Magyar Lovaskultúra


2013-07-26

A Székely Vágta

 

Mivel éppen a Székely Vágta idején Erdélyben és épp a közelben jártunk, családilag ellátogattunk a rendezvény megnyitójára.  A versenyzés önmagában nem vonz bennünket, az előzetes hírek szerint azonban a rendezvényhez vásár is csatlakozik, hát gondoltuk, érdemes lesz körülnézni.

A rendezvény immár hagyományos helyszíne Maksán az Óriás Pincetető nevű domb, amely messzeire látszón kiemelkedik a hatalmas Háromszéki medence skíságából.

Az autókkal lent kellett parkolni, a  fáradékonyabb látogatókat lovaskocsi vitte föl a dombra.

A tető székely történelmi emlékhely, székely települések és események emlékét őrző kapukon át vezet föl az út a dombtetőre, ahol egy szálfákból ácsolt,  jurtára emlékeztető emlékmű magasodik.

 

A vásár ugyan nemvolt nagyon nagy,  ami pénztárcánkra kedvező hatással volt. Viszont az egész  rendezvény hangulata nagyon megkapó volt.

 

Azt éreztük, hogy itt nemcsak, és nem elsősorban a versenyről van szó. Egy ilyen rendezvény Erdélyben az összefogást, a megszenvedett  múltat és a jövendőt jelenti.

 

Amúgy a székelyek ritkán ülnek lóra, többnyire szekereznek, de azért általában ügyes lovasok. S mivel sok a ló, helyenként minden háznál akad, a gyerekek hamar felülnek, akár nyereg nélkül is.

 

Ami magát a vágtát illeti, parádés megnyitóval, emelkedett hangulatú beveztő beszédekkel kezdődött. Az a három-négy futam, amit végignéztünk, fegyelmezetten, sportszerűen zajlott, s lelkes közönség bíztatta, ki-ki a saját falujabeli versenyzőket.

 

 

Kezdőlap > Programok > Székely Vágta 2013