem, az üzlet tulajdonosa pedig üdítőre és kávéra invitált. Hasonló vendégszeretetről olvashattam Csepin Péter könyveiben, a különbség csupán annyi, hogy ő sok ezer kilométeres lovastúrákra indult, én pedig öt kilométert autóztam egy lószállítóval. Hogy mindebből mire következtetek? Hm, a konklúzió levonását meghagyom a tisztelt olvasónak.

KezdőlapKunfakó >Becses

2013-07-04

A szocializáció első lépései

(ez pesze nem egészen igaz, mert Becses - mint minden kunfakó - ménesből származik, tehát alapvetően szocializált)

 

Még csak egy napja volt itt, de úgy ítéltem meg, hogy a karámon keresztüli szagolgatás eljutott egy olyan szintre, ami lényegesen nem fejlődhet tovább, és kinyitottam az elválasztó kaput. Először helyet cseréltek, és Doki foglalta el a dús füvű területet, Becses pedig a másik karámban körbeszaladt, felmérte a terepet, majd beállt a fák alá, mert rákezdett az eső. Fél óra múlva elhatározta magát, és átment a másik karámba, mire Doki rendkívül agressziven nekitámadt. Ott voltam, vártam a fejleményeket, hogy szükség esetén közbeavatkozhassak. Volt ott csúszkálás, esés, patacsata, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, aztán eltűntek a fák között a szemem elől. Pár percig vártam, és kezdtem aggódni, így utánuk mentem. Nem volt semmi baj, Doki dühöngve rohangált a csapásokon, Becses pedig rutinosan és energiatakarékosan tért ki előle kis körökön, teljesen nyugodtan, kihasználva a fák nyújtotta védelmet. Egy idő után aztán odajött hozzám, szorosan mellém állt, Doki pedig tíz méternyire tőlünk lefékezett, és próbálta értelmezni a történteket. Símogattam Becsest, és mikor Doki tett pár lépést felénk, közéjük álltam, és szúrósan a szemébe néztem. Innentől kezdve vége volt a csatának, Doki megértette, hogy Becses a főnökkel van, megszaglászta a hátsóját, és azóta csak jelzi időnként, hogy ő van fölül. Ilyenkor Doki elküldi Becsest, néha nyargalászik utána egy kicsit, de többnyire együtt legelésznek, szénáznak, és megvan közöttük az egyetértés.
Látszik Becsesen a ménesi nevelkedés, gyorsan kapcsol, és rutinosan simítja el a konfliktusokat.

 

Kérdeztem [Eördögh] Andrást, hogy mennyit foglalkoztak Becsessel, mire azt felelte, hogy egy keveset. Ehhez képest szokatlanul könnyű vezetni, nincs gond a kikötéssel, nem rohan el az ember elől, kikötés nélkül is türelemesen áll, míg végigsimogatom, és kis noszogatásra feladja a lábát elöl-hátul, és nem is kapja el. Ugye jól sejtem, hogy ez nem túl gyakori ménesből kivett csikóknál?

2014-01-12

Azóta megkezdődött Becses kiképzése. Az első lépésekről >>itt<<  olvasható Cseke Lajos beszámolója